Legyen divat múzeumba járni!

gyerekek VR szemüveggel

Legyen divat múzeumba járni!

Az idei évben immár harmadik alkalommal indul útjára a nagy sikernek örvendő Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja. A kezdeményezést 2017-ben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Néprajzi Múzeum és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet hívta életre azzal a céllal, hogy a múzeumokat népszerűsítse a 10-14 éves gyerekek és tanáraik körében. Az azóta eltelt időszakban 15 iskola diákjaihoz jutott el eddig a múzeumtúra, a 2019-es tanév tavaszán pedig újabb 8 fővárosi és vidéki iskolába érkezik a programsorozat. Így a tavaszi eseményekkel együtt már 5000 diák vehet részt az edukációs roadshow-n.

Az a célunk, hogy a Mozaik Múzeumtúra által megszólított gyerekek később múzeumlátogatókká váljanak. Ha most nem foglalkozunk ezzel a korosztállyal, akkor egyre nehezebben tudjuk később bevonni őket. Azt szeretnénk, ha a múzeumhoz az a képzet társulna fiatal korban, hogy ott jó lenni, a gyermek jól érzi magát, és segíti őt a tanulásban” –nyilatkozta korábban Makranczi Zsolt, a Mozaik Múzeumtúra programot koordináló Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója.

A rendezvény során nem a gyerekek kirándulnak a múzeumokba, hanem kivételesen a kiállítóterek és a múzeumpedagógusok költöznek az iskolák termeibe egy napra. A Felelős Szülők Iskolája szakmai szervezésével megvalósuló játékos múzeumpedagógiai foglalkozások az élménypedagógia valamennyi elemét felvonultatják. Cél, hogy a diákok játszva, szórakozva jussanak ismeretanyaghoz, vagy felelevenítsék a tankönyvekből korábban már elsajátított tananyagot és megtapasztalják a tanulás örömét.

Őszintén hisszük, hogy a játékos tanulás és a különböző élménypedagógiai, múzeumpedagógiai módszerek alkalmazása, az ismeretterjesztő applikációk és a digitális, technológiai eszközök integrálása a legjobb út a gyerekek érdeklődésének, kíváncsiságának felkeltéséhez, az interaktív tudásmegosztáshoz”– vallja Vargacz Alexandra, az iskolai edukációs programok szervezését koordináló Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője.

A Mozaik Múzeumtúra legközelebb az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola diákjaihoz érkezik 2019. május 8-án, ahol a fővárosi helyszínen a  Zsidó Kiválóságok Háza jóvoltából a gyerekek tabletek és Kahoot vetélkedő segítségével ismerkedhetnek a zsidó származású tudósok életével, munkásságával, vendég lesz Einstein vagy éppen Zuckerberg.

Ugyanekkor a magyar katonai repüléstörténet különböző fejezeteit eleveníti majd fel VR (virtuális valóság) szemüvegeken keresztül a Reptár – Szolnoki repülőmúzeum. A Bélyegmúzeum 13 millió bélyegből álló gyűjteményének ízelítője is jelen lesz a Petőfi Iskolában. A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum a magyar sport igazi aranykorát, az 1950-es éveket mutatja majd be, míg a Katonai Emlékpark Pákozd az 1848/49-es szabadságharc témakörét állítja középpontba. A kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény  a világ legizgalmasabb, legkülönlegesebb zenei instrumentumaival érkezik, hogy a közös zenélés örömét adja át egy önfeledt hangszerbemutatón. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a vendéglátós szakma legizgalmasabb trükkjeibe avatja be a gyerekeket és az is kiderül, milyen hasznos dolgot tanulhatunk ma a békeidők mestereitől. Balatoni József, alias Jocó bácsi, az ország egyik legnépszerűbb történelem tanára pedig történelmi, irodalmi kérdésekkel, feladatokkal és megfejtendő anagrammákkal teletűzdelt játékos vetélkedőt vezet a diákok körében. A felsorolt múzeumokon felül a következő intézmények, partnerek is csatlakoztak a programhoz: Magyar Természettudományi Múzeum, MTVA Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely, Postamúzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Bajor Gizi Színészmúzeum, Da Vinci TV.

A Mozaik Múzeumtúra iskolai sorozata során a helyszíneken megjelenő múzeumok az ország különböző területeiről érkeznek. Valamennyi helyszínen legalább 5 múzeum és múzeumpedagógusaik bizonyítják be a gyerekeknek jó hangulatú, tartalmas foglalkozásokon, hogy tanulni könnyedén, örömmel, akár okos eszközök segítségével is lehet.

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Néprajzi Múzeum és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet lebonyolításában megvalósuló program.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.