Egy szegedi diák lett az egyik legjobb számoló Európában

gyerekek tanórán

Egy szegedi diák lett az egyik legjobb számoló Európában

Fejben szoroz össze húszjegyű számokat is, és sokféle más matematikai teljesítményre is képes – három éve tanulja a mentális matematika technikáit, de csak három hónapja a versenyfeladatok megoldását.

Egy tízéves szegedi diáklány képviselte hazánkat múlt héten a mentális matematika junior-Európa-bajnokságon. Soha nem volt még magyar résztvevő ezen a versenyen, amelyen fejben kell húszjegyű számokat összeszorozni vagy éppen köbgyököt vonni. Szin Jázmin a legjobb öt között végzett, pedig a versenyfeladatokra csupán 3 hónapja készült – írta a delmagyar.hu.

A mentális matematika Magyarországon még kevéssé ismert módszer, amit bizonyít az is, hogy egyedül Szegeden tanítják. Lényege, hogy művelői fejben számolnak, gyakorlatilag gyorsabban, mintha számológéppel tennék. Rendeznek belőle különböző nemzetközi versenyeket is, amelyeken soha nem szerepelt még magyar induló. A németországi Rekenben rendezett múlt heti junior-Európa-bajnokságon azonban egy tízéves szegedi kislány, Szin Jázmin képviselte hazánkat, aki egyik számában kiemelkedő eredményt ért el.

– Kilenc ország hatvan fiatalja mérte össze ott a tudását – mesélte Soós Boglárka felkészítő tanár, a Kis Zseni Mentális Aritmetika Iskola magyarországi koordinátora. – Volt, hogy húszjegyű számot kellett húszjegyűvel fejben összeszorozni, míg a második feladatsorban 15 perc alatt ötven olyan feladványt kellett megoldani, ahol a megadott számokat különböző matematikai műveletekkel végeredményként százra kellett kihozni. A fő tesztben pedig két órán keresztül végeztek köbgyökvonást, valutaváltást, bázis- és évszámításokat – részletezte a felkészítő tanár: több mint 17 feladatkörben tették próbára a versenyzőket.

A versenyzők nem használhattak a számításokhoz még papírt és ceruzát sem, csak a végeredményt írhatták le. Az első két kategóriában nem voltak korosztályi kategóriák, így Jázmin 19 évesek ellen is versenyzett. A fő tesztjén viszont 5. helyezést ért el. Akik megelőzték, mindannyian már negyedik éve versenyeznek – mellesleg ők is mindannyian Kis Zseni iskolában tanulnak. Jázmin sikerének értékét tovább növeli, hogy a versenyfeladatok megoldási módszertanát a szegedi kislány mindössze 3 hónapja tanulja, így voltak olyan példák is, melyekhez hozzá sem tudott fogni. Felkészítő tanára ugyanis úgy döntött, inkább nem tanulnak meg mindent a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt, amivel viszont már foglalkoztak, azt tökéletesen begyakorolják.

Jázmin 3 éve tanulja a mentális matematikát, melynek az abakusz az alapja. – Kezdetben ezt használják számoláshoz, később már csak elképzelik. A két agyfélteke egyszerre dolgozik: a bal számol, a jobb látja a golyók állását. A különböző számításokra pedig formulákat alkalmaznak – magyarázta Soós Boglárka. Magyarországon  Jázminon kívül ezeket a matematikai trükköket senki sem ismeri, hiszen a németországi versenyen a 11-szeres világbajnok, dr. Gert Mittring tanításával tovább bővítette tudását. Így a tízéves kislány szeptemberben már az iskola tanárképzőjén tart majd elő­adást. Különleges tudásának a Karolina nyolcosztályos gimnáziumában is hasznát veszi, ahova jár – de nem feltétlenül csak matematikaórán.

Szin Jázmin
– Természetesen tudok papíron is számolni, mert a dolgozatokban arra van szükség. A mentális matematika viszont a legjobb agyfejlesztési módszer, így ennek köszönhetően könnyebben tanulok – mesélte Jázmin, aki úgy fogalmazott, ezzel a módszerrel ráadásul azt csinálja, amit szeret, hiszen élvezi, amikor számolhat. A kislány két hét múlva olimpián, októberben pedig világbajnokságon is képviseli majd hazánkat. Tervei szerint pedig 19 éves koráig folyamatosan versenyez majd – ez a felső korhatár, ameddig ezt megteheti.
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.