Tudományos vizsgálatok bizonyítják a magyar óvodapedagógiai program eredményességét

óvodások játszanak az óvónővel

Tudományos vizsgálatok bizonyítják a magyar óvodapedagógiai program eredményességét

Már gyermekkorban tehetünk azért, hogy javítsuk a felnőttkori önbecsülést és csökkentsük az időskori mentális betegségek, pl. a demencia esélyét, amire jó eszköz lehet a hazai fejlesztésű óvodapedagógiai rendszer, a Blum program is.

A hazai vizsgálatok eredménye szerint a művészetterápiás hatású foglalkozásokra építő Blum-szemléletben nevelkedő gyermekek kreatívabbak, innovatívabbak és jobban alkalmazkodnak az új helyzetekhez, miközben a matematikai és íráskészség fejlettsége terén sem mutatnak elmaradást. A programot gondozó alapítvány által elindított képzéseken eddig félezer pedagógus végzett, a nevelési program különböző elemeiben 1600 óvoda és 310.000 család vett részt – írta a TanTrend.

„A Blum program legfontosabb jellemzője, hogy a gyermek személyiségére épül, célja pedig annak tiszteletben tartása, megismerése. A szülő így azt élheti meg, hogy a pedagógust nem csak egy-egy készség érdekli, hanem a gyermeket a maga komplexitásában igyekszik megismerni. Ezáltal bizalmi légkör alakul ki a család és a pedagógus között, ami a gyermek számára is megnyugtató” – mondta Futó Judit, gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, neuropszichológus a program másfél évtizedes működése alkalmából rendezett szakértői kerekasztal-beszélgetésen, Budapesten.

„A kezdeményezés másfél évtizeddel ezelőtt a duci óvodásokat célzó Gondolkodj Egészségesen! programmal indult, de kiderült, hogy csupán a nevelés egyetlen területére koncentrálva nem érhető el eredmény. Ezzel alakult ki az átfogó, új, nem csak az egészségről szóló program” – emlékeztetett Molnár Erzsébet, a hazai drámapedagógia jeles alakja, Bácskai Mihály özvegye.

„Rendkívül fontos, hogy a program jól használható eszközöket ad a pedagógusok kezébe, hiszen csak a boldog, kreatív pedagógus tud olyan gyereket nevelni, aki képes alkotó felnőtté válni” – emelte ki Török Judit, a Blum program szakmai projektfelelőse.

Kiemelkedő eredmények Nagykovácsiban és a VIII. kerületben is

A Nagykovácsi Kispatak Óvodában immár három Blum-csoport működik és ebben az intézményben végezték el a program hatásmérését is.

„A 2016-2017-es óvodai nevelési év során elvégzett hatásmérés keretében mindhárom érintetti kört, azaz a gyerekeket, szülőket és óvodapedagógusokat is megvizsgáltuk. A legfontosabb eredmény, hogy azok a gyerekek, akik Blum-szemléletben nevelkedtek, jóval kreatívabbak és együttműködőbbek voltak, továbbá normaszegéssel vagy erkölcsi dilemmával szembesülve sokkal inkább alkalmazták az ún. helyreállító, resztoratív megoldásokat anélkül, hogy erre bárki megkérte volna őket” – mondta Bakonyi Eszter szociológus, tanár, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság piackutatója, a Blum program hatásmérésének irányítója.

„Az óvodapedagógusok esetében azt tapasztaltuk, hogy a kontrollcsoporthoz képest intenzívebb volt a szülőkkel történő kapcsolattartás, továbbá a másság kapcsán toleránsabbnak, elfogadóbbnak bizonyultak. Ha a szülök azzal a kérdéssel szembesültek, hogy egy otthoni trauma, pl. válás miatt a csoportban apatikussá vagy agresszívvé váló gyerek problémájával kinek is kellene foglalkoznia, a programban résztvevők nagyobb arányban szavaztak arra, hogy a közösségnek is segítenie kell a megoldásban, míg a kontrollcsoport tagjai szerint ezt inkább az érintett családnak kell rendeznie.”

Nem csak a jó környezetből érkező gyermekek és családjuk esetében használható eredményesen a Blum-szemlélet, hanem a nehezebb körülmények között élő óvodások körében is.

A cikk folytatása a TanTrend oldalon olvasható!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.