Tehetséges gyerekek tipikus nehézségei

Tehetséges gyerekek tipikus nehézségei

A törvényi rendelkezés alapján a tehetséges gyerekek is különleges bánásmódot igényelnek az iskolákban. Ezt a tapasztalat is alátámasztja: időnként ugyanúgy plusz figyelmet kell fordítani azokra, akik felfelé térnek el az átlagostól, mint azokra, akik lefelé. Ahhoz, hogy reagálni tudjunk a tehetségesek szükségleteire, érdemes átgondolnunk, hogy milyen nehézségekkel küzdenek – írta a TanTrend.

Mi a tehetség?

Azt, hogy mi nevezhető tehetségnek, komplex modellekben fogalmazzák meg a szakemberek. Vannak olyan kiemelkedő fiatalok, akik teljesítménye könnyen észrevehető, de vannak köztük olyanok is, akik annak ellenére, hogy átlag feletti adottságaik vannak, mégsem tudnak kibontakozni az iskolai keretek között. Az intellektuális, mozgásos, vagy művészi képességek egy tényezőjét jelentik a tehetségnek, amik kreativitás és erős belső motiváció nélkül, önmagukban, nem feltétlenül hoznak létre jelentős eredményeket. Ezek változó, személyiségtől függő faktorok, melyek igénylik a környezeti megerősítést és inspirációt. Egy gyerek tehetsége akkor tud kibontakozni és teljesítményben megmutatkozni, ha támogatást kap, nem csak a szülők, hanem a tanárok részéről is. A következő pár pont rámutat olyan tipikus helyzetekre, amiket pedagógusként érdemes felismerni, annak érdekében, hogy segítsünk átlendülni a nehézségek okozta holtpontokon.

Egyenlőtlen fejlődés

A képességek fejlődése nem egyenletesen történik, időnként az egyes területek más-más ütemben érik el a következő fejlődési állomásokat. Ez a jelenség teljesen átlagos, mindannyian érintettek lehetünk benne. A tehetséges gyerekek esetében fokozottan elfordul, különösen akkor, ha a kognitív képességek meghaladják az életkori átlagot, amik fejlődését a többi képességterület nehezen követi. Ha az eltérés jelentőssé válik, bizonyos tüneteket hozhat létre. Például élettani dadogást, ha a nyelvi működés nem éri utol a gondolatok sebességét.

A magas intellektuális képességgel rendelkező gyereknél markáns jellemző, hogy a kognitív és érzelmi érés távolodik el egymástól. Emiatt előfordulnak olyan helyzetek, amikor a világ információiból sok mindent megértő, időnként meglepő összefüggéseket átlátó diák érzelmileg megérintő helyzetekre nem úgy reagál, ahogy az intellektusa alapján elvárnánk tőle, hanem úgy, ahogy az életkorának megfelelő érzelmi érettsége megengedi. Ez az eltérés értetlenséget hoz létre a felnőttekben, akik más elvárásokkal fordulnak a fiatal felé.

Ennek a jelenségnek egy másik vetülete, hogy a tehetséges gyerekek, jellemzően alsó tagozatban, nem értik, hogy másnak miért nehéz az, ami nekik nem jelent megerőltetést. Érzelmi téren a mentalizáció képessége még nem tart ott, ahol az intellektus. Ez áll annak a hátterében, ha diák türelmetlen, lekezelő társaival, ami megnehezíti a közösségbe való beilleszkedést.

UNALOM

A fejlődési jellegzetességeken kívül gyakran előforduló nehézség, hogy ezek a tanulók nehezebben tűrik el a szükséges, de monoton feladatokat, vagy az olyan tananyagot, ami nem tartozik érdeklődési körökbe.

A cikk folytatásában ötféle problémamintázatról van szó (perfekcionisták, zárkózottak, útkeresők, problémákkal teliek, reziliensek), ezek kifejtése a TanTrend oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.