Indul az Óvodapedagógus és Tanító Klub!

Indul az Óvodapedagógus és Tanító Klub!

A Felelős Szülők Iskolája Óvodapedagógus és Tanító Klub és az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar együttműködésében ingyenes szakmai, módszertani, közösségi program indul a még tanuló és már pályán lévő óvodapedagógusoknak és tanítóknak.

 

„Olyan mintha az elmúlt 2-3 év alatt akár egy-két évtized is eltelt volna, legalábbis a változások, a világjárvány okozta társaskapcsolatok „sérülései” kapcsán. Egyre több a megszokottól eltérő fejlődésű kisgyermek, aminek számtalan oka van.  A digitális tér hódítása, a sok esetben már óvodáskorban kialakuló játékfüggőség alapjaiban megváltoztatja a gyereknevelés és oktatás módszerét, az ahhoz való hozzáállást. Mindezt szülőként, oktatási szakemberként is tapasztaljuk a Felelős Szülők Iskolájában, ezért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy együtt gondolkodjunk a szakemberekkel – óvodapedagógusokkal, tanítókkal – a gyerekek „jól” szeretése, életrevaló felkészítése témájában. Épp ezért indítottuk el egy éve a Pedagógus Powert, a Felelős Szülők Iskolája Tanár Klubját és most, 2022. szeptemberében az ELTE TÓK-al közösen a FSZI Óvodapedagógus és Tanító Klubot.” – fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója.

 

A Felelős Szülők Iskolája 11 éve működő társadalmi vállalkozás, a gyermeknevelési, pszichológiai kérdéseken túl nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, annak szereplői közötti együttműködésre, párbeszéd generálására, a gyerekek érdekében való összefogásra.

 

Épp ezért hívta életre 2021 őszén a Pedagógus Powert, a Felelős Szülők Iskolája Tanár Klubját, amely ingyenes szakmai közösséghez azóta több mint ezer tanár csatlakozott országszerte. A klub online és offline kínál képzéseket, előadásokat, cikkeket és kulturális programokat szervez tagjainak. Ezzel segíti szakmai önismeretük fejlesztését, hozzájárul pedagógiai missziójuk erősítéséhez, támogatja a kiégés prevenciót, teret ad az együttgondolkodásra, és nem mellesleg olyan módszertani – élménypedagógiai, digitális stb. – készségeket, képességeket fejleszt, amit a tanárok a hétközi munkájuk során felhasználhatnak és adaptálhatnak.

Számtalan múzeum, könyvkiadó, színház és szervezet csatlakozott már a kezdeményezéshez, melynek révén a Tanár Klub tagjai innovatív többletismeretekhez, élményekhez juthatnak hozzá.

 

A Tanár Klub alapítója Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája, alapító- ügyvezetője,

szakmai vezetője Fülöp Bea, magyartanár, újságíró

 

Mentorok:

Fegyverneki Gergő, digitális tartalomfejlesztő, magyartanár

Balatoni József, alias Jocó bácsi, történelemtanár

Polus Enikő, mentálhigiénés szakember

 

A Tanár Klub sikerén fellelkesülve 2022 őszén az ELTE TÓK-al közösen elindul a Felelős Szülők Iskolája Óvodapedagógus és Tanító Klub.

Célunk továbbra is a már pályán lévő még képződő óvodapedagógusok és tanítók szakmai- és közösségi megerősítése, a – főként az ELTE TÓK-on tanuló – leendő pedagógusok innovatív kezdeményezésekkel, módszerekkel való megismertetése, kompetenciáik és szakmai tudásuk fejlesztése, valamint a szülők, az óvodapedagógusok és a tanítók közötti együttműködés megerősítése, a legújabb módszertani eredmények beépítése a pedagógusképzésbe.

Az óvodapedagógusokat Kerekes Valéria, az ELTE TÓK mesteroktatója, játék- és mesekutató, míg a tanítókat Serfőző Mónika, pszichológus, egyetemi docens, az ELTE TÓK Neveléstudományi Tanszékének vezetője támogatja. A két szakmai koordinátor az előadások és a szakmai anyagok tartalmi kialakításában, az egyetemi képzési programba integrálás lehetőségeinek megteremtésében és a gyakorlati szakmai munkában vállalnak szerepet.

 

 

A Felelős Szülők Iskolája Óvodapedagógus és Tanító Klub keretében a 2022/2023-as tanév során 6 ingyenes szakmai műhely kerül megrendezésre az ELTE TÓK Könyvtárában, mely témáiban érinteni fogja azokat XXI. századi kihívásokat, melyekkel az óvodapedagógusok és tanítók találkozhatnak nevelési- és oktatási helyzetekben.

 

Többek között:

az érzelmi-szociális nevelés,

inkluzív szemlélet gyakorlati megvalósítása,

differenciálás,a digitális eszközök a gyerekek életében

pedagógus szerepkörök, pályakezdés, újrakezdés,

gyermeki félelmek és szorongások kezelése,

transzgenerációs hatások és azok értelmezése,

generációs jegyek felismerését az együttműködés érdekében.

 

Az interaktív előadásokra minden esetben várjuk a hallgatókat és mentoraikat is, hogy minél több szempontból kerüljön megvilágításba egy-egy témakör.

 

Tervezett előadóink, tervezett témáink:

Sólyom Brigitta, pszichopedagógus, homloklebeny-terapeuta, Csodakapu Közhasznú Alapítvány – óvoda-iskola átmenet,

Fegyverneki Gergő, digitális tartalomfejlesztő, magyartanár – játék offline-online

Balatoni József, alias Jocó bácsi, történelemtanár – tanári pálya, pedagóguslét, kiégés megelőzése

Steigervald Krisztián, generációkutató, író – generációs különbségek, megváltozott családmodell

Tóthné Almássy Mónika, kórházpedagógus, Kórházsuli – testi-lelki egészség

Kerekes Valéria, játék és mesekutató, az ELTE TÓK mesteroktatója, „virtuális hősök” – a mesék érzelmi háttere, formáló ereje

 

Az előadásokból szakmai-módszertani összefoglalók, leírások készülnek a hallgatók aktív bevonásával. Elérhetők lesznek minden Felelős Szülők Iskolája Óvodapedagógus és Tanító Klubba jelentkező számára, támogatva ezzel a leendő vagy már végzett óvodapedagógusok és tanítók munkáját országszerte.

 

A jelentkezést már megnyitottuk ITT.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.