Gyermekorvosok: le kellene ülni, és alaposan átbeszélni a szülői igazolások ügyét

rajz lázas gyerek mackóját öleli

Gyermekorvosok: le kellene ülni, és alaposan átbeszélni a szülői igazolások ügyét

Üljenek le, beszéljék meg a problémákat, és ha szükséges, változtassanak a szabályokon – ezt kérte az iskoláktól és a szülőktől Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

A szülők a legtöbb iskolában félévente három nap hiányzást igazolhatnak a gyereküknek. Ez nagyon kevés – panaszolta az InfoRádiónak egy gyermekét egyedül nevelő budapesti anya. Elmondta, hogy a szülők a háziorvosokkal összefogva rendszeresen betegnek hazudják a gyermeket, ami nyilván nem megoldás. Úgy látja, a rossz példából azt tanulják meg, hogy ügyeskedni kell és a rossz szabályokat kijátszani.

Póta György egyetért azzal, hogy vannak olyan megbetegedések, amelyekkel felesleges orvoshoz vinni a gyereket, tehát a szülői igazolásnak is elegendőnek kellene lennie.

Egy nátha vagy hasmenés miatt biztosan nem szükséges minden alkalommal orvosi vizsgálatra menni, ez megterheli a házi gyermekorvosi ellátást és növeli az újrafertőzés kockázatát – mondta az Inforádiónak.

A kamu orvosi igazolások kiállítása napi gyakorlattá vált – tette hozzá. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete ezért arra kéri az iskolákat és a szülőket, hogy üljenek le, beszéljék meg a problémát, és szükség esetén növeljék tízre vagy tizenötre a szülők által igazolgató napok számát.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.