A minőségi zene napja

Szabó Balázs

A minőségi zene napja

Így lehetne a július 1-ét elkeresztelni a Szabadtéri Színpadok olvasatában, hiszen két olyan zenekar koncertjére lehet ellátogatni, akik nemcsak fergeteges hangulatot tudnak csapni, de igazán  tiszta, igaz  zenét prezentálnak. Választani is lehet a kettő közül, íme egy rövid bemutatkozó róluk

 

Palya Bea és zenekara

világzenei koncert 

  1. július 1. 19.30

Városmajori Szabadtéri Színpad

100 perc, szünet nélkül

 

Palya Bea folytatja az önmaga által teremtett hagyományt: női dalszerzőként emberi témákról énekel, amelyek mindannyiunkat érintenek.

A koncert anyagát a 2014-ben megjelent és nagyon hamar sikeressé vált , valamint a 2016-ban megjelent Tovább Nő című lemez dalai adják. A repertoárból nem hiányozhat a legnagyobb Youtube-nézettséget elért Szabadon, a koncertek közönségét transzba ejtő Suttognak a vének, a líraibb hangvételű Két világ, vagy a magával ragadó Szaladós sem. De persze helyet kapnak a régi nagy slágerek és az új, 2018 őszén megjelenő Hazatalálok című lemez egy-egy szerzeménye sem.

A dalok ezúttal egy eddig ritkán hallott, újfajta hangszerelésben fognak felcsendülni: a cimbalom különleges színt ad a régebbi szerzeményeknek és igazi mélységet az új daloknak.

Palya Bea a magyar zenei színtér egyik meghatározó alakja, elismert dalszerző, énekes, előadóművész és író. Zenei anyanyelve a magyar népzene, de művészetére nagy hatással volt a cigány, a bolgár, a szefárd és az indiai zene mellett olyan kortárs dalszerzők és előadók munkássága, mint Joni Mitchell, Leonard Cohen, Aretha Franklin vagy épp Michael Jackson. Leginkább saját dalait énekli, melyekben egy megindítóan személyes világ tárul elénk. Tizenkét szólólemezén nyomon követhető az a folyamat, ahogy játszik a hagyománnyal és a modern témákkal – újat építve a tradíció talaján –, és ahogyan önmagát dalokba gyúrva halad egy belső úton. Szövegei szókimondóak, fájóan őszinték és humorosak. Gyönyörű hangjával, szuggesztív előadásmódjával és erős színpadi jelenlétével pedig rögtön bűvkörébe vonja közönségét.

A zenekari tagok:
Palya Bea – ének, tapan, sansula, tapan
Orbán György – nagybőgő
Czirják Tamás – dob, ütőhangszerek
Gerzson János – oud, buzuki, kalimba, furulya
Szokolay Dongó Balázs – furulya, szaxofon, duda, kaval
Lisztes Jenő – cimbalom

http://www.palyabea.hu/
https://www.facebook.com/PalyaBea/?ref=br_rs

 

Szabó Balázs Bandája

rendhagyó koncert 

  1. július 1. 20.00

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

100 perc

Szabó Balázs Bandáját jól ismeri a hazai koncertre járó közönség: az egyedi zenei világú multiinstrumentalista énekes és zenekara rendszerint telt házas fellépéseken varázsolja el kivételes hangulatú műsorával a rajongókat, miközben időről időre Csöndkabátba öltöztetett estjein járja be a zene és az irodalom határvidékét is.

Pályafutásának következő mérföldkövének mentén is egy játékos megoldással fordítja ki a dalokat: eddig sosem hallott hangszereléssel, exkluzív felállásban készülnek az idén 80. évadát ünneplő Margitszigeti Szabadtéri Színpad koncertjére. Erre az alkalomra a sokoldalúságáról ismert Modern Art Orchestra szegődik melléjük, hogy új köntösben mutassák be a dalokat a közönségnek. A Fekete-Kovács Kornél által vezetett MAO a kezdetek óta könnyedén jár át a jazz és a klasszikus zene területein, miközben tökéletesen dolgozza át a kortárs popzenei világ dalait is. Ez az új felállás különleges pillanatokat tartogat, hiszen nem csak a régi dalokkal ismerkedhetünk meg újra ebben a formában, de a március 31-én megjelent vadonatúj Szabó Balázs Bandája lemezről, a Rajtad felejtett szavaimról is válogatnak erre a különleges nyári estére.

A Szabó Balázs Bandája tagjai:

Acsády Soma – basszusgitár
Ferencz László – dob
Harangozó Sebestyén – gitár
Ölveti Mátyás – cselló
Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének

Közreműködik a Modern Art Orchestra.

 

https://szabobalazsbandaja.bandcamp.com/

https://www.facebook.com/szabobalazsbandaja/

 

Jegyvásárlásról információ: https://www.szabadter.hu/jegy

 

 

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.