Szeretetküldetés – Csipcsiripp, Böbi nosztalgia boltja , ahol a tárgyak mesélnek

Szeretetküldetés – Csipcsiripp, Böbi nosztalgia boltja , ahol a tárgyak mesélnek

Emberek, portrék, életutak

Szerző: Tibenszky Moni Lisa

Egy hely, amely minden évben tíz napra életre kel. Látszólag a történelemről, a folklórról, a népi hagyományokról árulkodó szőttes, komód vagy épp Képes Újság, amit a kezünkbe veszünk, valójában azonban egy bonyhádi család tragédiájának szeretetmisszióját éljük meg. A hely, a pajtabolt, amit évről évre Kapolcson, a Művészetek völgyében minden kulturális turista számára vonzó módon installálnak, nem szuvenír bolt. A nosztalgiapajta Zsóka boltja lenne, az Ő emlékének áldoz, aki már nem lehet köztünk, hisz 20 éves korában hirtelen meghalt. A család, az Édesanya és a Testvér, Tibor, a gyászos év óta minden évben – immár 14 éve – a régiségeket felvonultató igen népszerű pajtaboltban teljesít szeretetmissziót. Beszélgetnek, alkusznak, emberséget és szeretet adnak minden betérőnek, akik a tragédiát nem ismervén, naiv módon csupán egy apró tárggyal, de a szívükben a család melegségével, egy jó érzéssel távoznak minden alkalommal, ha betérnek a boltba. Közben az Édesanya mindenkiben a lányát látja, akinek éltető közege volt a kapolcsi társadalom, az érző, értelmes és idealista emberekkel teli kocsmák hangulata, a művészetek emberközeli megvalósulása.

Az interjú eredetileg arról készült volna, hogy milyen szakma is ez a régiség kereskedés, ahol emberek jönnek, mennek, beszélgetnek és jóérzéssel, egy számukra megszeretett, megkedvelt tárggyal távoznak…de az első kérdésnél a szakmaiság „elszállt”. Amikor a Csiribiri bolt meleg barna szemű, nyílt tekintetű és kellemesen felvágott nyelvű eladójától megkérdeztem, hogy tulajdonképpen kinek a nevét viseli a pajtabolt? A tekintete elhomályosult és valami, a földitől elrugaszkodott hanglejtéssel megkérdezte, komolyan érdekel? Mert akkor lesz miről írnod és Édesanyjához kalauzolt…

Árnyas gesztenyefa alá ültünk a pajtabolt külső kertjében, ahol a retro divatot tükröző ruhák, kalapok, könyvek és bársonyszékek hívogattak minket.  Az ősz hajú, fehér masnit elegánsan viselő hölgy kedvesen hellyel kínált egy heverőn és mesélni kezdett, arról amiről talán ennyire mélyen, nyíltan még soha.

Böbi, azaz Zsóka utolsó szavai voltak ezek : „ Hamarosan Kapolcson találkozunk.” – ezen mondat után elájult, újraélesztették, majd két napra rá a család karjaiban ismét elveszítették Őt. Az akkor 20 éves lány nem létét ma sem lehet feldolgozni – meséli az Édesanya. A hamvait még nem helyeztük végső nyugalomba már itt voltunk, Kapolcson, az egész család, hittük, vártuk, hogy valamelyik udvarból előtűnik. Kerestük a múltat a jelenben. Próbáltuk feldolgozni és elfogadni, amit nem lehet, mert Zsóka így akarta volna, ide indult…de csupán mi értünk ide helyette.

Keserves küzdelem volt a családnak, hosszú évek, amíg szembe tudtak nézni a tragédiával. Édesanya és fia, Tibor, akik kéz a kézben meneteltek előre és próbálták betölteni az űrt, amit Zsóka maga mögött hagyott. Az Édesanyának nyolc évig nem volt állása, nem tudták a rokonok, barátok kezelni a halálesetet, Ő pedig magát. Sok mindennel próbálkozott, megélhetés és feledtetés okán is – volt büfés, teniszpályán vonalhúzó, eladó – míg volt művelődési ház igazgatóként zeneiskolai takarítóként zárta hagyományos, munkakönyves karrierjét. Nem ebben a világban kereste, nem ebben a világban találta meg….Tibor, a fia mindvégig mellette állt, pótolni próbálta, ami neki is hiányzott. Édesanyák napjára a legmagasabb bonyhádi fa tetejére szíveket festett, Zsóka húga emlékére osztálytalálkozót hívott össze a szülei udvarában…felidézték, megidézték a lány szellemét.

Az Édesanya felejteni akart, semmi tárgyhoz nem kötődött, saját döngölt padlójú házuk bútorait is eladta, ha jött egy érdeklődő, hisz antikvitásokkal foglalkoztak. Napokig csak festett, önkéntesként kézműves foglalkozásokat tartott gyerekeknek. Az időnek múlnia kellett, de a fájdalom nem csökkent. Szakemberhez fordult és a pszichológus feltette a nagy kérdést: Élni akar vagy…? és ekkor érkezett a hír, hogy Tibornak gyermeke születik, így a leendő nagymama válasza már nem volt kérdés, ma már a kis unoka ballagási ajándékát tervezgeti.

A családi összetartozásról mi sem árulkodik jobban, minthogy Tibor, akinek valójában féltestvére volt Zsóka, azért, hogy nevelőapja családnevét is fenntartsa – szintén Zsóka emléke előtt tisztelegve – mindkét gyermekének két családi nevet adott, a sajátját és Zsókáék, egyaránt. A gyerekek a család legnagyobb kincsei, akik adott esetben éppúgy gyűjtögetnek a pajtaboltban, mint a szülők, pillangós naptárakat, vicces kártyákat.

Tibor más, minden tárgyhoz ragaszkodik, házában mindennek helye van, a befejezetlen, félig csiszolt bútoroknak, csakúgy, mint a régi hanglemezeknek. Mindennel terve van. Azt vallja, minden mesél, mindennek története van, amivel együtt kerek az Ő élete. Mesebeli figura, akit Mátyás korában biztos, hogy  a szerencsés vándor titulussal illetnének. Pincér, szakács, üzletvezető és parkettásként világot járt szakember volt, de sehol nem találta azt, amit itt igen, az emberséget, az emberi szót, az odafigyelést, ahogy azt munkahelyen senki nem érti. A nosztalgiabolt Bonyhádon is menő, híre és sikere van, számos visszatérő vásárlóval, de az igazi, az mindig Kapolcson kel életre, Böbi nosztalgia néven.

Évről évre jártak Kapolcsra, először csak Vigántpetenden gyertyaárusként, majd a kapolcsi Fő út mentén kialakított pajtaudvarban. A régiségekkel hobby szinten foglalkoztak, de örömet leltek a pajta kialakításának tervezésében, az emberséges jó szóban, amit mindenkinek adtak és persze kaptak is a betérő vásárlóktól. Az Édesanya még Zsóka kalapjait is elárusította, persze a vásárlók nem tudták az Ő titkát, csak olyannak adta el Zsóka ruháit, aki méltó volt rá és úgy nézett egy-egy darabra.

Kapolcs egy mementó, így nevezték el a kutyájukat, így illetik a barátaik a náluk megvásárolható darabokat, de akár az Édesanya által készített különleges, tűvel varrt, csipkéből saját kezűleg szabott babákat is, melyekből tervek szerint jövőre kiállítást is láthatunk.

Mások Ők, együtt, Édesanya és Fia, akik jó üzleti érzékkel, egy súlyos nagy mély sebbel, de az élet összes szerethető üzenetével létrehoznak valamit évről évre, ami nem feledhető. Tíz nap, erre készülnek már az zárás után, kockás füzetben lejegyzetelve, hogy mit kellene másként jövőre, mi tetszett az embereknek, a  következő Művészetek völgye a cél.

A beszélgetésünk közben ki-kiszólnak, ez Zsozso (Zsolnay) , de ha Neked lesz, akkor  három ezer, vagy épp egy mosolygós tizenéves kislánynak ajándékozzák potom pénzért a kék kockás felsőt….és közben Tapolca felől jönnek a fekete felhők, vihar készül…mindent elsöprő felhőszakadás, közben a vendégek teljes nyugalommal bent válogatnak, míg az első esőcsepp kérlelhetetlenül a vállunkra esik…gyorsan bepakolunk az udvarról és közben összekacsintunk.

Zsóka kalapja még a fogason várja méltó gazdáját.

Hát ilyen a Csipcsiripp Böbi Nosztalgia, ilyen Kapolcs és ez nem mese. Szeressétek egymást!