Hogyan motiváljuk a gyereket?

Hogyan motiváljuk a gyereket?

Tanárok és szülők legnagyobb kihívása manapság az, miként lehet rávenni a gyerekeket, hogy tanuljanak, tegyenek erőfeszítéseket egy cél érdekében. Mindenki megrémül a helyzettől, hogy miközben kicsinek csillogó szemmel és örömmel oldották meg a rájuk bízott feladatokat, ahogy nőnek fel, elvesztik a lelkesedésüket és leginkább mindent megúsznának. Ez részben természetes folyamat, hiszen a kamaszok mindent megkérdőjeleznek, amit mi felnőttek szeretnénk, javaslunk. De valóban, a jelenség ijesztő mértéket ölt manapság. Talán ez a legnehezebb része a pedagógiai munkának. Hogy elérjük, a tanuló ne a büntetés, azaz a rossz jegy elkerülése miatt, hanem önszántából, kíváncsiságból működjön együtt velünk. Manapság egyébként egyre általánosabb, hogy már a rossz jegy sem visszatartó erő, olyan nagyfokú az érdektelenség. Ezt a témát jártuk körbe együtt május 9-én a Mindennapok Női Szemmel Egyesület és a Felelős Szülők Iskolája közös eseményén Balatoni József, Jocó bácsi és Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója segítségével egy beszélgetésben.

 

Ez a jelenség egyébként csak fokozódott az elmúlt években, a pandémia, vagy éppen a közelben zajló háború miatt. Ezek ugyanis mindent megkérdőjeleztek bennünk, bennük. A világ teljesen kiszámíthatatlanná vált, az sem biztos, ami valaha az volt. A létbizonytalanság, mint létélmény nyomot hagy a gyerekek lelkén is.

Balatoni József, Jocó bácsi szerint először magunkat kell motiválni, megerősíteni, hiszen tanárként, szülőként mi adjuk a mintát. Akkor is, ha azt hisszük, jól palástoljuk saját motiválatlanságunkat. Valahogy építsük magunkat újjá. Töltődjünk, adjunk magunknak időt, élményeket, vegyünk vissza a tempóból, hogy aztán legyen miből adnunk. Egy tanár, aki maga is unja a saját óráit, vagy a szülő, akinek annyi ereje nincs, hogy tényleg odafigyeljen a gyerekre, ha felteszi a kérdést, mi volt ma a suliban, mire számítson?

 

A tanár szerepe ma amúgy is a végletesen kiszélesedett. Szerepkörei bőven túllépnek a tananyag leadásának határain. Tanít, bizonyos esetekben apai-és anyai szerepeket lát el, barát, aki meghallgat, coach, vagy éppen mentor, aki segít eligazodni egy olyan világban, ami elképesztően bonyolult lett és értékválsággal küzd. A tanár ma olyan ember, akinek pótolnia kell mindazt, amit a családok nem képesek megadni a gyerekeiknek. Nagyon sok gyereknek nem jó ma otthon. A gyerekeink nagyon érzékenyek, akik a korábbi generációknál sokkal erősebben igénylik a gyors, többnyire érzelmi visszajelzéseket. Motiválni is úgy lehet őket, ha időt szánunk rájuk, odafigyelünk, korlátokat állítunk és van erőnk azokat betartani, betartatni egy korlátok nélküli világban. A tanórákon és otthon is a bizalomra épülő, nyílt és megfelelő kommunikáció lehet a segítségünkre. Nem kerülhetjük el, hogy a korábban bevált tekintélyelvű, kinyilatkoztató jellegű, utasításokkal kommunikáló tanítás helyett az együttműködésen alapú élménypedagógiai elemekkel színesített módon adjuk át a tudást. De leginkább a világ iránti kíváncsiságot, a lelkesedést, a nyitottságot. Ez ma az elsődleges feladatunk. Cél az lenne, hogy a fiatalok akarjanak velünk együtt dolgozni, haladni, fejlődni. Ennek a folyamatnak pedig az is része, hogy mi magunk is fejlődünk, elfogadjuk azt, hogy nem tudunk mindent és hajlandóak vagyunk új utakon haladni. Olyanon, ami a komfortzónán bizony kívül esik, de sok közös kalanddal van színesítve. A régi utak ugyanis már nem igazán járhatók.

 

A teljes beszélgetés videófelvétele ITT NÉZHETŐ MEG.