Sugata Mitra: Hogyan tanítják a gyerekek önmagukat?

Sugata Mitra: Hogyan tanítják a gyerekek önmagukat?

Milyennek képzeled a jövő iskoláját? Kérdezz meg négy kilencévest, ők majd megmondják a választ! – Ezekkel a szavakkal késztetett a képzés és az oktatás tartalmának, módszerének újragondolására Sugata Mitra professzor indiai-brit informatikus sztártanár, aki 2013-ban elnyerte a világmegváltó ötletnek járó TED-díjat.

Módszere az önszerveződő, önszabályozó tanulási körökön alapul, ahol a gyerekek szinte irányított tananyag és tanár nélkül is képesek fejlődni saját tempójukban, kooperációban. A professzor „kísérletében” egy indiai nyomornegyed épületfalába épített netes kapcsolattal ellátott számítógépet helyezett el és megdöbbentő módon a gyerekek kíváncsisága, leleményessége okán nulla előképzettséggel elkezdték használni, sőt programoztak és angolul is megtanultak idővel.

Sugata Mitra professzor Halácsy Péter, a Prezi alkotója és a Budapest School alapítója meghívására érkezett Budapestre, ahol szakembereknek tartott képzést és az érdeklődőknek előadást. Vajon milyen lesz a jövő iskolája? Milyen a felhőben lévő iskola? Valóban csak a körülményeket kell megteremteni a tanuláshoz és onnantól megy magától?

Számítógép a falban

Sugata Mitra indiai professzor a pedagógia teljes megreformálásán munkálkodik, nevét lassan az egész világon ismerik. Egyre többet hallani híres pedagógiai kísérletéről, amelyet 1999-ben kezdett el, és az ebből kialakított módszere a világ különböző pontjain vált ismerté – és vitatottá (az erről szóló TED-es előadása megnézhető a cikk végén).

A professzor sokat hallotta gazdag emberektől, hogy mennyire tehetségesek a gyerekeik, és csodákat művelnek a számítógéppel. Azon kezdett el gondolkodni, hogy lehet az, hogy a szegények gyerekei nem azok? Ők mások? Más aggyal születtek? Ez a kérdés nem hagyta nyugodni, ezért egy sajátos kísérletbe fogott.

Egy indiai nyomornegyed épületfalába beépített egy számítógépet, amelyet internetkapcsolattal látott el. A gyerekek, akik ezt észrevették, odamentek hozzá, megkérdezték, hogy mi ez, mire ő csak annyit válaszolt, hogy nem tudom. – Akkor miért raktad ide? – kérdezték. A válasz: – Csak úgy.

Aztán magukra hagyta őket.

A kicsik, akik addig nem is láttak számítógépet, néhány óra múlva már böngésztek rajtuk. Ezt a kísérletet többször, máshol is megismételte, és mindig ugyanaz az eredmény született. A kíváncsi gyerekek néhány óra alatt felfedezték, mire képes a falba épített gép, és olyan kifejezéseket használtak, hogy processzor, meg egér…

Ez volt a kezdet.

Iskola a Felhőben – azaz a gyermeki kíváncsiság

A mai munkahelyek a csapatmunkára alapoznak, az ötletekre. Ezzel párhuzamosan a mai oktatás még mindig pendrive-ként akarja használni a gyerekek agyát, azt értékeli, mérlegei, hogy mennyi adatot képesek a lurkók a memóriájukban rögzíteni, bemagolni. Ezért kapják a dicséretet, az értékelést, nem a kreativitásukért, az újításaikért. Sugata Mitra szerint a fiatalok akkor motiváltak a tanulásban, ha a kíváncsiságukra alapozunk. Véleménye szerint a gyerekek tulajdonképpen bármit képesek önállóan, moderálás nélkül megtanulni, ha érdekli őket. Ezért egy olyan ötlettel rukkolt elő, amelyet már a világ több pontján kipróbáltak – mégpedig sikerrel.

Iskola a „felhőben”

Ennek a módszernek az alapját a gyerekek kíváncsiságának a felkeltése jelenti. Egy kérdésfeltevés, amire választ kell találniuk. Ez nagyjából azt jelenti, mintha egy munkafüzetben elolvasott feladatot kellene megoldaniuk, de itt a neten és egymáson kívül semmi segítségre nem számíthatnak, és persze így sokkal érdekesebb. Kezdetben általában négyes csoportok szerveződnek, a folytatás pedig az, hogy a kaotikus állapotokból – mert ezekben a Felhőiskolákban nincs a gyerekekkel tanár – létrejön egy spontán önszerveződő tanulói kör, vele párhuzamosan kibontakozik egy csoporthierarchia is. A harmadik tényező – ami nélkülözhetetlen kelléke ennek a káosznak – a biztatás. Magyarán: a felhőben (az interneten) megkereshetnek egy felnőttet, akit kérdezhetnek, ha segítségre van szükségük. Természetesen nem a megoldást kapják, csak pozitív hozzáállást. A többit saját maguknak kell megoldaniuk a világháló segítségével.

Az Felhősuli (School in the Cloud) alaptétele: a tanulás nem más, mint az önszerveződő oktatás terméke. A tanár kérdez, hátra dől, majd csodálkozik. Ha nem akarunk pótalkatrészek lenni a „nagy számítógépben”, akkor meg kell tervezni az oktatás jövőjét, amelynek a modellje a gyermeki kíváncsiságon és az együttműködésen alapszik. A „Felhőnagyi” lehet tanár, vagy egy nagymama is, aki bármikor „előkapható” pl. a Skype-on. Lehet rá számítani mindig, mint ahogyan az igazi nagyikra is…

Számonkérési, megfelelési stressz

Sok kísérlet bizonyítja, hogy abban az esetben, amikor valamilyen kényszer alatt cselekszik az ember, akkor veszélyhelyzetben érzi magát. Agyunknak az a része, amelyet a köztudatban hüllőagynak nevezünk, blokkolja a prefrontális kéreg – azaz az információk előhívásáért felelős agyi terület – munkáját, mert ösztönösen az életben maradásért küzd, a stresszt életveszélyként értelmezi. Amennyiben ezt a stresszt, ezt a fajta kényszert ki lehet iktatni, az információkat is elő tudjuk hívni. Következtetés: minden dolgozat, számonkérés gátolja a fejlődésüket. Ha valami újat tudhatnak meg, ha feltámad az érdeklődésük, akkor beszélhetünk motivációról.

Tapasztalatok a Felhőiskoláról

A professzornak 2016 óta állnak rendelkezésre adatok azokról a területekről, ahol a módszert alkalmazzák. A szövegértés pozitív tendenciát mutat, mivel a feladatok megoldását csak akkor tudják a gyerekek elvégezni, ha azt saját maguk elolvassák. Ezeknek a gyerekeknek a beszédkészségük, verbális kommunikációjuk is fejlődött. A másik érdekes tény: ahogyan nőtt a tudásuk a netkezelésben, úgy nőtt az önbizalmuk is.

20 év munkájának eredménye mindenképpen az, hogy a Felhősulis gyerekek megtanulnak jól kutatni, keresni, guglizni, és a válaszokat pedig jól tudják értelmezni. A kaotikus környezet eleinte ijesztő, zavaró lehet, de a csoportot mindez nem zavarja. A legszegényebb területeken is hihetetlenül gyorsan megtanulták ezekben az önszerveződő tanulói körökben az angol nyelvet is. A miértre pedig egyszerű a válasz: a számítógép angolul beszélt, ezért ők is kénytelenek voltak megtanulni kommunikálni vele.

Hogyan ültethető ez át a magyar oktatási rendszerbe? Hogyan lehet biztonságos a net?

Az előadás végén – stílusosan – egy applikáció segítségével online kérdezhettek a résztvevők, sőt még egymás kérdéseit is értékelhették, a legtöbb szavazatot kapott kérdésre válaszolt a professzor. Például: hogyan tudunk biztonságos eszközöket nyújtani a gyerekeknek? Hogyan szavatoljuk, hogy ne botoljanak olyan képekbe, tartalmakba, amelyek megijeszthetik, megzavarhatják őket? Egy nagyon gyakorlatias választ is kaptunk erre: legyen legalább 80 cm-es a monitor, a hozzáférést mindenképpen biztosítanunk kell, de ezt ne egyedül tegyék a gyerekek. Korlátok szükségesek, a mértéket is tudni kell.

Ha eltiltjuk tőlük az okostelefontól, akkor abban próbáljuk őket megakadályozni, hogy az őket körülvevő világot – ami már egészen más, mint a mi világunk volt 10-20 évvel ezelőtt – alaposan megismerjék. Most okoskütyüket hoznak az iskolába, amelyeket kikapcsoltatnak velük. De mi lesz, ha digitális ruhákat alkotnak majd? Akkor azt is levetetjük?

Ha hagyjuk, hogy kiéljék a kíváncsiságukat, ha megfelelő módon irányítjuk őket, a velük született kíváncsiságukra alapozunk, akkor a gyerekeket az ő világukra tesszük alkalmassá.

A jövő iskolája

Valójában mi magunk sem tudjuk, hogy milyen életre és tudásanyagra kell felkészítenünk gyermekeinket, ezért a leghasznosabb, ha olyan kompetenciákkal ruházzuk fel őket, mint az együttműködés, a reziliencia, az algoritmikus gondolkodás, hisz minden más ott van a felhőben, amit ők olyan jól kezelnek. „Barátod a Google.”

„És ha ezek után van olyan kérdésed, amelyre nem tudod a választ, akkor kérdezz meg négy kilencévest!” – mosolygott a bajusza alatt a professzor.