Határon túl is családban gondolkodunk! – interjú Soltész Miklóssal

Határon túl is családban gondolkodunk! – interjú Soltész Miklóssal

 A magyar emberek alapvetően mindig is családban, gyermeket vállalva képzelték el az életüket. Más kérdés, hogy ezt a szemléletet napjainkban több irányból is kihívások érik – nyilatkozta a család.hu-nak Soltész Miklós.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hozzátette, a civil szervezetek idehaza és a határon túl is óriási feladatot vállalnak fel a jó minta, az értékek közvetítésével. Fölhívják a figyelmet az estleges nehézségekre, hogy problémák is vannak, de egyben segítenek is abban, hogy ezeket a konfliktusokat miként lehet a családon, házasságon és baráti közösségen belül föloldani.

– Hogyan változott az elmúlt években a határon túli magyar családok helyzete Újvidéktől Felvidéken és Kárpátalján át egészen Romániáig?

– A magyar fiatalok és a magyar emberek általában családban gondolkodnak – ez a megállapítás – amit még Kopp Máriáék kutatásaiból ismerünk – a mai napig érvényes igazság. A család pedig házasságot és lehetőség szerint gyerekvállalást, -nevelést jelent számukra. Ez azért fontos, mert ha kicsit nyugatabbra tekintünk, ott a család meghatározása is más, az emberek teljesen mást értenek családon és házasságon, mint mi. Volt is ezzel kapcsolatban jó sok vitánk a 28-ak körében, amikor Magyarország látta el az unió soros elnökségét. Ezen értékeinket, gondolkodásmódunkat két irányból érik napjainkban kihívások: az egyik a nyugati vadliberalizmus, annak család-, házasság- és természetellenes felvetései, amelyek megnehezítik azoknak a fiataloknak az életét, akiknek egyébként is számtalan új kérdésre kell választ találniuk. A kihívások másik köre az, ami keletről, délről érkezik: a miénktől teljesen eltérő muszlim kultúra terjedése. Nagy kérdés, hogy erre miként tudunk válaszolni. Éppen emiatt jutnak sokan arra a következtetésre, hogy vissza kell térnünk keresztény gyökereinkhez.

– Viszont a muszlimoktól lenne mit tanulnia a nyugati világ polgárainak, például éppen a család fontosságáról, szerepéről és helyéről a közösségben, nem így látja? Az iszlám világban a XXI. században is nagyon erős kötőszövetei a társadalomnak a családok, amelyek erősen meghatározzák és befolyásolják az emberek életét – eltekintve persze a nők jogainak korlátozásától.

– Van abban valóban valami igazság, hogy lenne mit tanulni. A különbözőségek viszont egyértelműek, és ezek nem mások, mint amiket a 2000 éves krisztusi tanításban találhatunk meg. Hiszen Jézus Krisztus tanításainak köszönhetően a nők szerepéről alkotott addigi közfelfogás jelentősen megváltozott. Óriási változás volt akkor az emberiség számára, hogy a nők, asszonyok, édesanyák – és ez mutatkozott meg akár az édesanyján, akár a bűnös asszonyokon, akár bármilyen más, őt körülvevő és segítő nőkön keresztül – teljesen egyenrangúak a férfiakkal a családon belül. De persze mindenkinek megvan a szerepe, és ez különösen fontos: hogy kinek van inkább a szívekhez és a lelkekhez kötődő feladata, kinek pedig inkább irányító és fenntartó feladata és felelőssége a családon belül – még akkor is, ha ezek a beskatulyázások nem minden esetben érvényesek. Jézus Krisztus kiemeli a férfit, mint családfőt, de ezzel nem rendeli alá, nem teszi másodrendűvé a feleséget, az asszonyt, a nőt. Ez pedig óriási különbség, mert amikor a hagyományos keresztény családról beszélünk, akkor erről beszélünk kétezer éve. És ez a felfogás napjainkban már nem csak a keresztény családokban van jelen, hanem minden egyes európai, vagy Kárpát-medencei családban. Nem csak a magyarokban, hanem a szerbekben, a szlovákokban, a horvátokban, a románokban, a lengyelekben és még hosszan sorolhatnám. Tehát annak ellenére, hogy tiszteljük, és sokszor a liberális nyugati szemlélethez képest irigylésre méltónak tartjuk a hagyományos muszlim családfelfogást, mégis azt kell mondanunk, az távol áll a keresztény világtól. Az azonban mégis tiszteletre méltó, hogy mernek gyermekeket vállalni, szeretnének nemzetben, közösségben megmaradni.

– A határon túli magyarok között az elmúlt években miként változott a családról alkotott elképzelés, a párválasztás? Megnőtt-e az etnikailag homogén házasságok aránya? Mennyire jellemző az, hogy egy határon túli magyar fiatal egy másik magyar fiatalt választ magának?

– A magyar kormány abban tud segíteni, hogy a magyarság megmaradjon. Ehhez pedig az is hozzájárulhat, ha a magyar fiatalok egymás között házasodnak. És ezt két területről is tudjuk támogatni. Az egyik a civilek közreműködésének segítése. Európa legnagyobb családszervezetével, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével létrehoztuk a Kárpát-medencei Családláncot és folyamatosan támogatjuk ezeket a szervezeteket, annak érdekében, hogy egy magyar ember bárhol is éljen a Kárpát-medencében, a családszervezeteken keresztül segítséget kaphasson a házasságra való felkészülésben, a gyermeknevelésben, tanácsot a hosszú házassághoz, a kötelék megerősítéséhez vagy a nehézségek leküzdéséhez.  A másik lehetőség, mondhatni adminisztratív eszköz, hogy segítjük a határon túli magyar köznevelést, a felsőoktatási rendszert, az egyházi közösségeket. Ez a támogatás lehetővé teszi, hogy az iskolarendszer megmaradjon, erősödjön még a szórványban is. Ez a törekvés megsokszorozódik, ha a segítség az egyházak közösségi programjait is erősíteni tudja. Azt gondolom, az elmúlt hat évben ez a támogatási rendszer nagyon pozitív irányba változott, és biztos vagyok benne, hogy vissza fog hatni a határon túli családokra.

– Jelentős siker, 1989 óta talán a legnagyobb ezen a területen, hogy Szlovákiában sikerült megmenteni a magyar kisiskolákat. Pozsony ugyanis az utolsó pillanatban eltörölte azt a létszámminimumot, amely alapján ezen intézmények döntő többsége megszűnt volna. Minek tudható be ez, a helyi magyarok politikai megerősödésének?

– A felvidéki magyarok életében jelentős változást hozott a két ország miniszterelnökének kiemelkedően jó kapcsolata, ami annak dacára jött létre, hogy két különböző pártcsaládban politizálnak. Mind a ketten nemzetben gondolkodnak, mind a ketten elismerik, hogy a magyar nemzet a szlovák, a szlovák nemzet pedig a magyar nélkül nem tud megmaradni Európában a ránk leselkedő veszély közepette. Ez szerintem egy nagyon fontos felismerése volt az elmúlt éveknek, és tiszteletre méltó, hogy mindezt Robert Fico miniszterelnök úr is osztja. Ehhez járult hozzá, hogy a magyar nemzetiségi politika az elmúlt hat esztendőben következetesen nem csak a pénzbeli támogatással, hanem minden más lépésével a nemzeti önrendelkezést erősítette. Ez igaz az oktatási-, nevelési rendszerre, amellyel erősíteni tudjuk az anyanyelv használatát, és igaz a kulturális és egyházi területre is. Emellett a fiatalok egyre több lehetőséget kapnak arra, hogy eljussanak az anyaországukba kirándulni és táborozni, erősítendő az anyanyelv-ismeretüket. Biztos vagyok benne, hogy ez, még ha lassan is, de kihat a környező országok nemzetiségi politikájára és visszahat pozitívan a helyi magyarságra.

– Miként tudnak a civil szervezetek a határon túl segíteni a magyar családoknak? Azon kívül, hogy programokat szerveznek, s aki ismeri őket, azoknak akár konkrét tanácsokkal is tudnak szolgálni.

– Mi nem úgy gondolkodunk a civil szervezetekről, ahogy Soros György, és a hozzá kötődő üzleti és liberális körök, miszerint van 20-30 civil szervezet, amelyről úgy gondolják, hogy azok a megmondó szervezetek, ők a megmondó emberek, mindenbe beleszólhatnak, és mindenkinél mindenhez jobban értenek – a kormányoktól a köztisztviselőkön át a politikusokig. Miközben Magyarországon több tízezer civil szervezet szép csöndben teszi a dolgát, sokkal kisebb hírveréssel, és sokkal alacsonyabb támogatással, mint amit mondjuk a Soros György és liberális környezete biztosít annak a néhány tucatnyinak, amikről az előbb beszéltem. Velük ellentétben mi úgy képzeljük el a civil szervezetek külhoni és hazai támogatását, hogy nem szólunk bele ezzel a helyi politikába. Nem is tehetjük. Képtelenség is lenne, hogy a szerb, az ukrán vagy a román belpolitikába beleszóljunk és diktáljunk. Abban viszont támogatást adhatunk és kötelességünk is, hogy mindazon magyarok, akik a határon túl élnek és magyarságukban meg akarnak maradni, ezt megtehessék. Ennek a munkának sok formája van. Ilyen az, amikor a magyarországi civil szervezeteknek abban segítünk, hogy kapcsolatrendszert tudjanak kiépíteni az ottani magyar civil szervezetekkel. Ilyen az, amikor közvetlenül is támogatunk külhoni civil szervezeteket, amelyeknek sokszor hármas feladatuk van. Az első kettő, hogy az ottani magyarságot erősítsék és ápolják a kapcsolatot az anyaországi szervezetekkel és van egy harmadik elem, amit én nagyon fontosnak tartok. Ez pedig az, hogy az ő országukban, ahol élnek, a többségi társadalomnak azonosan gondolkodó civil szervezeteivel felvegyék a kapcsolatot. Mondok is egy példát: Horvátországban az ottani családszervezetek népszavazással elérték, hogy a házasság most már jogilag is férfi és nő kapcsolatára épül. Nálunk ez természetes módon bekerült az Alaptörvénybe. Nem minden országban van így, nem minden kormány gondolkodott így, és nem minden kormány tudta ezt kétharmados többséggel az alkotmányába illeszteni. De ezt Horvátországban megtették. És most Romániában is egy hasonló aláírásgyűjtési akció zajlik, amiben karöltve dolgoznak együtt a román és a magyar családszervezetek és egyházak és az egyházakhoz – ortodoxiához, katolikusokhoz vagy reformátusokhoz – kötődő civil szerveztek. Ez szerintem nagyon fontos lépés, hiszen van egy történelmi helyzet: a magyarság egy békediktátum következtében sok-sok országban él. Ezt nehéz ugyan földolgozni, de együtt kell vele élnünk. És ha meg akarunk maradni, akkor nem csak együtt kell ezzel élnünk, hanem a jövőt is kell, hogy lássuk. A megmaradásnak két záloga van. Az egyik az anyaország ereje és támogatása. A másik pedig, hogy azzal az országgal is jó kapcsolatokat kell ápolni, amelyben élnek. Ebben óriási szerepük van a civil szervezeteknek.

– A civilek a határon túl milyen segítséget tudnak nyújtani az egyénnek, pontosabban a családoknak?

– A magyar családpolitikában az elmúlt hat évben azon dolgoztunk, hogy ne egy lábon álljon a családtámogatási rendszer. Az egyik fontos pillére a lelki, a – mondhatni – spirituális háttere a családpolitikának. Az, hogy elfogadja a társadalom, hogy a több gyerek nem szégyen, hanem büszkeség. És hogy a több gyerek az egész közösség megmaradását segíti. Nagyon sok olyan lépést kellett tenni, ami nem anyagiaktól függött, hanem a társadalom szemléletformálását segítette. Ebben a határon túli civil szervezetek is óriási segítséget adnak. Ők maguk mondják, hogy érzik a jó értelemben vett törődést, nagyon sokat segít ez nekik a magyarság megmaradásáért végzett munkájukban. Az anyaországi családtámogatási rendszer részleteit, amelyet az elmúlt években alakítottunk ki, és aminek az eredményei egyre inkább kézzelfoghatók, ezek a szervezetek meg tudják osztani a többségi társadalom civil szervezeteivel, pozitív értelemben nyomást gyakorolva, vagy ötletet adva az ottani kormányoknak, amelyek – adott esetben – ezeket fel tudják használni saját munkájukban. Fura módon ez most leginkább Lengyelországban valósul meg, ahol nincs jelentős magyar kolónia. De abban biztos vagyok, hogy mondjuk a szlovák kormány sok-sok döntése mögött – a multik, bankok megadóztatása – amit a családok védelmében vezettek be, a magyar módszerek szolgáltak mintául. Ez szerintem tovább folytatódik a következő években más szomszédos országok esetében is.

– Az egyházak szerepe, jelentősége a családok életében érezhető-e a határon túli magyarok körében? Hogyan tudnak ebben a munkában, feladatban részt venni?

– Mindig fontosnak tartottam, hogy az ember ismerje a történelmet. Ne csak a saját országa történetét, hanem másokét is. És nézzük meg Közép-Európa elmúlt egy évezredét, a török hódoltság következtében mi történt például Bulgáriában. Csaknem 600 évig voltak ott a törökök. Ha nem lett volna az ortodoxia, nem lett volna az egyház, akkor a bolgár nemzet és nyelv úgy, ahogy van, eltűnt volna a történelem sodrában. Ez igaz a szerbekre, és ránk, magyarokra is a 150 év alatt. Tehát az egyháznak mindenképpen meghatározó szerepe és feladata van a nemzet és a nyelv megőrzésében. És ez most is hangsúlyosan megjelenik, visszatérve az iszlám térhódítására. Jól kimutatható, hogy ahol van egy jó egyházi személyiség, és egyházi vezető, aki a közösséget jól össze tudja fogni – persze nem egymaga, hanem sok-sok civil szervezettel, családdal, vagy önkormányzattal közösen -, ott a magyarság megmaradásának nagy az esélye. Ott azonban, ahol nincs jelen az egyház, vagy csak nagyon gyengén, ott a beolvadás sokkal gyorsabb, a gyerekvállalási kedv sokkal alacsonyabb. Ezért nem véletlen, hogy az elmúlt évek során, szerte a Kárpát-medencében a magyar kormány hangsúlyt helyezett arra, hogy az egyházainkat támogassa. Hitéleti, közösségi célú programjaikban és a köznevelés terén végzett tevékenységükben is, legyen szó az óvodáról, általános iskoláról vagy középiskoláról, esetleg bentlakásos intézmény támogatásáról. Nem szabad elfelejteni, hogy az egyházak nem a társadalom mellett, vagy azon kívül léteznek, hanem annak szerves részei. Még akkor is, ha nem mindenki hívő, nem mindenki gyakorló vallásos, de nagy többségében az emberek fejében ott van a spiritualitás, az életüknek a hit mégiscsak része.

– Van az egyháznak új szerepe? Hiszen a család és a gyerekvállalás fontossága mindig is központi elem volt a keresztény világban.

– Különböző helyzetek vannak. Mert ha a Felvidéket nézzük, ott a református egyháznak egyértelműen, majdnem színtisztán – a hitélet mellett – a magyarság megőrzése az egyik fő küldetése. A katolikus egyház esetében, miután a szlovák katolikus egyház erős, és a magyarság egy jelentős része is katolikus, ott a két nemzet összekötése a fő feladat. Szerintem ez fontos küldetés. Mert van az a kívülről ránk erőltetett békétlenség, és hosszú időn át fennálló gyűlölet, amit egyházaink valamilyen módon csökkenteni igyekeznek. Egészen más a helyzet Kárpátalján. Hiszen ott a megmaradás, a helyben maradás, sokszor pedig a társadalmi nyomor enyhítése az egyházaink feladata. Legyen az római vagy görög katolikus, esetleg református egyház. Erdélyben megint eltérő a helyzet, mert ott az ortodoxia jelenléte nagyon erős, és különösen fontos, hogy megtalálják azt az egyensúlyt, ami nem az ortodoxia ellenében, de mégis az Erdélyben évszázadokon keresztül megtalálható felekezetek és ezen keresztül a magyarság megőrzésében jelenik meg.

– A civilek Magyarországon hogyan tudnak segíteni a családoknak? Mondjuk abban, hogy – miként fogalmazott – a több gyermek vállalása ne szégyen legyen, hanem természetes és elfogadott dolog.

– Vannak azok a civil szervezetek, amelyek nem tudom milyen okból, de romboló hatást akarnak kifejteni. Ezek Soros György, és más vadliberális emberek pénzéből tevékenykednek. Ők olyanokat mondanak akár a gyerekvállalásról, életvédelemről, a párkapcsolatokról, a házasságkötésről, ami az emberi és a teremtett természet ellenében van. Azoknak a civil szervezeteknek, amelyek családokban, gyermekvállalásban, magzatvédelemben gondolkodnak, óriási a feladatuk és felelősségük, hogy fel merik-e emelni a szavukat az ilyen destruktív, negatív törekvések ellenében, és fel tudnak-e mutatni pozitív értékeket, követendő példákat a fiataloknak és az egész társadalomnak. A civileknek nyújtott támogatás hatványozódik, hiszen ott van az önkéntes erő, az a hozzáállás, ami arra törekszik, hogy valamit megoldjon, legyen az egy beteg csoport gondja, egy kulturális feladat, sportprogram vagy egy családos közösség értékeket közvetítő vállalkozása. A nekik adott támogatás tehát az egyének önkéntes hozzájárulásával megsokszorozódik. És igazából ez az, ami építi a társadalmat. Nem véletlen, hogy 1945 után a kommunisták az egyházak mellett a civil szervezeteket verték szét egyből, nehogy a társadalom megszervezze önmagát. Ugyanakkor megkülönböztetem ezeket a szervezeteket azoktól, akik jelentős összegekből működnek, de társadalmi támogatottságuk nincsen. Hiszem azt, hogy az emberek lelke mélyén mindenkinek ott van az a közösségi élmény, amit a család nyújt. Nagyon sok olyan fiatallal beszélgettem, akiknek szétesett a családjuk, szüleik elváltak, és bármennyire is szeretik a szüleiket, ők nem azt a példát akarják követni. Jó házasságot, stabil családot akarnak, mert érzik azt, hogy mekkora törés volt az ő és a szüleik életében a válás. Biztos vagyok benne, hogy mindenkiben ott van az erre való törekvés. És ha megkapják a jó mintát, amelyeket a civil szervezetek közvetítenek, és persze fölhívják a figyelmet a nehézségekre, a küzdelmekre – hogy problémák is vannak, de egyben segítenek is abban, hogy ezeket a konfliktusokat miként lehet a családon, házasságon és baráti közösségen belül föloldani -, akkor ezek a fiatalok le tudják majd küzdeni a nehézségeket. A civil szervezetek pedig nagyon sokat segítenek így. Az elmúlt időben megjelent adatok szerint csökkent az abortuszok (2010 és 2015 között 40 ezerről 31 ezerre), illetve a válások száma (24 ezerről 21 ezerre), miközben nőtt a házasságkötéseké (30 százalékkal). Ezek komoly eredmények, amelyek azt mutatják, hogy a családokban megvan a törekvés és az egész társadalom jó irányba indul el, ha megfelelő segítséget kap.

http://csalad.hu/2016/08/01/hataron-tul-is-csaladban-gondolkodunk-interju-soltesz-miklossal/

kép: csepel.info