
Lackfi: Fura dolog a gyereknevelés

Persze érzékeny mérlegjáték ez az egész. A kisgyerek valóban nem tud rossz lenni, hacsak meg nem tanítjuk rá a túlzott elnyomással vagy a túlzott szabadjára engedéssel. Egy növényt fel kell ugyan karózni, de hagyni kell nőni is, mert ha rárakunk egy követ, elsatnyul, ha meg kihúzzuk mellőle a botot, szétterül a földön. A gyerek gömb, teljesség a maga (együttélés tekintetében) könnyebb és nehezebb tulajdonságaival, adottságaival. Ha túlzottan kibontunk egy-egy alkati mozzanatot, rosszat teszünk vele, hatalmas pofára eséseket készítünk elő. Ha elfojtjuk őket, váratlanul törnek felszínre, esetleg egész másutt, de pusztítóan. A hagyományos nevelés fájdalmasan lefaragta a gömbből, a teljességből a „felesleget”, s kugli-bábokat próbált esztergálni a kölykökből. Barbár dolog, kétségtelen, sok lelki nyomorodás okozója. Ha viszont meghagyjuk őket gömbnek, ormótlanul folyton összeütköznek majd a többi kugli-bábbal. Meg kell próbálni a lehető legkevesebb szenvedés árán (de a szenvedést nem mindenáron elkerülve!) úgy „beléjük gyömöszölni” a gömböt, hogy az megmaradjon osztatlan egésznek, s mégse akadályozza őket jártukban-keltükben. Valahogy úgy, ahogy Nemes Nagy Ágnes szerint Isten is egy nagy tölgyfát „gyömöszölt” egy kicsi makkba. Befelé táguló, befelé végtelen embereket nevelni…