Éltető csend – itt a Pszinapszis!

Csendélet plakát

Éltető csend – itt a Pszinapszis!

A Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok Európa legnagyobb, kizárólag önkéntes diákok által szervezett pszichológiai témájú szakmai – kulturális eseménye. A rendezvénynek az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ ad otthont, április 5-7. között.

A Pszinapszis három napja során közel 60 interaktív ismeretterjesztő előadás, 30 gyakorlati foglalkozás (workshop) és 40 kulturális program (kiállítás, koncert, színház, civil utca, kerekasztal beszélgetés, élő könyvtár, életmese, bűvész show, jóga, hangfürdő, slam poetry verseny, tánc) valósul meg.

Hagyományosan minden programon átível az adott év főtémája, ami idén a „csend:élet” címet viseli.

Idei főcím választásunkkal azt a tökéletes egységet helyezzük középpontba, amely a csend révén ragadja meg az élet lényegét. Napjaink lendületes forgatagában időnként arra van szükségünk, hogy szimbolikusan letekerjük az élet hangerejét. Máskor pedig, igazán fontos pillanatokban az élet maga akasztja el szavainkat és árasztja el zsigereinket.

A lélek tanulmányozása, a pszichológia ahhoz ad segítséget, hogy megtanuljunk a kettő harcából egy ritmikus koreográfiát alkotni, kiszínezni egy monokróm festményt, dallamíveket összekapcsolva zeneművet komponálni, végül pedig megtalálni azt a pontot, ahol lelazítjuk húrként feszülő izmainkat, letesszük az ecsetet és beszúrjuk a jelentőségteljes szünetet.Hagyjuk, hogy szavak nélkül meséljen rólunk a megszerkesztett valóságunk.

A Pszinapszis idén arra a jelenetre irányítja a reflektorlámpa fényét, amelyben a két részlet egy olyan egészt alkot, ami több, mint az alkotóelemek összege.

Előadóként vagy kerekasztal-beszélgetésen ott lesz többek között Dr. Almási Kitti, Mácsai Pál, Prof. Dr. Mérő László, Pál Feri, Dr. Ferenczi Andrea, Tari Annamária, Dr. Hevesi Krisztina, Dr. Buda László és még sokan mások.

A műhelyfoglalkozások között lesz szimbólumterápia, irodalomterápia, pszichodráma, művészetterápia, ártalmas szokások megváltoztatása, hygge, tárgyalótermi pszichológia, Design Thinking és még sok más érdekes módszer és téma – első kézből.

Idén is vár titeket az Élőkönyvtár! Testközelben beszélgethetsz olyanokkal, akiknek radikálisan eltér az élete tiédtől. Élő könyvként “kikölcsönözheted” őket egy kötetlen beszélgetés erejéig, hogy egy új nézőpontból mutassák meg a világot. Találkozhatsz meleg roma párral, Williams-szindrómával élő emberrel, hajléktalannal, látássérülttel és meleg fiú édesanyjával.

A Pszinapszis jogi és szervezeti hátterét a Pszichodiák Alapítvány (www.pszichodiak.hu) biztosítja.

Információk: www.pszinapszis.com, www.facebook.com/pszinapszis

Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, 1131 Budapest, József Attila tér 4.

Időpont: 2019. április 5-7.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.