Önkifejezés, önmegvalósítás, avagy miben segíti gyermekünk fejlődését egy jó hobbi, egy jó csapat?

Önkifejezés, önmegvalósítás, avagy miben segíti gyermekünk fejlődését egy jó hobbi, egy jó csapat?

A mai világban – legyen gyermekünkből agysebész, szakács, matematikus, karbantartó, top menedzser, művész, pedagógus, vagy bármi – már nem elég a kijelölt feladatok pontos elvégzése egy munkahelyen. Az eredményesség kulcsa az a képesség, hogy az ember önállóan kezdeményezze a feladatok kialakítását. Akkor lesznek gyermekeink sikeresek, ha képessé válnak saját munkájukat definiálni és optimalizálni, életüket önálló döntéseik alapján szervezni és boldoggá, eredményessé alakítani.

Mit tudunk felelős szülőkként tenni, hogy biztosítsuk gyermekünk számára a fejlődést azokon a területeken is, amik kis hangsúlyt kapnak az intézményes oktatásban? Hogyan tudunk gyermekeinknek segíteni, hogy erősödjön kezdeményezőkészségük, önszerveződő és önkifejező képességük, érzelmi intelligenciájuk, bátor fellépésük?

Az üzleti életben eltöltött évek alatt azt tapasztaltam, hogy a HR igazgatók és szakmai vezetők számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy olyan alaposan felkészült szakembereket találjanak, akik „el is tudják adni magukat”. Legtöbbször vagy a kiemelkedően magas IQ és alapos szaktudás, vagy a magas érzelmi intelligencia és a bátor fellépés van meg, a kettő együtt nagyon ritkán. Mivel az oktatási rendszerben legtöbbször egyénként kell helyt állniuk, távol áll az egyetemről kikerülő fiatal munkavállalóktól a csapatjátékos hozzáállás és képesség a szinergiák kihasználására. A minap hallottam egy Magyarországon működő Shared Service Centerek számára rendezett szakmai fórumon Bacsó Bálint, az ESAB Hungary Kft. Finance Operation menedzserének nyilatkozatát arról, milyen kompetenciabeli hiányosságokkal kerülnek ki pályakezdő fiatalok az oktatási intézményekből. „Mivel az iskolában hozzászoknak, hogy a padban ülve figyelni kell, és a készen kapott feladatokat helyesen megoldani, nagyon sok erőfeszítést igényel a vállalatok részéről, hogy kialakítsák a kezdeményezőkészséget, az asszertivitást és a bátor fellépés képességét a magyar pályakezdő fiatalokban. Mennyivel könnyebb dolga van az első munkahelyén például egy amerikai huszonévesnek, aki alsóbb iskolás korától kezdve projektfeladatokon keresztül tanul és tizenöt éves cserkész múlttal rendelkezik.”

Az én fiam hatéves korában kapta meg első akusztikus gitárját. Kilenc évesen rock együttest alapított. Ma, tízévesen bátran kiáll több száz ember elé, nem okoz gondot neki, hogy mikrofonba beszéljen, és rock zenét játsszon élőben. Tapasztalatból tudom, hogy milyen jellemformáló energiák szabadulnak fel, amikor együtt zenél a nappaliban a család, amikor szemünk fénye csillogó szemekkel mosolyog le ránk a színpadról. Vagy amikor egy jól sikerült táncprodukció után büszkén tekintenek körbe a táncos lányok, és utána hosszú hónapokon keresztül szenvedélyesen, szorgalmasan, teljesen önszerveződően az iskolai szünetekben gyakorolnak be egy újabb bonyolult koreográfiát, már felnőtt segítsége nélkül. Tízévesen. Micsoda energiák ezek, micsoda jövőformáló teljesítmények, mennyi öröm a gyereknek és szülőnek egyaránt. Félreértés ne essék, a színpadi szereplés gyermekkorban nem szabad, hogy a cél legyen. A színpadi szereplés egy hatékony eszköz az örömteli tanulás képességének kibontakoztatására. Ha bátorítjuk gyermekünket, hogy válasszon magának egy olyan értelmes hobbit, amiben megtalálja a saját hangját, és egy csapaton belül segít másoknak is megtalálni az ő hangjukat, megnyugodhatunk, hogy megtalálja a helyét abban a világban, ami az iskolával ellentétben nem a tárgyi tudás és a kijelölt feladatok elvégzése alapján ítéli majd meg teljesítményét, sokkal inkább az érzelmi intelligenciája, a bátor fellépése és a kezdeményezőkészsége alapján.

Mátrai Szilvia,  www.bandatabor.hu