Képes képtelenségek – avagy képezz képes emlékeket a fotóalbumodba!

Képes képtelenségek – avagy képezz képes emlékeket a fotóalbumodba!

Tudtátok, hogy az első fénykép órákon keresztül készült a 19. század első negyedében? Nem kevés ideig tartott az „exponálás”, de mégsem siették el a dolgot ahhoz mérten, hogy már i.e. 900-ban tisztában voltak azzal eleink, hogy a képet a fény segítségével le tudják képezni. És gondolkodtatok azon, hogy a fénykép nem mindig a valóságot ábrázolja? Sokkal inkább élményt fotózunk, pillanatot. Egy élményt vagy emléket tárgyiasítunk.

Képzeljétek el, most bemutatom Micimackót és Róbert Gidát!

Íme:

Ha ez a fotó nem lenne, akkor tudnátok, kik ők? Honnan tudnánk, hogy az alábbi fotón éppen Milne van, a Micimackó szerzője, gyermekével és „személyesen” Micimackóval?

 

Aztán James Clerk Maxwell, egy bolondos skót matematikus-fizikus jött rá először: a színes fotók előállíthatók piros, kék és zöld szűrőkkel. Ekkor született meg az első színes fotó.

A Lumiére fivérek által feltalált forradalmi technikát később a Kodak tökéletesítette, és terjesztette el a Kodachrome filmmel az egész világon. Tudtátok, hogy Eastman – az elhíresült Kodak cég tulajdonosa – adta a felhasználók kezébe az első olyan fényképezőgépet, amellyel tényleg bárki fényképezhetett? Ennek a gépnek az ára 25 dollárba került, 100 képet lehetett vele rögzíteni, bárki számára hozzáférhető volt. A siker töretlen maradt egészen 2009-ig, amikor a digitális fényképezés végleg elhódította a teret az analóg fotózás elől.

Kedves Anyukák, Apukák! Az idő, a visszahozhatatlan percek elillannak és minden együtt eltölthetett, elszalasztott pillanatért kár. Nem lehet újraindítani, az idő, ez a megfoghatatlan valami, az adott pillanat kacér mértékegysége, nagyon tünékeny. Amikor azt mondom: „carpe diem”, én a jelen pillanat megélése, az élmény megosztása mellett teszem le a voksom. Ez történik akkor is, amikor először adunk fakanalat a gyerek kezébe a konyhában, amikor először fogja meg a seprűt, és „takarít”, de akkor is, amikor az első fényképezőgépet megkapja. És ha már egyszer megkapja, megfogja, hagyni kell ismerkedni a szerkezettel. Kísérletezni vele. Fotózni.

Aztán leülni együtt, kiválogatni a legjobban sikerülteket, együtt mosolyogni, felidézni azt a pillanatot, amikor a kép készült. Kinyomtatni, albumba rendezgetni, vicces feliratokat álmodni hozzájuk. És majd egyszer, évek múltán újra elővenni, elmélázva, derűsen felidézve. Újra átélni a pillanatot, újra örülni.

Ha élményt akartok a gyerekeknek szerezni, akkor itt az ideje, és megtehetitek egy fényképezőgép, vagy akár egy okostelefon segítségével. Október 15-én a16:30-kor a Da Vinci Learning tévécsatornán okosító sorozat indul azoknak, akik meg akarják ismerni a fotózás trükkjeit, csínját-bínját. Itt az ideje, hogy kezedbe vedd a fényképezőgéped, és elkészítsd életed LEGJOBB FOTÓJÁT! Minden adásban gyerekek dolgoznak a képeken.

Állatportrék, vízi fotók – mind egy hatalmas digitális képernyőn! Te is inspirálódhatsz, hiszen hasznos tanácsokat kaphatsz szakértőktől, hogy a legjobb képet lődd. Október 15-én a Da Vinci Learningen!

 

Írta: Tihanyi Rita

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12