ReSTART – Újra az iskolában – mentálhigiénés tanácsok az első hétre

ReSTART – Újra az iskolában – mentálhigiénés tanácsok az első hétre

Ha olyan időket élünk pedagógusként, hogy nem tudunk tanítani, akkor tényleg el kell hinnünk azt, hogy pusztán a jelenlétünkkel nem vagyunk képesek tanítani? Vagy akár az érzéseinkkel? Esetleg az ÉN-történetem elmesélésével a tananyag helyett? Vajon miért nem engedjük meg magunknak azt, hogy itt és most az „Élet” legnagyobb leckéi és tananyagai kerüljenek elő? Amikből nem kell dolgozatot iratni és osztályozni. Amiből lehetne lelkileg és pszichés stratégiailag is „meríteni”. Szakértőnk, Polus Enikő, mentálhigiénés szakember írása.

Mert különben most nincs se motiváció, se erő arra, hogy a diákok örömmel jelentkezzenek tanórán. Most a figyelem fókusza máson van……és nem azon, hogy a kompetencia felmérés jól sikerüljön. Vajon a nyitás első napjaira a katedrára felkerülhetne inkább az az „EMBERSÉG-TANANYAG”, amelyben láthatná azt is a diák, hogy:

• az ember nem robot, akit most gombnyomásra el lehet indítani
• az ember nem egy applikáció, amelyet most gyors letöltéssel aktivizálni lehet
• az ember nem egy számítógép, amelyben bizonyos „karantÉN” lenyomatokat „le lehet némítani”, vagy „ki lehet a kameráját kapcsolni”.

A DIÁK IS, ÉS A PEDAGÓGUS IS emberből van.

A test ott ült hónapokon keresztül a számítógépek körül. A lélek próbált részt venni a digitális világban, hol sikerrel, hol kevesebb jelenléttel. Az emberi érzékszervek eme hosszú ideig tartó életmódnak köszönhetően kissé át is állítódhattak. Elképzelhető, hogy nem lesznek képesek a diákok rögtön mocorgás nélkül ülni a padban és figyelni a tanárra.

• Lesz, aki mosollyal érkezik majd, pedig a szívében gyász dübörög.
• Lesz, aki a válás családi fájdalmával lép be újra az iskolába.
• Lesz, aki poszt-covid tünetekkel éli a mindennapokat.
• Ott lesznek azok a diákok vagy tanárok, akik szoronganak, és azok is, akikkel szinte semmi nem történt ez időben.

Mások a belső mentális állapotok, amiben nem lehet egységes szintű azonnali tanulás-tanítással bombázni a fiatalokat. A tanárokat sem. A szülőket sem!

Vajon képesek leszünk együtt ránézni arra, hogy mi is történt velünk és körülöttünk?…..és becsukni pár napra a tankönyvet? Képesek leszünk egymást észrevenni és örülni annak, hogy élünk és jól vagyunk?…….és együtt érezni azokkal, akiknek súlyos veszteségei lettek, vagy esetleg elveszítették a szeretteiket? Hiszen ennek a tananyaga kéne most, hogy  következzen az első napokban. A fiatalok arra láthatnak ezáltal majd rá, hogy a pedagógusok összefogva együtt úgy kezdik az élet iskoláját, hogy egységben becsukják a saját tantárgyuk könyvborítóját és ezzel megnyitják annak a lehetőségét, hogy az életről beszélgessenek egymás történeteit meghallgatva. Mindezt kreatív pedagógiába ágyazva úgy, hogy változatos és innovatív eszközként játékokat használtok hozzá. Ahol ezek a pszichés javaslatok nem kerülnek beágyazásra az első napokban, ott sajnos rosszul is elsülhetnek a dolgok. Hiszen mindenki disszonáns érzésekkel érkezik, ami miatt pár nap után „hazamenekülhet” és otthon szeretne majd maradni. Most, ezek az első napok arról kell, hogy szóljanak, hogy „visszacsalogassuk” önmagunkat és másokat is az élet-térbe. Majd arról, hogy újra hozzászokjunk az iskolai hangokhoz, illatokhoz-szagokhoz, a látványhoz. Ha időt adunk erre, akkor mindez pár nap alatt képes úgy integrálódni az agyban, hogy elindul a „vissza-alkalmazkodás” és az újraszocializálódás.

Hogy mire lesz elég ez az egy hónap?

Pontosan arra, hogy rászocializálja a diákokat, hogy érkezik a nyár és szép lassan vegyük a nyakunkba a megadatott „szabadságot”! Erre elég lesz. Sokkal többet nem tűznék ki a pedagógiai „zászlóra” célként. Miért? Mert a neurológiában nem gombnyomásra működnek a dolgok. DE még a szokásaink átalakítása is hetekbe telhet. De mik azok a disszonáns érzések, amelyek még hetekig velünk lehetnek?

„Van kedvem iskolába menni, de mégsem mennék, mert félek!”

„Szeretem ezt a tantárgyat, de képtelen vagyok figyelni!”

„Jó, hogy talizunk a tanárral, de most mégsem tudok annyira örülni neki, pedig már visszaszámláltam!”

„Megszoktam anya-apa hangját a szomszéd szobában, és bár örülök, hogy nem egész nap együtt leszünk, de amint belegondolok abba, hogy hétfőtől nem így lesz, elkezd hevesen verni a szívem. Fogalmam sincs, mi van velem.”

(ezek a sorok csak az elmúlt egy napomban diákok által megfogalmazott érzések voltak. Mi a közös a személyekben? Az, hogy  mind olyan diákok, akik jó tanulok és szeretnek iskolába járni amúgy!!!)

A disszonáns érzések nagy részével a felnőttek is most ismerkednek. Nehéz bennük logikát találni. Ezek az érzések akár testi „tünetekkel”, fizikai érzetekkel is járhatnak akkor, amikor az első iskolai napokban ott ülnek majd a tanórán. Ami járvány előtt norma volt, most az furcsa érzéseket kelthet!! De most ez a normális és az is, hogy nem lehet máshogy elkezdeni az iskolát!! Csak abban bízom, és azért szánok időt, hogy ezt a cikket megírjam segítő szakemberként önöknek (családoknak, pedagógusoknak, szakembereknek, szülőknek, diákoknak), hogy megérthessék mindazt, amiről ezek a disszonáns érzetek üzennek mindenkinek: MOST EGYMÁSRA VAN SZÜKSÉGÜNK!!!….a tananyagot néhány nap múlva is el lehet kezdeni. Ezen a pár napon nem múlik már semmi. Illetve dehogynem. Nagyon is sok. Sokkoló lehet a pszichére az, ha azonnal „belecsapunk a lecsóba!”. Egyik kliens-diákom szerint a tananyag olyan, mint egy jó lecsó.

„A jó lecsóhoz idő kell, hogy a gyomor megnyíljon, és újra befogadja!”.

 

Milyen igaza van. Idő kell,…..és találkozni egymással,…..újra egymás szemébe nézni,…….és érezni fogjuk azt is, hogy mikor lehet a tankönyvet elővenni és belelapozni!!!! De közben minden jó pedagógusra rá fog törni egy másik szorongató érzés:  azt fogja érezni, hogy erős késztetése van, hogy mielőbb elkezdje a tankönyvi pótlást és haladást! Valószínűleg a külső nyomást is érzékelni fogja! Ez olyan, mint egy szülés: nyomásban, fájdalmasan, óvatosan, lassan, sok türelemmel és bölcsességgel lehet csak életet megszülni! Küzdjetek, kérlek a sürgető belső késztetés ellene, és akkor kezdjetek, amikor erre már ráhangoltátok a fiatalokat! Miért írom? Mert azt szeretném, hogy jól legyetek és majd később folytathassátok a fiatalok tanítását. De most a hozzáállás, a szeretet, az együtt érző jelenlét többet tanít „ezeknek a mai fiataloknak”!  Ez életre szóló!! A tananyag egy részét elfelejtik. Azt viszont soha, hogy hogyan segítetted őket az első napokban. Nem lehet bepótolni és nem kell próbálkozni az „utolérjük magunkat még azért is” pedagógiai hivatás érzéseivel. Kérlek benneteket, ne essetek át a ló túloldalára azzal, hogy egy „begyorsítunk” tempóra kapcsoltok. Nem lehet, most nem szabad. Árthat a fiataloknak is és nektek is.

Egy éve első szabad hétvégém a napi 12-14 órás önkéntes és egyéb munka mellett, mégis fontosnak tartottam, hogy azzal kezdjem, hogy írok nektek. Szeretem a pedagógiát és a pedagógusokat. Az igazság az, hogy volt egy számomra fontos „mellékszereplő”, aki sugallt és inspirált arra, hogy hiába fókuszálok most másra, de üljek le a hátsómra, ragadjam meg az online pennámat és írjak valamit, ami a pedagógusoknak is segítség!!! Ki ő? Nem kell bemutatnom: Jocó bácsi, #azember. Ezúton is köszönöm neked a javaslatod!

Képesek leszünk egy pár napig „embernek lenni?”

Ha igen, akkor pár nap múlva már el lehet kezdeni úgy a tanítást, hogy:

• a részlet-figyelem már működni fog rövid ideg, legfeljebb több lesz a bambulás.
• A memória nem képes addig tárolni, amíg nem „érezzük” meg újra az életet.

Pár nap múlva a memória beindul és a tároló kapacitása step by step növekedhet.

• Vigyünk be az órákra instrumentális zenét!
• Tartsunk óra közben eleinte két mini szünetet, majd egyet.
• Később a tananyag mellé tegyük oda a kreatív probléma feldolgozó kérdéseket és játékokat:

pl: Petőfi Sándor vajon mit tett volna akkor, ha a karantén miatt csak online tudott volna udvarolni?

Sokáig írhatnám a javaslataimat, de pontosan tudom, hogy milyen kreatívan vagytok képezve és milyen klassz ötletekkel fogjátok áthidalni a kezdeti időszakot. De ne feledjetek el összefogni a tanári karral és akár koccintani arra, hogy ott vagytok egymásnak. Tartsátok fontosnak azt is, hogy egységből küldjetek a szülőknek egy bátorító, segítő üzenetet az újranyitás kapcsán. Gyászoljátok el a kollegákat, szülőket, gyerekeket, amelyik intézményben érintettek vagytok. Őszinte részvétünket küldjük nektek! Látniuk kell a fiataloknak azt, hogy az élet ajándék, nem játék, és továbbra is vigyáznunk kell önmagunkra és egymásra is. Csak gazdagabbak lesznek a gyerekek, ha erre is láthatnak mintát. Nem baj, ha elsírjátok magatokat örömötökben vagy szomorúságotokban. Ha szükségetek van egymás segítségére, bátorítalak benneteket arra is, hogy kérjetek segítséget. Senki sincs most a „topon”, de együtt nem vagyunk ott. Ez az együttérzés, egymásba kapaszkodás elhozhat egy olyan új kezdetet, amelyre mindannyian vágyunk a pedagógiában.

Mindannyiunk nevében előre is köszönet nektek, és nem csak pedagógus napon!

Legyen áldott nyitogatásotok, és lassan majd tanévzárótok!

Polus Enikő

mentálhigiénés szakember, író