Egyszerű, mégis szuper ötlet az egyik székesfehérvári iskolától

piros bögrében gőzölgő forró ital

Egyszerű, mégis szuper ötlet az egyik székesfehérvári iskolától

Saját bögréjüket használják egy székesfehérvári gimnázium diákjai, a szokás az évek alatt hagyománnyá nőtte ki magát.

Sokkal otthonosabb így, hogy saját bögrémből iszom – mondta egy diák a Fehévár TV-nek. A székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnáziumban minden tanuló beviheti a saját bögréjét és azt használhatja is amíg az iskolában van.

SAJÁT BÖGRÉVEL A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG JEGYÉBEN

SAJÁT BÖGRÉVEL A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG JEGYÉBEN

Geplaatst door Fehérvár TV op Dinsdag 28 mei 2019

A hagyománnyá nőtt szokás a környezettudatosság miatt is fontos szerepet tölt be az iskola életében, egyébként már húsz éve működik a bögrerendszer – tette hozzá az iskola igazgatója, Bordács Lajos.

A büfés néni szinte minden diáknak ismeri a bögréjét, azokat a bögréket pedig, amelyeket hátrahagynak az elballagott diákok, tovább őrzik.

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.