A játék hihetetlen ereje – gondolatok egy élménypedagógiai képzés margójára

Kalandok és Álmok élménypedagógiai képzés

A játék hihetetlen ereje – gondolatok egy élménypedagógiai képzés margójára

„Többet megtudhatsz másokról egy óra játékkal, mint egy év beszélgetés alatt.” „Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik.” Ha végiggondoljuk Platón és Schiller szavait, bizony sok igazságot találunk benne. Valahogy kicsi korunktól kezdve ösztönösen belénk van kódolva, hogy játszunk, csak aztán az évek előrehaladtával mégis egyre kevesebbet tesszük ezt, pedig nagy szükség lenne rá. Ugyanis a játék tanít, fejleszt, motivál, inspirál, élményt ad és még számos pozitív hatása van.

Néhány héttel ezelőtt a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely 30 órás akkreditált élménypedagógiai alapozó képzésén jártam és 3 napot végigjátszottam, most pedig az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, gondolataimat hoztam el Nektek, mindazoknak, akiket érdekel, hogy mi is az élménypedagógia, mire használható, mit ad egy ilyen képzés és mennyivel több leszel, ha elvégzed.

 

fokozatosság

A 3 napos tréning a fokozatosság elve alapján volt felépítve az egyéni játékoktól kezdve, a páros, majd kiscsoportos feladatokon át, a komplexebb fél csoportot, illetve nagy csoportot igénylő tevékenységekig. Nagyon tetszett a képzésen, hogy tudatosan és következetesen volt minden felépítve és ezáltal az átélt élményeinket, a fejlődésünket mi is tudatosan és megfelelő ütemben dolgozhattuk fel. Kitűnő tapasztalás volt ez arra is, hogyha később magunk tervezünk majd foglalkozásokat gyerekcsoportban, munkahelyen, felnőttképzésben, stb., akkor ezeket az egymásra épülő lépcsőfokokat érdemes majd végigkövetnünk.

 

bizalom

A bizalom is így épült folyamatosan, onnan kezdve, hogy első nap még a neveket sem tudtuk, illetve voltak olyan résztvevők, akik nem szívesen értek egy-egy játék alkalmával a másikhoz, egészen addig, hogy a 3. nap végén egy összetett, az egész csoportot érintő, igazán a komfortzónából kilépő feladat közepette 10 másodperc alatt vette le mindenki a cipőjét és zokniját, állt a másik lábára, vagy éppen kapaszkodott bele teljesen, hogy sikeresen kelhessünk át közösen egy nagy labirintuson. Fantasztikus volt megélni a bizalom kialakulásának ezt a szintjét, átélni, hogy honnan hova lehet eljutni.

 

Kalandok és Álmok élménypedagógiai képzés

 

kilépés a komfortzónából

Ahogy Sándor – Bányai Sándor, a képzés vezetője, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely alapítója (a szerk.) – mondta, a csoport ösztönösen mindig a komfortzóna felé húz. Ezen sokat gondolkodtam, mert a fejlődés és az előrelépés mindig a komfortzónán túl van és a játékoknak, illetve az élménypedagógiának célja a résztvevőket kimozdítani és a tanulási zóna irányába lökni, hiszen számtalan élethelyzet ugyanezt teszi Velünk. Ezért a játékok és a módszer tökéletesen alkalmasak arra, akár gyerekekkel, akár felnőtt társasággal alkalmazzuk őket, hogy megmutassák nekünk, mi van a komfortzónán túl és ott hogyan viselkedünk, miként reagálunk a minket ért hatásokra, történésekre. Megfigyelhetjük magunkat és sok önismereti aspektust tanulhatunk a személyiségünkről. Szóval, irány kifelé a komfortzónából!

 

Kalandok és Álmok élménypedagógiai képzés

 

csoportdinamika

Fantasztikus csoportdinamikai folyamatok játszódtak le, ahogy a képzésen is megtanultuk, tényleg az elszigetelt szinttől kezdve folyamatosan formálódtunk, alakultunk, míg végül eljutottunk az együttműködés, illetve a csoporttal és a feladat megoldásával való teljes azonosulás szintjére. Fantasztikus volt ezt megélni, hogy 3 nap alatt mennyire sok mindent el tud érni egy összetartó csapat, akik egy hajóban eveznek, egy irányba húznak és mindent megtesznek egymásért, illetve a sikeres célba érkezésért. Hosszú éveken át csapatsportot űző versenyzőként ez az élmény nekem különösen sokat adott, mégha itt nem is kifejezetten sporttevékenységekről volt szó – bár jó néhány játék próbára tette az ügyességet. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a meccsen mindenki azért dolgozik, hogy pontot szerezzen a csapat, óriási és egyben felemelő.

 

kihívás – szórakozás – megfelelés

A képzés közben is sokat vizsgáltuk, illetve magamon is éreztem, ahogy mozgok a kihívás – szórakozás – megfelelés háromszögében a különböző játékok és feladatok során. Az élménypedagógiai játékokat ezen dimenziók mentén tudjuk elhelyezni és ebben definiálni, hogy éppen hogy éltük meg őket, melyik felé tolódott el jobban számunkra egy-egy feladat megoldása.

 

szociális kompetenciák fejlesztése

Ez lenne a fő cél, ugyanis az élménypedagógia a szociális kompetenciák fejlesztésére kiváló eszköz. Ha egy-egy feladat, tevékenység után nincs feldolgozás, akkor az a játék szintjén marad. De nem az élménypedagógiában, mert itt a játék nem csak játék, azt jól játszani és játszatni sok felkészülés és tudatos átgondolás végeredménye a tervezéssel, felkészüléssel, előkészítéssel, végrehajtással és a feldolgozással együtt. A 3 napos képzés erre nagyon jól rávilágít és segít minket végigvezetni ezeken a folyamatokon, hogy utána elindulhassunk mi is ezen az úton és önállóan vezessünk játékokat, facilitáljuk azokat. Ha pedig jól csináljuk, olyan kompetenciákat tudunk fejleszteni, amelyek az élet minden területén szükségesek és hasznosak, legyen szó akár a boldogulásról, alkalmazkodásról iskolai környezetben, munkahelyen, vagy bármilyen társaságban, közösségben.

 

Kalandok és Álmok élménypedagógiai képzés

 

Milyen készségekben fejleszti ez a gyerekeket/felnőtteket?

 

  • csoporttudat, csoporthoz való alkalmazkodás
  • kitartás, szabálykövetés, koncentrációkészég
  • verbális és nonverbális kommunikációs készségek
  • együttműködés
  • beleérzőképesség, empátia, szolidaritás
  • felelősségvállalás
  • konfliktuskezelés
  • kreativitás, kritikai gondolkozás
  • kompromisszumkészség
  • érzelmek kezelése: sikerkezelés, kudarctűrés
  • információgyűjtés, -rendszerezés, -feldolgozás
  • reális célkitűzés, céltudatosság
  • önállóság
  • rugalmasság
  • bizalom

 

játéktípusok

Számtalan játéktípust volt alkalmunk kipróbálni és megismerni. Ismerkedő, energetizáló, csoport- és párképző, bemelegítő, bizalmi és komplex játékok garmadáját lehetett elsajátítani a képzésen és rengeteg ötletet meríteni a különböző játékok továbbfejlesztéséhez, átalakításához, más feltételekkel való adaptálásához. Aki végigcsinálja a képzést, lesz egy alap játékcsomagja, amihez bármikor, bármilyen szituációban nyúlhat majd.

 

Azt éreztem a képzés alatt, hogy mennyi értéket és élményt kaptam a játékok alatt és erre mindenkinek szüksége lenne, hogy mindezt átélje, megérezze. Lehet, hogy túl idealista vagyok, azonban azt gondolom, hogyha mindenki kapna egy kicsit az élménypedagógiából, akkor bizony még jobb hely lenne a világ. Felfokozott állapotban, tele energiával és inspirációval léptem ki az ajtón a 3. nap végén. Tulajdonképpen ez nem is egy módszertani képzés volt – persze, az is 😊 -, hanem számomra inkább egy 3 napos élménycunamiként hatott, ami megtölt flow élménnyel, inspirációval, ötletekkel, szemléletváltással és egy csomó játékkal a tarsolyodban, hogy aztán az ajtón kilépve egy kicsit más emberként vidd be az itt tanultakat a hétköznapokba. Szóval nagyon köszönöm, én ezt az élményt szeretném továbbadni és azon dolgozom majd, hogy ezt minél többen megtapasztalhassák. Ajánlom nem csak pedagógusoknak és oktatási, szociális területen dolgozóknak, hanem mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik a munkája során és szeretne ebbe a napi munkába egy kis új színt és fűszert vinni.

 

Kalandok és Álmok élménypedagógiai képzés

 

A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely következő, 30 órás, akkreditált  alapozó élménypedagógiai képzése:

2021. december 3-4-5., Budapest

https://www.kalandokesalmok.hu/course-item/a-szocialis-es-a-pedagogusszferaban-egyarant-akkreditalt-elmenypedagogiai-kepzes-budapesten-2021-december-3-4-5/

 

Bővebben az élménypedagógiai képzés tartalmáról, bemutatásáról:

https://www.kalandokesalmok.hu/az-elmenypedagogiai-kepzes-tartalma/

 

A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely további képzései és programjai:

https://www.kalandokesalmok.hu/akkreditalt-kepzeseink/

 

Fotók: Bányai Sándor/Kalandok és Álmok Szakmai Műhely

Szerző: Vargacz Alexandra, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

 

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.