Mit kezdjünk a félévi értesítővel?

Mit kezdjünk a félévi értesítővel?

Évek óta félévi bizonyítványnak becézik az ellenőrzőbe írt osztályzatokat, miközben az, csak a nyolcadikosok számára bír a bizonyítvány súlyával: nekik fontos pontokat jelent a középiskolai felvételinél.

Miről szól a félévi értesítő? Mi a célja? Mit kell vele kezdeni a gyerekeknek és a szülőknek? Fontos okmány ez, vagy nincs jelentősége? – teszi fel a kérdést a Neveljünk együtt! Facebook csoport posztja.

A félévi határkő

A félévi értesítő se többről, se kevesebbről nem szól, mint arról, hogy az adott évfolyamból eltelt 5 hónap alatt meddig jutott el, hol tart a diák. Egy kis szusszanás, egy kis vissza- és áttekintés: mi sikerült úgy, ahogy azt elképzelte, mi nem sikerült. Egy kisebb határkő, ahol megállunk és számot vetünk.

Az nagyon jó, ha a család “eseménynek” tekinti, várja, kíváncsi rá. Az pedig nagyon rossz, ha nem jut eszébe a felnőtteknek, sőt még a gyerekeknek sem, hogy “ma történt valami, ma kaptam egy komolyabb értékelést az iskolai dolgaimról”. (Én rendkívül boldog vagyok attól, hogy az unokáim minden alkalommal fölhívnak, és hol eldicsekszik, hol elkesergik nekem is a félévit is, az év végit is. Nagyon megtisztelő számomra. Ebből – is – tudom, hogy az ő családjukban ez esemény.)

Szóval le kéne ülni azzal a gyerekkel/gyerekekkel, és szépen megbeszélgetni a dolgait…

Hogyan tovább a második félévben?

Érdemes egyszerű, könnyen végrehajtható célokat kitűzni. A közepesből ne akarjunk, hip-hop kitűnőt varázsolni év végére. Nem fog sikerülni, csak a gyermek kudarcélménye növekszik. Nézzük végig – együtt a gyerekkel – miből szeretne és – saját belátása alapján – miből tudna javítani. Nem sokból és nem sokat. A siker, az eredmény ott legyen a megvalósíthatóságban.
Érdemes fölírni: miből mennyit. Kell-e, szükséges-e valamelyik tárgyból segítség? Korrepetálás? Magántanár? Nagyobb testvér? Ezen a félévi beszélgetésen ezt is érdemes megtervezni.

Mit tegyünk, ha gyermekünk “megcsúszott”: sokat rontott, bajok vannak a magatartással-szorgalommal is? Könyörgöm, ne kezdjenek el vele üvöltözni! Ő sem boldog ettől a ….tudomisénmitől! Ezzel nem azt mondtam, hogy meg kell dicsérni érte. (Azon viszont kéretik igen önkritikusan elgondolkodni a felnőtteknek, hogy nem ők maguk keresendők-e a megbillent gyermek mögött? Ha igen, azt ne tessék a gyerekre hárítani!) Egyszerűen ezt is meg lehet és meg is kell beszélni. A gyerek – meg fognak lepődni – pontosan tudni fogja, hogy mit csinált rosszul. És megint csak a segítő kezet kéretik odanyújtani: “Hogyan és miben tudunk neked segíteni, hogy jobb legyen?”

A kudarcot nem könnyű megélni. Még nehezebb abból föltápászkodni, talpra állni. De muszáj! Mert akkor év végén nem egy lógó orrú iskolás jön haza, rejtegetve a bizonyítványát (szinte önmaga elől is), hanem egy “Sikerült!” kiáltással ront be a lakásba. És ez a cél! De ehhez azt kell éreznie, hogy mellette állnak a család felnőtt tagjai.

(TH)

Akinek még van ötlete – miért is ne lehetne? – feltétlenül olvassa el a bejegyzést a  facebook.com/neveljuk.egyutt csoportban és írja meg a kommentben!