Itt a kormány hivatalos bejelentése az iskolakezdésről – A szünidőket is meghatározták

gyerekek rajzolnak

Itt a kormány hivatalos bejelentése az iskolakezdésről – A szünidőket is meghatározták

A normális, megszokott menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet. A hamarosan megjelenő rendelet szerint a tanév hagyományosan indulhat  szeptember 1-jén. A koronavírus-járvány  hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Ugyanakkor sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek. Ezért a kormány, az Operatív Törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet és szükség esetén további intézkedésekről dönt – tudatta kedd kora délutáni közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amiről a portfolio.hu számolt be.

 

Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről. Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne engedjenek a szülők közösségbe. Felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése – hangsúlyozták.

 

Mindemellett a veszélyhelyzet idején elrendelt és sikeresen működő tantermen kívüli, digitális munkarendben gyűjtött tapasztalatokat és eredményeket az EMMI, az iskolák és a pedagógusok is elemzik, és szakmai egyeztetéseket követően a hagyományos iskolarend keretében is alkalmazzák. A kormány emellett felkészül a járvány esetleges második hullámára és ehhez a nemzeti konzultáció keretében augusztus 31-ig várja a magyar emberek véleményét arról, hogy támogatják-e azt, hogy járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és tanárok számára ingyenes legyen-e az internet.

 

A 2020/2021. TANÉVBEN A TANÍTÁSI ÉV ELSŐ TANÍTÁSI NAPJA 2020. SZEPTEMBER 1. (KEDD) ÉS UTOLSÓ TANÍTÁSI NAPJA 2021. JÚNIUS 15. AZ ELSŐ FÉLÉV 2021. JANUÁR 22-IG TART.

 

Szünetek:

 

  • Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap. 2020. november 2. (hétfő).
  • A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4. (hétfő). 
  • A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).

 

Az új tanévben tervezettek témahetek: A „PÉNZ7” pénzügyi és vállalkozói témahét 2021. március 1–5. között, a Digitális Témahét 2021. március 22–26. között, a Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19–23. között, az egészségtudatos gondolkodás és iskolai mozgástevékenységek témanap 2020. szeptember 25. (Magyar Diáksport Napja).

 

A rendelet részletesen tartalmazza az idei október–novemberi és a jövő év május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák időpontját is. Az őszi érettségi vizsgák október 16-án, a tavasziak május 3-án kezdődnek.

 

forrás: portfolio.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.