KórházSuli

KórházSuli

KórházSuli

Tudtad, hogy évente Magyarországon közel 2000 gyerek marad ki az iskolából a tartós betegsége miatt? 

Tudtad, hogy a teljes felépülésük hónapokig, akár évekig is elhúzódhat? 

 

Közben nem tudnak iskolába járni, lemaradnak a tanulásba, nem találkozhatnak a barátaikkal, osztálytársaikkal, gyakran teljesen magányossá válnak.

A KórházSuliban az iskolából kimaradó, tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek otthoni oktatását segítjük. Velünk biztonságos közegben, játékosan, kortárs közösségben tanulhatnak és gyógyulhatnak a beteg fiatalok. Célunk, hogy diákjaink lelkileg is megerősödve térjenek vissza betegségük előtti életükhöz. Ebben segítjük Őket, családjukat és anyaiskolájukat.

 

A KórházSuli 1 percben:

 

Eddig már több mint 800 gyermek felzárkózását és visszailleszkedését támogattuk. A gyógyuló fiatalokat önkéntes egyetemistákkal kapcsoljuk össze, akik heti rendszerességgel tanulnak velük, miközben a középiskolások interaktív tananyagokat fejlesztenek (érdemes belenézni, szuper jók: http://korhazsuli.klippe.hu/login/index.php – belépés vendégként). Önkénteseink a tananyag átadásán túl társaságot, célokat és jövőképet is adnak társaiknak. Az elmúlt évek alatt 2000 önkéntessel dolgoztunk együtt.

 

KórházSuli - gyerekek

 

A KórházSuliban mindenki nyertes. Az önkéntesek is megtapasztalhatják a segítségnyújtás és a közös siker örömét, a tanulópárok együtt fejlődnek, megtanulnak magukért és egymásért is felelősséget vállalni.

 

Nálunk mindenki megtalálja a helyét:

 

Célunk a gyógyuló gyerekek teljes oktatási rehabilitációjának támogatása, ami a diagnózistól az akár évekig tartó gyógyulási folyamaton át az iskolai életbe való bevonásig, visszailleszkedésig tart.  Ezért a beteg gyerekek tanítása mellett kezdeményezzük és támogatjuk az érintett szakemberek, intézmények és szervezetek közötti tudás és tapasztalat megosztását.

A KórházSuliban hiszünk a tanulás és közösség gyógyító erejében. Hiszünk abban, hogy összefogással egyre több beteg gyerekekhez eljutunk, s így lehetőséget tudunk biztosítani ahhoz, hogy közösségben tanuljanak és gyógyuljanak.

 

Weboldal: korhazsuli.com

facebook: https://www.facebook.com/korhazsuli

instagramhttps://www.instagram.com/korhaz.suli/?hl=hu

Életképek bloghttps://korhazsuliblog.blogspot.com/

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.