Merj segítséget kérni – meg fogsz lepődni!

Régen úgy tartották, egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Mára elterjedt a nézet, hogy oldja meg, aki vállalta - ennek azonban nem kell feltétlenül így lennie.

A Gemenc Zrt. sétahajózással egybekötött gyalogtúrát szervez a fokozottan védett és csak nagy ritkán látogatható Veránka-szigetre.

A bárányhimlő rendkívül fertőző, hosszú lappangási idővel rendelkező betegség. Az oltás Magyarországon eddig ajánlott, 2019-től életkorhoz kötötten ingyenes volt. A bárányhimlő fertőzöttségi kitettsége olyan magas, hogy ezt a betegséget védőoltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen elkerülni.

"A nevével ellentétben, nemcsak erdőben, de akár a pusztán is lehet erdei iskolázni! A természetben töltött 3-5 nap nemcsak az érzelmi viszonyulást erősíti, hanem a gyerekek önállóságát, szociális képességeit is fejleszti."
Bizonyos, törvényileg meghatározott feltételek mellett számos támogatást igényelhetnek azok a szülők, akiknek a gyermeke autista. Ezeket mutatjuk most be.
Miért elengedhetetlen a biciklizés gyerekkorban? Hogyan fejleszti a biciklizés észrevétlenül a kisgyerekeket? Tudtad, hogy napi 15 perc biciklizéssel jobban teljesíthet a gyerek az iskolában? Számos oka van, amiért érdemes beiktatni a biciklizést a család és a gyerekek napirendjébe.
Meredeken emelkedett az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyerekek száma az utóbbi évtizedekben. Egyre több kutatás foglalkozik a korai tünetekkel és korai szűréssel is.
Akár anyag-, akár papírszalvétát használtok, készíthettek belőle aranyos nyuszidekorációt húsvétra. Van sima hajtogatós módszer, másokhoz kell egy darab zsineg vagy szalag, sőt van olyan is, amihez egy üres műanyag fiola adja a vázat. Jó mulatást!
A bevásárlás nem csak húsvétkor lehet egy kísértésekkel teli "aknamező", ha gyerekkel indulunk neki: édességek, játékok, cuki mütyürkék sorakoznak - ha máshol nem, legalább a pénztáránál. Sokszor hiszti lehet a vége, ha valamit nem kaphat meg, amit épp nagyon szeretne.
Az emberi sors alakulásában számos tényező közrejátszik, de talán mind közül a legtöbbet a szülői viselkedés nyom a latban. A szülő meghatározó tényező abban, hogyan alakul a gyerek, az ember sorsa születésétől élete végéig.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.