SKOOL – ahol a fiatal lányok felfedezés- és élményalapú tech foglalkozásokon tanulnak programozni

Skool

SKOOL – ahol a fiatal lányok felfedezés- és élményalapú tech foglalkozásokon tanulnak programozni

A SKOOL célja, hogy megmutassák a fiatal lányoknak, miről szól a technológia, és hogy milyen jövőbeni karrierlehetőségek rejlenek számukra ezen a területen. Arra szeretnék ösztönözni és inspirálni a programok résztvevőit, hogy a technológia területén válasszanak majd a későbbiekben a továbbtanulási-, és munkalehetőségek közül. Céljuk továbbá az is, hogy a fiatalok a tanulást sikerélményként éljék meg, mint felfedező, örömteli tevékenységet. A gyakorlatias, gyermek- és emberközpontú programok segítik a fiatal lányokat abban, hogy ők is aktív szereplőivé váljanak a technológiai innovációnak, és képesek legyenek arra, hogy saját jövőjüket alakítsák, formálják és sikereket érjenek el szakmájukban ezen a területen.

Küldetésük, hogy tevékenységükkel pozitív társadalmi hatást indítsanak el Magyarországon. Egy olyan közösséget építenek, mely lányok és fiatal nők szakmai pályáját és sikerességüket támogatja a technológia világában, miközben elősegítik a nemek közötti egyensúly megteremtését a szektorban. Ezen túlmenően, a Skool programjaival szeretne hozzájárulni a magyar informatikai cégek társadalmi felelősségvállalási programjainak kiszélesítéséhez is. 2022-ben az Edison 100 díjátadón – ahol olyan innovatív és jövőbarát kezdeményezéseket ismernek el, amelyek fiatalokat segítenek a jövőben fontos tudások és készségek fejlesztésében iskolai kereteken túl – a Digitális világ kategória díjat nyerték el. A Velük készített interjúból ismerjétek meg jobban a SKOOL misszióját és tevékenységét.

Sorozatunkban megismerkedhettek 2022-es Edisonplatform díjazott szervezetekkel, akik a XXI. századi oktatásért, szemléletformálásért nagyon sokat tesznek, illetve érdemes megnéznetek a további Edison100-asok, listáját, hogy lássátok mennyi érdekes és értékes kezdeményezés, képzés működik Magyarországon a gyerekek érdekében.

 

Mivel foglalkoztok, mivel találkozhatnak nálatok a gyerekek?

A SKOOL 2014 óta több mint 12.000 gyermek számára mutatta meg a digitális alkotás örömét. Olyan csoportokat érünk el, akik ma még alulreprezentáltak az IT iparágban. A cél elérése érdekében jelenleg négy aktivitást végez az alapítványunk országosan.

She’s Skool projektünkben lányoknak tartunk érdeklődést felkeltő szombati foglalkozásokat, és női példaképeken keresztül bátorítjuk őket arra, hogy a tech szektor számukra is elérhető karrier lehetőségeket rejt, miközben a legmenőbb technológiai cégek mentorai segítik a tanulásukat.

A STEMsisters Ösztöndíjprogram 3 hónapja alatt 5 fiatal lány a mentoraik segítségével különböző izgalmas technológiai területtel (Cyber Security, Ethical Hacking, UX, MI&ML) ismerkedik meg részletesen, melyet kiegészített a mentor és munkahelyének mindennapjaiba való bekapcsolódás.

A program célja, hogy a középiskola utolsó évei és a gyakornoki idő közötti űrt áthidaljuk, és kapcsolódási pontot nyújtsunk a diákoknak és a cégeknek.
Célunk továbbá, hogy minden mentorált egy egyéni tanulási terv alapján töltse ki mentoridejét, amely során a számára érdekes, releváns dolgokat tanulja meg, miközben mentora, a terület egyik szuperhőse avatja be őt a szakmai rejtelmekbe.

A RollingOffice progamunk egyedülálló módon az ország legeldugottabb szegletében lévő iskolákba is elviszi a legkorszerűbb informatikai újításokat és oktatási módszertanokat.

A célunk, hogy olyan helyekre is eljussunk, ahol nincsenek tech cégek és a gyerekeknek házhoz vigyük a kódolás élményét, digitális alkotás örömét.

A Peacbuilders aktivitásunkban 4 civil szervezettel közösen ingyenes programokat szerveztünk áprilistól szeptemberig azoknak az Ukrajnában zajló háború elől menekülő gyermekeknek, akik Magyarországon kerestek menedéket.

A velünk töltött idő alatt több mint 8000 fiatalnak segítettünk feldolgozni, elfeledtetni az átélt traumákat, miközben az ország 30 különböző pontján LEGO játszósarkokat alakítottunk ki.

 

 

Mi a tanítási filozófiátok?

Saját fejlesztésű oktatási tematikánk és módszertanunk élményekel teli foglalkozásokat nyújt, miközben a résztvevők a programozás tanulását örömteli felfedező tevékenységként élik meg. A programjainkon tanultak segítik a fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeit egy olyan szektorban, amely meghatározza életünk alakulását, és Magyarországon is a legkiválóbb munkalehetőségeket kínálja, miközben folyamatos munkaerőhiánnyal küzd.
A használható tudás biztosítására partnerkapcsolatokat alakítottunk ki a technológiai szektor meghatározó vállalataival, akik tágra nyitják kapuikat a gyerekek előtt, így az érdeklődők valódi információkat és élményeket szereznek izgalmas céges helyszíneken.

 

Honnan jött az ötlet a szervezet létrehozására? Miért fontos számotokra ez a “misszió”?

A Skool indulását két társalapítónknak köszönhetjük, Major Zsófi és Koleszár Szilvi vezette azt a csapatot, aki 2014-ben belevágott a missziónk megvalósításába.

A konkrét ötlet Szilvitől jött, aki 2013-ban megpályázta a magyar–amerikai HAESF kutatói ösztöndíját. Az Egyesült Államokban töltött hét hónap alatt arra keresett választ, hogy tech fókuszú KKV-k hogyan pozicionálják magukat a munkaerőpiacon, milyen módszerekkel építik a munkáltatói márkájukat, ezzel is magukhoz csábítva a potenciális dolgozóikat.

Itt találkozott azzal a célllal, hogy minél előbb vonjuk be fiatalokat a technológiába, tegyük érdekessé ezt a „fiúsnak” tartott világot a lányok számára.

Amikor véget ért az ösztöndíj, és hazatért, társaival együtt létrehozta a Technológiai Oktatásért Alapítványt, amelynek első programja egy nyári tábort volt 2014 júniusában. A kezdeményezés startupos lendülettel, néhány hét alatt beindult, köszönhetően az itthon működő tech cégeknek, akik támogatóként jelentek meg, és a lelkes szakembernek, akik mentorálták a lányokat önkéntes alapon.

 

Skool

 

Miért pont a lányok? 

Hiszünk abban, hogy a körülöttünk lévő világot legnagyobb mértékben a tech szektor cégei alakítják, és kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az új technológiák kitalálásában, megalkotásában a nők is aktívan részt vegyenek, hiszen a Föld lakosságának felét adják. Az ő világlátásuk, gondolkodásmódjuk is hozzá tud járulni ahhoz, hogy minél jobb megoldásokat adjunk a világban lévő kihívásokra.

 

Milyen érdeklődésű, személyiségű, hátterű, igényű gyerekeknek a leghasznosabb?

Kiváncsiság, bátorság és nyitottság. Csak erre a három dologra van szükség ahhoz, hogy a gyerekek csatlakozzanak az ingyenes programjainkhoz.

 

Mire vagytok a legbüszkébbek az eddigi munkátok során?

Arra, hogy a 2014-es indulásunk óta 12.000 gyermeket inspiráltunk arra, hogy bátran kipróbálják magukat egy új területen, és a technológiát elkezdjék aktív alkotóként használni a passzív befogadás helyett.

 

Kik inspirálnak titeket a mindennapokban? Vannak példaképeitek?

Legfontosabb inpsirációnk a gyerekek, akikkel találkozunk, hiszen tele vannak szuper ötlettel és megoldással, bármilyen kihívással is találkoznak.

Nagy érdeklődéssel figyeljük Elon Musk és Gary Vaynerchuk munkásságát és formabontó terveit, gondolatait.

 

Skool

 

Mit üzennétek a jelenlegi szülőknek ovis/általános iskolás gyerekkel? 

Legyenek bátrak, kíváncsiak, nyitottak a világra, és bátran használják a technológiát arra, hogy könnyebben megvalósítsák az álmaikat.

 

Milyen aktuális programotok van most, amire be lehet csatlakozni?

Az aktuális programjainkról mindig a weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők: https://skool.org.hu/programok/ Októberben játékfejlesztő workshopot indítunk, novemberben pedig menő chatbot készítő napunk lesz.

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.