Koraszülött gyerekek – ki törődik a szülők lelkével?

Koraszülött gyerekek – ki törődik a szülők lelkével?

forrás: hirado.hu

koraszulott_mellettemahelyedTíz csecsemőből egy koraszülött Magyarországon. Őket a perinatális intenzív centrumok – vagyis a koraszülött intenzív osztályok – látják el. De ki törődik az édesanyákkal? Ki magyarázza el az édesapának, mi miért történik? Megvalósul-e a láthatás joga, vagyis a családjával lehet-e a koraszülött baba?  Ezen problémák társadalmi összefogást, tájékoztatást igényelnek, mely feladat ellátására Melletted a helyem névvel civil egyesület jött létre Magyarországon, amely elsőként egyesíti hazánkban a koraszülöttek körül tevékenykedő szakorvosokat és nővéreket, továbbá a civileket és az érintett szülőket.

Az egyesület céljai között szerepel a koraszülés megelőzése, a csecsemőhalálozás csökkentése, továbbá a koraszülöttek korai fejlesztésen alapuló gondozás szakmai támogatása, hogy az idő előtt érkező gyermekek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, a lehető legtöbb időt töltve szüleikkel, családtagjaikkal.

Magyarországon minden tizedik baba koraszülött – az ő ellátásukat 21 erre rendszeresített intézmény, perinatális intenzív centrum végzi. Van köztük családbarát hely, és sajnos létezik sok olyan is, amelyben kevésbé jók a körülmények, és ahol a gyermek szülőhöz való jogát (vagyis a láthatás jogát) sem biztosítják. Holott erről még 1997-ben született törvény.

mellettemahelyedMagyarországon évente kb. 8000 kisbaba születik a betöltött 37. terhességi hét előtt. Régebben az élve születés alsó határa a betöltött 28. hét volt. 1995-ben ezt a 24. hétre szállították le. Ez azt jelenti, hogy az orvosoknak a 24. hét után világra jött csecsemők megmentéséért mindent meg kell tenni.

A koraszülöttséget a magyar törvények úgy határozzák meg, hogy a betöltött 24. terhességi héttől egészen a 37. hétig koraszülöttnek nevezzük a babákat. Az ezutáni időszakban születetteket korai terminusban született gyermekeknek nevezzük, és a 40. hetes babákat nevezzük érett gyerekeknek – mondta Nádor Csaba neonatológus főorvos, az MH EK (Honvédkórház) Perinatális Intenzív Centrumának vezetője és a Melletted a helyem Egyesület egyik alapítója a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.

kép: MTI

Az első arany óra

Napjainkban már egyre több koraszülött között van teljesen egészséges „túlélő”. Ám minél korábban születik valaki, annál inkább lehet arra számítani, hogy a babát elveszítjük vagy károsodott lesz – mondta a szakember.

„A koraszülés okai három harmadra oszthatók; egyharmad esetben fogalmunk sincs, miért lett koraszülött a gyerek, egyharmad esetben beazonosítható, hogy valamilyen életkörülmény miatt válik koraszülötté – például rossz anyagi körülmények között él valaki vagy sokat dohányzik -, és ha valaki későn vállalja az első gyermekét, akkor is bekövetkezhet koraszülés” – mondta pontosítva azért, hogy ez nem feltétlenül a szegények, az alkoholisták és a dohányosok betegsége. „A harmadik harmad valamilyenfajta betegséggel hozható összefüggésbe az anya esetében” – húzta alá.

Nádor Csaba szerint jó, ha a koraszülött baba olyan helyen születik, ahol ún. definitív ellátást kap. Ez azt jelenti, hogy az első „arany egy-két órában” gyakorlott kezek nyúlnak hozzá.

A főorvos azt is mondta, hogy tapasztalatai szerint az apák nagyon szeretnek jelen lenni, ráadásul eleinte – a szülés után – az anyukák kevesebbet tudnak együtt lenni a babákkal. Az apukák a trauma feldolgozásában sokat segítenek, plusz a bőrkontaktussal, kengurumódszerrel korán előnyöket szerezhetnek a gyerekekkel kapcsolatban, és ott válnak apává – tette hozzá.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a koraszülött gyerekeket nevelő családokban gyakoribbak a válások, de az a tapasztalatuk, hogy ha a családokat együtt “menedzselik”, akkor az arány jóval alacsonyabb.

A cikk folytatása itt olvasható.

 

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.