Bagdy Emőke: Egy jó pedagógus a személyiségével tanít

Bagdy Emőke: Egy jó pedagógus a személyiségével tanít

Nevelés, azaz növelés, okosítás, képzés… Ezek lennének a mai pedagógusok feladatai, azonban egyáltalán nem olyan könnyű ezt jól művelni. Prof. Dr. Bagdy Emőke a Menedzser Praxis Kiadó által szervezett „Középpontban a pedagógus” c. konferencián tartott előadásában beszélt a pedagógusok lelki egészségvédelméről, a stresszkezelés és a relaxáció fontosságáról, valamint arról is, hogy a tanároknak kiemelten fontos a személyiségüket ápolni.

Pedagógus – elhivatottság

A pedagógus olyan isteni szikra kereső szakember, aki a szakértelmét arra használja, hogy megtalálja a gyerekben az erősséget, és ehhez a személyiségét használja munkaeszközként. Amikor a személyiségünket használjuk, a gyerek bal agyféltekéjét kinyitjuk. Ide tároljuk a törvényeket, a tételes ismereteket, és amikor oktatunk, akkor ezeket adjuk át. Az oktatási rendszerünkben az átadás már régóta kielégítően működik, de ezeknek az ismereteknek az alkalmazása, kompetensé tétele, ami a jobb agyfélteke feladata lenne, már kevésbé kidolgozott – nyilatkozta a professzorasszony. Az óvodában ez a fajta képességre nevelés még jól működik, mert ott ez áll a középpontban.

Az az elhivatott, „aki hívást érez” a feladat ellátására, ahogy Németh László is megfogalmazta, vagyis amikor a pedagógus érez magában valami olyan „kényszert”, hogy szeretné átadni azt, amit maga is tud, megtanult. Miközben tanítunk, egyre csiszoljuk, tökélyre fejlesztjük a tudásunkat, és a képzésbe be kell vonni a jobb agyféltekénket, ugyanis ez az érzelmi agyunk.

Mi a jelentősége az érzelmi agyunknak? Mit kezd a megszerzett tudással? Mire használjuk? Segít az életünkben? Ha megtaláljuk, vagy segítünk megtalálni ezt, akkor alakul ki az érzelmi viszony. A pedagógus saját magát, és az érzelmeit is beleadja abba a tudásba, amit átad. A diák még 18 éves korában is képes azért tanulni, hogy a tanárának eleget tegyen. Nem a pénzért vagyunk itt, ebben a hivatásban. Van valami, ami ösztönösen jól működik bennünk, és belevisszük a személyiségünket.

 

 

A személyiség ápolása

Gondozni kell a saját személyiségünket. A velünk szemben támasztott elvárások egyre inkább elhatártalanodnak. Már szükség van arra is, hogy a nevelésen kívül a problémás eseteket is – pl. ADHD-s gyerekeket is kezelni tudjuk, pedig erre nem kaptunk elegendő képzést. A szakmai határainkat átlépő feladatokkal is találkozunk, lassan átmegyünk edukátorrá, terapeutává, de a velünk szemben felállított elvárások ellenére nem kapunk elegendő figyelmet. A pedagógus szakterületünkön kezdjük elég rosszul érezni magunkat. Ez egyike a legmagányosabb szakmáknak, ahol mindig, mindenkor teljesíteni kell. A tanítás pedig napról napra, időről-időre befolyásolja a személyiségünket.

 

Pedagógus-típusok

Dr. Bagdy Emőke beszámolt egy érdekes német kísérletről is, amelynek eredményeképpen több pedagógusszemélyiséget lehet felismerni:

1. A foglalkozás áldozata. Ő az, aki nap mint nap a pedagógushivatást műveli, állandó megfelelési kényszer alatt van, közben otthon, a családban is igyekszik eleget tenni.

Igyekszik otthon is, és a munkahelyen is, és a két helyen nagyjából ugyanazok az elvárások.

2. Hasító típus (főleg a férfiak). Ő az, aki hazamegy, és már elfáradt, innentől kezdve mindent a feleségre hárít – egyik fele a hivatásé, a mindenben-mindenkinek megfelelő, a másik az, aki hazamegy, fáradt, és már nem foglalkozik a családdal, mindent az feleségére, az anyára hárít. Papucs-típus, nem viseli, hanem kéri a papucsot, a sört, és a vacsorát.
3. A perfekcionista pedagógus – ő az, aki elér egy szintet, és azt mondja, hogy ennyire vagyok képes, és többre nem.
4. Érzelmi kalóz – a gyerekek érzelmeiből táplálkozik – amit mi adunk, azt a gyerek viszonozni akarja. Kora serdülőkorban ez még működik, a tanító a „szentség”, és ezért óriási érzelmi hatalom kerül a kezünkbe. Az, aki ezeket az érzelmi zsetonokat gyűjtögeti, és nincs a magánéletben egy kompenzáló erőforrása, akkor a kapott éltető érzelmeknek tulajdonítja a legnagyobb jelentőséget. A veszélye ennek az, hogy a túl szoros kapcsolatokból igyekszik a pedagógus pótolni a magánszférájából hiányzó érzelmeket, így alakít ki túlzott mértékű „függőségi” kapcsolatot a tanítványaival.
5. „Munkaalkoholisták”, akik mindenhová viszik magukkal a munkát, akkor is, ha a családdal vannak, akkor is, ha kirándulnak, ha főznek stb… Ennek következtében se itt, se ott nem tudnak teljesen megfelelni, folyamatos magasfeszültségi spirálban keringenek.
6. Burnout-szindróma – amelyet a következőkkel jellemzett a professzorasszony: lelkesedés, stagnálás, frusztráció, apátia, depresszió – ez tehát a kiégés lejtmenete.

Egy biztos, a pedagógus így vagy úgy stresszel fogyasztja a személyiségét.

 

A stressz

Mindenképpen létezik jó és rossz stressz is. Még a jó is feszültséget kelt, megemeli a vérnyomást, a vérkeringést aktívabbá teszi, szívműködést fokozza, a pajzsmirigy gyorsabban működik – égetni kell, csinálni kell! Ilyen és hasonló parancsokat ad stresszállapotban az agy a szervezetnek. A jó stresszre az egészséges embernek szüksége van. A rossz stressz esetén nem tud teljesíteni a test, de a felkészítő folyamat ugyanúgy megvan, és szervezet tartalékait emésztjük fel, így betegítjük meg magunkat. Az ennek következtében termelődött hormonok megbetegítik a szervezetet: tehetetlenségi állapotot, agressziót, regressziót eredményeznek.

 

 

Stresszkezelés

Orvosi oldalról sokáig hangoztatták, hogy kerüljük a stresszt. Ha ezt valóban így csinálnánk, akkor nem kellene munkába járnunk, és kerülni kellene a családdal történő érintkezést… A pozitív pszichológia azt mondja, hogy a rossz stresszt meg kell tanulni kezelni, a jó stresszt pedig hasznosítani kell. A pozitív stressz vitalitás-generátorként működik. Miután erre rájöttek, vizsgálni kezdték, hogy egyes emberek miért bírják jobban a stresszt, míg mások már sokkal kevésbé.

Azt ma már komoly vizsgálati tapasztalatok bizonyítják, hogy az ember képes a szerotonint, endorfin, dopamint, oxitocint, azaz a boldogsághormonokat termelni, de csak akkor, ha az agyunk „örömközpontját” valahogyan be tudja kapcsolni. A vitalitás-generátorok az immunrendszerünket erősítik – ezt nyálelemzés alapján bizonyították be. Ezeket a boldogsághormonokat a saját szervezetünk képes termelni, és a segítségükkel képesek vagyunk magunkat sokkal jobban érezni. Ezek serkentik az életerőt és a jó közérzetet. A pedagógus magának is, és a tanítványainak is képes segíteni abban, hogy a személyiségét „újratelepítse”, még pedig a relaxációs technikákkal.

 

A relaxáció

Sokan nem tudják, nem ismerik az agyféltekék szerepét, és éppen ezért olyasmit utasítanak el, amiről nem rendelkeznek kellő ismerettel. Sajnos ide tartozik a relaxáció, meditáció is.  A jobb agyfélteke segítő munkáját be kell vonni a bal agyfélteke tevékenységének megsegítésébe. Óriási szakirodalom foglalkozik jótékony hatásával. A bal agyfélétekét „nyúzzuk” a mindennapi életben, amit nem kompenzál megfelelő mértékben a jobb agyfélteke segítése, munkájának bevonása. A bal szerepköre: nyitott szem, éber tudatállapot, a testre figyelés, minden, ami a racionalitással, rendszerrel összefügg. Nem ismer szeretetet, kötődést. Ha kivonja a forgalomból magát, akkor a jobb agyfélteke elkezd működni, és ez egy olyan éberségi állapot, amikor befelé figyelünk (bóbiskolás, „elbambulás”). A jobb agyfélteke más szinten működik, ez az érzelmi agyunk. Hogy valami jó nekem vagy rossz, azt agyunknak ez a része dönti el. A bal agyféltekének hiába mondjuk, hogy ezeket a feszültségeket oldja ki, erre az nem képes. Az érzelmi folyamatok beindítása a pozitív folyamatokon keresztül működik, és lehet ezt a bal agyféltekével működő testgyakorlat révén elérni, vagy a jobb agyfélteke különböző testre gyakorolt módszereinek segítségével, az ellazulás érzésével.  Ilyenkor a képzelet segít, a jobb agyfélteke, mégpedig emlékképek előhívásával. Amikor egy kellemes emlékre gondolunk, ugyanazokat az érzeteket csalogatjuk elő, mint amilyeneket a valóságban már megtapasztaltunk. Milyen volt, hogy éreztem magam, mit láttam? Minél több érzékszervünket képesek vagyunk bekapcsolni az emlékek felidézésével, annál valóságosabban indítjuk be testünk regeneratív folyamatait. Képesek leszünk arra is, hogy a testünknek azt a parancsot adjuk, amelyet valóságban is éreztünk.

 

Tanulj optimizmust!

A lényege: mindenből ki kell hozni a legjobbat. Mindannyian konfliktusgyártó lények vagyunk, ezért az a legjobb, ha olyan célt tűzünk ki, amelyek pozitív stresszt idéznek elő. Az optimizmus egy olyan gondolkodásmód, amely tanulható. Amennyiben bosszúságaink vannak, a lerakódott kudarcainkat el kell mondanunk, és meg kell hallgatni a másikat is. Amikor ezen túl vagyunk, utána szedjük össze azokat az értékeinket, amelyekkel rendelkezünk, és mondjuk el! Ilyenkor nem panaszkodunk, ezt ventillációnak nevezi a köznyelv. Miután elmondtuk, mennyi mindennek örülhetünk, kiderül, mennyire szerencsések vagyunk… Egy nagy betegség után általában a személyiség megváltozik, ilyenkor az agyi struktúra is megváltozik, és már az értékhierarchia is átrendeződik.

Tanulj meg nevetni! Olvass, nézz olyan történeteket, amelyek arról szólnak, hogy adni jó. Segíteni jó! Ha valamit szívből adsz, az segít neked is abban, hogy a legnagyobb nehézségeket épen és egészségesen átvészeld.

Nincs okunk panaszra, és elkeseredni sincs miért, mert Paul Vaclavik szavaival élve „velem sincs minden rendben, veled sincs minden rendben, és ez így van rendben.”