A kínai óvodákban robotok kezdtek tanítani a pedagógushiány miatt

videó gyerekekről

A kínai óvodákban robotok kezdtek tanítani a pedagógushiány miatt

Mesterséges intelligenciával ellátott humanoid formájú robotok jelentek meg a kínai óvodákban, hogy oktassák a gyerekeket, mivel az országban súlyos a pedagógushiány.

Bingo, az ország egyik első oktató robotja különböző témákra specializálódott, kezdve a tudománytól az angol nyelvig és a golfig, a fejlesztői szerint.

Ming Haibo, aki a pekingi Tsinghua Egyetem számítástudományi doktori fokozatával rendelkezik, három évvel ezelőtt kezdte el fejleszteni Bingót a csapatával, miután létrehozta az Ai Bingo nevű céget.

A 36 éves férfi, aki két kisgyermek édesapja, az üzletét egy robot létrehozásával kezdte, hogy otthon tanítsa a gyerekeket. Dr. Ming elmondta, hogy ritkán volt ideje a gyerekekre a sok munka miatt, ezért azt gondolta, hogy egy aranyos oktató robotot tervez nekik.

Elmondta, hogy úgy gondolta, hogy a robotok nagy előnyökkel rendelkeznek, hogy segítsék a gyerekeket az iskolában tanult ismeretek áttekintésében és a házi feladataik kijavításában.

Dr. Ming cégének kétféle Bingo robotja van, az egyik a gyermekeket tanítja az óvodákban, amit 29800 jüanos (1,25 millió Forint) áron értékesítenek, a másik pedig otthoni társaságot biztosít a gyerekeknek 1199 jüanos kiskereskedelmi áron (50 ezer Forint).

Kínában komoly óvodapedagógus hiánnyal szembesülnek, különösen miután a központi kormányzat arra ösztönözte a párokat, hogy több babát vállaljanak. 2016-ban Peking új családtervezési politikát indított el, hogy felváltsák a régóta fennálló egygyermekes politikát, amely szerint a családok akár két gyermeket is nevelhetnek.

Kínában a jelenlegi óvodapedagógusok mintegy 30 százaléka otthagyja a munkáját, hogy más iparágakban dolgozzanak magasabb bérekért. Ezért nem túl meglepő, hogy megjelentek a a kínai óvodákban a robotok.

Bingót például mintegy 1500 óvoda vásárolta meg a nagyobb városokban, köztük Pekingben, Tiencsinben, Csengcsouban és Vuhanban.

Egy tipikus foglalkozás során Bingo felismeri a tanulókat és ellenőrzi a jelenlétüket az arcfelismerő technológiával ellátott kamerája segítségével. A robot kérdéseket tehet fel a gyerekeknek, valamint válaszolhat a kérdéseikre. Képes értékelni a gyerekek válaszát a beszédük meghallgatásával és az arckifejezéseik érzékelésével. Ezt követően Bingo minden egyes gyermek teljesítményét a vállalat által kifejlesztett speciális minősítési rendszerrel osztályozza, és az eredményeket közvetlenül a szülőknek küldi el.

(ujvilagtudat.blogspot.com)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.