"Elváláskor az idő összezavarodik"

"Elváláskor az idő összezavarodik"

Gondolatok Timo Parvela és Virpi Talvitie Körhinta című könyve mellé

2010. december 7. — nikisze
Timo Parvela előző könyvében egy mérleghintán ülnek a mesehősök, most pedig egy körhinta játszik központi szerepet életükben és szimbolizálja érzéseiket, az időhöz, másokhoz való viszonyulásaikat. Ismét bonyolult terepre érkeztünk, megnyugtatóan letisztult sorokkal, mondatokkal körülvéve. És segítséget kapunk abban, hogy könnyebben viseljük az elválás, a magány és a változás történéseit.
Parvela szavai mindig úgy vesznek körül engem, mint egy meleg, puha takaró. Amiből időnként kicsusszan a láb, és akkor megcsípi a hideg, de aztán, amikor visszahúzom, megint jobb egy kicsit.
A körhinta az emberi kapcsolatok metaforája. Ha egyedül vagyunk rajta, azért szomorú, ha a többiek ott vannak rajta, és mi nem férünk fel rá, mert még kicsik vagyunk, azért szomorú. Ha tél van, és nem mozdul, azért szomorú. De van egy pillanat, amikor minden vidámmá válik, ha végre a többiekkel együtt én is ott ülök rajta, és együtt forgunk, büszkén, körbe-körbe.
Csirka, aki Fazék névre hallgat kicsi még, és talán ügyetlenebb is a többieknél (a jól ismert rút kiskacsa effektus), csak vágyakozik és vágyakozik, hogy végre egyszer felülhessen a körhintára. De nem tud. És lesz egy barátja, Felicián, a harmona, aki övéit odahagyja a barátságáért, csirka támasza lesz, vigyáz rá, megakadályozza, hogy télen megfagyjon, sőt, még a körhintára is felsegítené… Ha csirka igazán akarná…
Aztán majd jön a tavasz, és minden megváltozik…

http://www.pagony.hu/elvalaskor-az-ido-osszezavarodik