Minimax gyerekhajó a Dunán és a magyar tengeren is, kis és nagy kapitányokkal

Minimax gyerekhajó a Dunán és a magyar tengeren is, kis és nagy kapitányokkal

Vízre fel kis Kapitányok! Pici cica és a lovagok is várnak!

kep_picicicaA Minimax Gyerekhajó mindig siker, minden alkalommal más és más zenekarok mulattatnak Benneteket, a fedélzeten számos játék vár Benneteket és az egész hajókázás alatt pásztázhatjátok a vizet és a partot is. Beszálláskor már Pici cica vár Benneteket, akivel egy pacsizás után már indul is a móka. Július 9-én délután 18 órakor Siófokról fut ki a hajó, míg a fővárosiak július 10-én délelőtt 10 órakor szállhatnak fel a Minimax Gyerekhajóra! A balatoni hajón ezúttal a nagyvázsonyi Kinizsi vár vitézei és kapitányai is vendégeink lesznek, hogy egy rendhagyó bemutatót tartsanak a nyári reneszánszkori várjátékukból. Nyárra és hajózásra fel!

vidorekJúlius 9-én szombaton fut ki az idei szezonban először a balatoni Minimax gyerekhajó Siófokról, már a parton találkozhattok a Minimax sztárjaival, lesz koncert, játék, bébisarok és a fedélzeten két kapitány. Kettő?! Egyik a hajó kapitánya, aki a balatoni út vezetője, a másik egy híres vitéz, Kinizsi Pál várának kapitánya, Mekler Norbert. Igen, ugyanis az idei évben a nagyvázsonyi Kinizsi várral közös játékot szervezünk már a parton, jelképes kardvívás a hajó elfoglalásáért, után lovagi kérdések és feladatok a hajón két hős vitéz közreműködésével. Ha tetszett, várunk Benneteket a nagyvázsonyi Kinizsi vár reneszánszkori várjátékán egész nyáron. Ott megláthatjátok az igazi kardforgatást, megnézhetitek a lovas íjászbemutatót, persze korabeli ruhákban, szerethető időutazás kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Az ügyesek a Minimax Gyerekhajón jegyet is nyerhetnek a várjátékokra, no és persze lesz ott tánc, arcfestés, móka, játék.

A balatoni hajón az Iszkiri zenekar muzsikájára rophatjátok, tánc közben pedig a naplemente csodálatos színei, fényei kápráztatnak el Benneteket.

Július 10-én, vasárnap délelőtt a már megszokott időben fut ki a budapesti Minimaxhajó vendége ezúttal a Mintapinty zenekar lesz. Gyere és hajózz ki velünk a fővárosban és bulizz velünk és a Minimax sztárjaival. A fergeteges hangulatot a koncertek mellett számos program – arcfestés, társajáték, nyereményjáték, fotózás – garantálja. A Minimax hajó egyik legjobb kreációs játéka, a Zokni nyunyaaa. Otthon is elkészítheted, de mi a hajón a kezedbe adunk hozzá mindent: vicces színű vagy mintázatú új zoknit, ollót, tűt, cérnát, tömő anyagot.
A feladat: tömd ki, varrd össze, varrj rá szemet és szájat, adj rá tüll szoknyát és már készen is van a kedvenc plüss figurád, amit akár haza is vihetsz!
Zokni Nyunya igazi barátod lesz otthon is!

iszkiriMindkét hajón lesz játék, logikai, ügyességi, szülőt és gyermeket fejlesztő, együtt töltött mókás játékidő! Lényeg a jó hangulat és a vidámság, melyből bőven van nálunk!

Szeretettel várunk! Ahogy a latin mondás szól: Navigare necesse est – Hajózni már pedig kell!

kedvcsináló: https://www.youtube.com/watch?v=E_cljBRr0a0

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.