Múzeumok éjszakája gyerekeknek is!

Múzeumok éjszakája gyerekeknek is!

muzejA Múzeumok Éjszakáját Budapesten tizenkettedik, vidéken pedig tizedik alkalommal szervezik meg.

Országszerte több mint 300 múzeum és kiállítóhely, csaknem 2000 program nyolc órán át – ez várja  június 21-én a több százezer látogatót, csakhogy minél több kulturális élmény szülessen!
Koncertek, kortárstánc-előadások és improvizatív színház mellett tárlatvezetések és filmvetítések is szerepelnek a szombati Múzeumok éjszakája programjai között Budapesten. Igen sok helyszínen kínálnak gyerekeknek szóló programot, akár már délután 16 órai kezdettel. A Fővárosi Nagycirkusz előtt gólyalábasok, akrobaták, tűzzsonglőrök lépnek fel, Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőkoncertet ad a Szépművészeti lépcsőjén, a Néprajzi Múzeumban biciklis körhinta forog egész este, az Iparművészeti Múzeum az európai étkezési kultúra különleges tárgyi emlékeit mutatja be, a városligeti Mezőgazdasági Múzeumban „tanyaolimpiával”, traktorokkal, állatsimogatóval is várják a látogatókat.

P1180172A Fővárosi Nagycirkusz előtt a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola növendékeivel – bohócokkal, zsonglőrökkel, artistákkal és Szandrával, az elefánttal ejtik ámulatba a Lizsébe látogatókat, annak érdekében, hogy ráhangolódhassanak az esti különleges attrakciókkal tarkított Circus Classicus előadásra, majd az éjjel 11 órai kezdetű korabeli éveket idéző varieté műsorra.

A Budapesti Fesztiválzenekar “lépcsőzenéje” – a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén adott ingyenes meglepetéskoncertje – nyitja meg a Múzeumok éjszakája programsorozatát. A zenekarnál régi hagyomány a meglepetéskoncert, ahol a program csak közvetlenül a karmesteri pálca felemelkedése előtt derül ki.

A Szépművészeti Múzeum állandó gyűjteményében vezetett séták lesznek, valamint nyomozós játék, szélmalomkészítő workshop, a Babtársulat gyerekelőadása, dumaszínház és az A.K.T. színészzenekar műsora is szerepel a programkínálatban.

A Néprajzi Múzeum aulájában biciklis körhinta forog egész este, Kitlinger Kálmán interaktív mesterség-bemutatót tart, a könyvtárteremben pedig dokumentumfilmeket vetítenek. A folkkocsmában közeli és távoli földrészekről készült néprajzi fotók láthatók, a gitáros kamarakoncerteken reneszánsz, kortárs és spanyol romantikus szerzők művei csendülnek fel. A kiscsoportos túrák a múzeum soha nem látott helyszíneire, például a padlástérbe vezetnek.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum látogatói regisztrációval tekinthetik meg a Hunyad-pincét és az Apostolok tornyát, bekukkanthatnak a könyvtár más napokon elzárt raktárába és végigsétálhatnak a földszinti folyosók labirintusán. Az udvaron ökörfogatozás, ügyességi játékok, állatsimogató és “tanyaolimpia” – tojáskeresés, patkódobás, talicskatolás, csergetés, tülkölés, pányvavetés – szórakoztatja a gyerekeket. Éjfélkor tűzugrás lesz a múzeum udvarán a Görömbő Kompánia zenei kíséretével.

Az Iparművészeti Múzeum Pompa az asztalon című tárlata az európai étkezési kultúra különleges tárgyi emlékeit mutatja be, emellett alkotóműhelyek és plakátkészítés is várja az érdeklődőket. A nagytétényi kastélyban kosztümös tárlatvezetés lesz a Bútorművészet a gótikától a biedermeierig című állandó kiállításban, fellép a Góbé zenekar, s a kastélyban vendégeskedik a Tropicarium is.

A Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében az I. világháború korát idéző divatkiállítás látható, míg A hátország a világháborúban című, 18 órakor nyíló tárlat az otthon maradt asszonyok és gyerekek napi életét mutatja be. A látogatók megtekinthetik az épületet és az elmúlt évszázadok értékes iratait is, de a raktárak korlátozott létszámmal látogathatók, jelentkezni a helyszínen lehet.

A Cseh Tamás Archívumban fellép a Kaláka, a Szélkiáltó, Novák János és az Ad Libitum, Kiss Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás. A kivetítőn egyebek mellett egykori híradófelvételek, isonzói, bukovinai és kenyérmezői csatajelenetek, a háborús ország mindennapjairól készült tudósítások láthatók.

A Gellért-hegy szikláira vetített videoanimációval emlékeznek Herman Ottó polihisztorra. A természettudós, néprajzkutató, nyelvész, régész és politikus munkásságát bemutató videoanimációt 21.30-tól éjjel 2 óráig folyamatosan láthatja a közönség a Duna pesti partjáról, az Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti szakaszon.

Alekszandr Szolzsenyicin író élettörténetét és főbb munkáit ismerteti meg a közönséggel a Terror Háza aktuális időszaki kiállítása, emellett ritkán látható történelmi témájú dokumentumfilmeket vetítenek. A közönség megtekintheti egyebek mellett a Mindszenty József bíboros életét nyomon követő filmet és a rendszerváltás korszakát felidéző Közös siker című alkotást.

Kinszki Imre fényképeivel és a Hot Jazz Band koncertjével az 1920-as, 1930-as évek Budapestjének hangulatát idézi meg a Balassi Intézet.

A Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) Túlélők/Survivors címmel nyílik tárlat Aliza Auerbach izraeli fotográfus képeiből. A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú) koncertek, kortárstánc-programok, improvizatív színház és diavetítéssel összekötött történetmesélés szórakoztatja a közönséget.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban a Budapesti Vonósok adnak kamarakoncertet, a Kistehén Zenekar slammer vendégekkel lép fel, de lesz tárlatvezetés a Madách retro kiállításban, felolvasószínházi előadás és házibuli rock and roll tanítással egybekötve.

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum programjai a Puskás Ferenc Stadionban délután 4 órától hajnali 2 óráig tartanak. A futballpályán ügyességi játékokat, sportvetélkedőket és népi sportjátékokat lehet kipróbálni. Az épületben múltidéző stadionvezetési túrák indulnak, éjjel pedig olimpiai fáklyával lehet majd futni a létesítmény körül.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzemában (BTM) fellép a Gemma Énekegyüttes, Albert Dániel zongoraművész filmzenéket és ismertebb slágereket játszik, este pedig a Mystery Gang együttes ad koncertet, emellett kínai oroszlántánc-, kalligráfiai bemutató és oktatás várja az érdeklődőket.

Az Aquincumi Múzeumban kosztümös tárlatvezetést tartanak az ókori polgárváros romjai között, valamint a római mintára megépített és berendezett lakóházban, lesz görög jósda, fellép a Sirtos Együttes és az Akropolis Kompania.

A Magyar Nemzeti Galériában mások mellett a Nemzeti Énekkar, Dominkó István zongoraművész és a Nemzeti Táncszínház előadása szórakoztatja a közönséget.

A teljes programkínálatról az esemény honlapján olvashatnak www.muzej.hu facebook oldalán (https://www.facebook.com/muzeumokejszakaja elérhető.

Az évről évre bővülő programkínálattal jelentkező rendezvénysorozat szervezői az idei évben kiemelt figyelmet fordítanak a vidéki helyszínek és programok népszerűsítésére. Így nyolc település – többek között Kecskemét, Debrecen és Pécs – intézményei koncertekkel, divatbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket.
A fővárosban az éjszaka folyamán sűrített BKK-járatok indulnak a fontosabb csomópontok között, a rendezvények látogatására szolgáló karszalag ezen járatokra is érvényes lesz.

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.