X.Budapesti Nagy Sportágválasztó és I. Budapesti Nagy Hangszerválasztó

X.Budapesti Nagy Sportágválasztó és I. Budapesti Nagy Hangszerválasztó

Hamarosan jubilál a Budapesti Nagy Sportágválasztó, hiszen június első hétvégéjén már tizedik alkalommal kerül megrendezésre.
A 2007-ben útjára indított kezdeményezés, korábbi világbajnoki bronzérmes kenusunk, Ipacs Endre fejéből pattant ki, és az évek során az ország egyik legnagyobb sportrendezvényévé nőtte ki magát. Az esemény évről évre fejlődött, közel ötvenszeresére növelte látogatói számát …és a kezdetben kipróbálható 20 sportágat felduzzasztva, az utóbbi években már több mint 90 mozgásforma közül lehet választani.
A X. Budapesti Nagy Sportágválasztóval egy időben és egy helyszínen újabb egyedülálló kezdeményezés indul útjára: megrendezésre kerül az I. Budapesti Nagy Hangszerválasztó. A Nagy Hangszerválasztó ötlete közel 2 éves előkészületi munka után érett meg arra, hogy a júniusi Budapesti Nagy Sportágválasztó keretein belül megvalósulhasson. A rendezvény látogatói hangszerek széles választékával találkozhatnak majd, és a Nagy Sportágválasztóhoz hasonlóan, alkalmuk nyílik azok kipróbálására, zenetanárok és szakemberek instruálása mellett. A Nagy Hangszerválasztó is egy igazi információs bázis lesz mindazoknak, akik a hangszeres tanulás iránt érdeklődnek, elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. A Hangszerválasztó május 18-19-én Dunaújvárosban, majd június első hétvégéjén, Budapesten debütál. A szervezők reményei szerint idén szeptembertől már a többi nagy sportágválasztós városban is találkozhatnak a látogatók ezzel a kezdeményezéssel.
További információ: www.sportagvalaszto.hu
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.