Hét lecke, amit szülőként megtanulunk

Hét lecke, amit szülőként megtanulunk

A gyermekek nem egyformák. Ennek ellenére vannak olyan tanulságok, melyeket szülőként érdemes mások tapasztalataiból levonni. Íme hét lecke!

Ne legyél „az” a barát

Mármint az, aki csak a gyermekeiről tud beszélni és olyan unalmas, hogy inkább nem is találkozol vele. Aki a beszélgetés egy pontján már biztosan a kialvatlanságról és a pelenkák tartalmáról mesél.

Hiába ígérjük meg szülés előtt, hogy velünk ez nem fog megtörténni, megtörténik. A baba ugyanis átveszi az uralmat az életünk felett és minden korábban fontos dolog elé kerül. Hiszen egy kis embert kell életben tartanunk, amihez minden erőnkre és időnkre szükség van.

Nem baj, ha nagy ritkán szomorú a gyermek

Mindenki szomorkodik néha. Ha nincs édesség otthon, esetleg tele a szennyeskosár, vagy mikor azt kell néznünk, hogy mindenki egzotikus szigeteken nyaral, míg mi otthon húzzuk az igát.

Az élet tele van csalódásokkal, nem kaphatunk meg mindent, amit akarunk. A gyermeknek meg kell ezt értenie, még akkor is, ha ettől olykor kicsit szenved is.

Legyünk gyerekesek!

Egy totyogós érzelmi színvonalához könnyebben alkalmazkodik az ember, mint hinné. Ha belemegyünk vele a játékba, sokkal jobban fogja magát érezni, nekünk pedig jut idő saját feladataink elvégzésére is.

A szunyókálás fontosabb, mint a látogatók

Ha a gyermek szokásos nappali alvását feláldozzuk, mert a nagyinak csak akkor van ideje beugrani, számíthatunk a hangos és fárasztó következményekre.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.