5+1 tipp a fergeteges szilveszteri bulihoz, gyerekekkel

5+1 tipp a fergeteges szilveszteri bulihoz, gyerekekkel

Már hagyomány, hogy a szilvesztert a barátainkkal otthon ünnepeljük, gyerekekkel. Ezek pizsamapartis bulik, amiket a gyerekek és a felnőttek is élveznek, és nincs bennük semmi erőltetett: játszunk, beszélgetünk, eszünk, ha kedvünk van, táncolunk, énekelünk. Semmi sem kötelező, még fennmaradni sem, aki fáradt, aludhat is. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek már túltesznek rajtunk is, és tovább bírják a bulit!

Van egy kis dekoráció is, szigorúan egyszerű, és olyan, aminek készítésébe a gyerekeket is bevonhatjuk: tavaly például pöttyös volt, de a lufik is tuti bejönnek. Itt találsz még ötleteket.

Osszuk meg a feladatokat: Az ételkészítés, dekorálás, ital, vagy kellék beszerzés feladatait mindig elosztjuk a családok között, így mindenki kiveszi a részét az előkészületekből.

Hogy jobban teljen az idő, játékkal készülünk, nekünk nagyon bejött a következő:

Lufis visszaszámlálás:

Sok lufit akasztottunk fel, melyekre időpontokat írtunk. A lufiba került kis konfetti és egy cetli valamilyen játékkal, feladattal. Nálunk óránként lehetett a lufit kidurrantani és a gyerekek lesték az órát, annyira várták a lufidurrantást. Persze a felnőttek is játszhatnak.

Néhány játék, feladat, ami a lufikba kerülhet:

  • közös muffinsütés
  • csoki/sütievő verseny hátratett kézzel
  • arcfestés, csillámtetoválás
  • maskarás tánc (leírás itt)
  • csengős játék (leírás itt)
  • lufidobálás: Lufit feldobok a magasba, és nekik nem szabad engedni, hogy leessen a földre, mindig bele kell ütniük. Néha én is be szoktam nekik segíteni, hogy minél tovább fent maradjon az a lufi. Jó nagy visongással jár ez a játék!
  • Hol csörög?
    Felhúzzuk a vekkert, hogy egy-két perc múlva csörögjön, de jó erre például a konyhai jelzőkészülék, vagy telefon is. Aztán eldugjuk a lakásban, és a gyerekeknek a hang alapján kell megkeresni. :-)
  • székfoglaló (mi párnafoglalót szoktunk játszani, kisebb hely kell hozzá)
  • Pista bácsi mondja, Mariska néni mondja játék (leírás itt)
  • újságpapíron táncolás – mindig félbe kell hajtani az újságpapírt. Minél többféle a zene, annál viccesebb.

Szilveszteri kaparós sorsjegy

Egyszerűen készíthetsz házilag kaparós sorsjegyet. A sorsjegyre kerülhetnek idézetek, de vicces szerencse süti mondatok is. Készítésének menetét itt találod. Idézeteket itt találsz: Újév.

 

A teljes cikk A napfény illata oldalon olvasható, a folytatásért kattints IDE.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.