Több mint száz kipróbálható hangszer

Több mint száz kipróbálható hangszer

A Várkert Bazárba érkezik az ország hét nagyvárosában már sikert aratott Hangszert a kézbe kiállítás. Az NKA Cseh Tamás Program támogatásával, a Hangszeresek Országos Szövetsége szervezésében megvalósuló ingyenes hangszer kiállítás június 21-24. között, a CSTP Feszt részeként, a Várkert Bazárban várja az érdeklődőket.

  • Több mint száz vadonatúj, kipróbálható hangszer
  • Gitárok, basszusgitárok, dobok, billentyűs hangszerek, elektronikai zenei eszközök, hangstúdió berendezések több mint 400 négyzetméteren
  • A hangszercsoportoknál szakavatott zenészek segítik, hogy élmény legyen a kipróbálás
  • A Zene ünnepe (június 21.) és a Múzeumok éjszakája (június 24.) között a Várkert Bazár Déli palotájában, a CSTP FESZT keretében
  • Ingyenes kiállítás hétköznap 14-21, szombaton 14-24 óráig.
  • A kiállítás fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke.

Ingyenesen látogatható interaktív hangszerkiállítást rendeznek június 21. és 24. között a budapesti Várkert Bazár Déli palotájában (bejárat az Erzsébet-lépcső és a reneszánsz kert felől). Délutánonként 14 órától 21 óráig több mint száz hangszert – gitárokat, basszusgitárokat, dobokat, billentyűsöket, házistúdió-eszközöket – lehet kipróbálni hozzáértő szakértők segítségével. A kiállítás szombaton, a Múzeumok éjszakáján egészen éjfélig tart nyitva.

A nap folyamán a látogatók örömzenélhetnek is, rögtönzött ritmusokkal vagy éppen kreatív dalszövegekkel ismerkedhetnek a zenélés örömével.

Nem kell profi hangszeresnek lenni! A Hangszert a kézbe éppen azokhoz az érdeklődőkhöz szól, akik örömmel próbálnák ki, akár elmélyült zenei tudás nélkül is a különböző hangszereket.

A Hangszert a kézbe remek nyári kikapcsolódás lehet a család minden tagja számára, akár a délutáni, akár a koraesti órákban. A szervezők különösen a gyerekeket és fiatalokat várják, akik talán éppen itt döntik majd el, hogy milyen hangszeren szeretnének tanulni. Itt senki sem szól rájuk, ha erősebben ütik meg a pergőt vagy rosszul fognak le egy C-dúr akkordot. A lényeg a páratlanul gazdag hangszerpark szabad kipróbálása.

A kiállítás ideje alatt a Várkert Bazár Öntőház udvarán és a Szárazárok színpadon zajlik a CSTP Feszt, amely a magyar könnyűzenét támogató NKA Cseh Tamás Program elmúlt három évét bemutató élőzenés fesztivál. A CSTP Feszt szintén ingyenesen látogatható, így a hangszerek kipróbálása előtt-után rögvest meg is lehet nézni-hallgatni, mire mennek ugyanezekkel a hangszerekkel a “profik”.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.