Ismeretterjesztő előadásokkal és programokkal ünneplik szombattól a hiúzt

hiúz

Ismeretterjesztő előadásokkal és programokkal ünneplik szombattól a hiúzt

Ismeretterjesztő előadásokkal és programokkal ünneplik szombattól az év emlősének választott hiúzt országszerte. A programsorozat hivatalos megnyitóját szombaton a Természettudományi Múzeumban tartják.

Az Agrárminisztérium természetmegőrzési főosztálya, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Természettudományi Múzeum égisze alatt működő Vadonleső program a hiúzt választotta 2019-ben az Év Emlősének, ezért egész évben számos rendezvény, pályázat és kulturális program népszerűsíti Európa legnagyobb testű macskáját – közölte a múzeum.

Szombaton filmvetítéssel, előadással, Gryllus Vilmos-koncerttel és játékkal várják az érdeklődőket, valamint sor kerül majd a természetvédelmi nagykövet díj átadására is. Az év folyamán akadály- és futóversenyt, majd nagyragadozó szakmai workshopot is rendeznek, a rendezvénysorozatot pedig a kétnapos Hiúz Gála és Forgatag zárja novemberben.

Az európai hiúzállomány nagyságát a szakértők 9000-10000 egyedre becsülik, ebből a Kárpátok vonulatai mintegy 2300-2400 példánynak adnak otthont.

Ritkaságának egyik oka, hogy a hiúz ragaszkodik a zavartalan, sűrű és idős erdőkhöz. Az olyan koreloszlással, lomb- és cserjeszerkezettel rendelkező nagy kiterjedésű erdőség, ahol ezt a fajta nyugalmat, biztonságot talál, nemcsak Magyarországon, de a Kápátok hegyláncain is egyre kevesebb.

A szaporodási és kölyöknevelési időszakban gyakori hajtóvadászatok vagy intenzív erdőművelés megzavarhatja és elriaszthatja ezeket a rejtett életmódot élő, óvatos ragadozókat. Az átlagosan 20-30 kilogrammos kifejlett hiúz szigorúan területtartó és magányosan él, kerüli az ember lakta területeket.

A programokról, pályázatokról és egyéb hiúzos érdekességekről a Vadonleső Program honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az idén 10. jubileumát ünneplő Vadonleső Program immár hatodik alkalommal nevezi meg az Év Emlősét. A keleti sün, az ürge, a denevérek, a mogyorós pele és a földikutya fajok után esett idén a hiúzra a választás.

(MTI)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.