Jó anya-rossz anya

Jó anya-rossz anya

Az anyák hétfőn kelnek és pénteken fekszenek, állandóan tesznek-vesznek, főznek, takarítanak, oviba, isibe futkosnak és ha álomba ringatták gyermekeiket immár szinte harmadik műszakként vasalnak, pakolnak, vagy akár a laptopon dolgoznak.

Néha, néha egy-egy nyughatatlan barátnő vagy épp a férj noszogatására elmennek egy moziba, valamilyen előadásra vagy néha-néha sportolni, de azt már sokan rossz szemmel nézik. És még így is hány álmatlan éjszaka van, hogy felriadunk, mert elbizonytalanodunk egy-egy a gyerekkel, családdal kapcsolatos döntésben…jaj nem rontottam-e el valamit….és időközben a saját egyéniség, igény, “énidő” ködbe vész és a helyén csak a kötelező teljesítéskényszer marad. Az anyaság a világ legszebb dolga, de hogyan lehetünk közben nők, csajok, szerető társak is egyben. Interjú Pethő Orsolya, pszichológussal, az Anyaszerviz megálmodójával arról, hogy mi foglalkoztatja az anyákat leginkább manapság, milyen saját és társadalmi elvárásoknak kell megfelelniük nap, mint nap és ehhez mit szólnak, Ők, az ANYÁK?

Neked is voltak ilyen dilemmáid?

Nem, én másik bolygóról jöttem. Persze hogy voltak, én is ugyanabba a klubba tartozom. Én is „Az anyának fel kell magát áldoznia a családért” mintát kaptam a női felmenőimtől, és eltartott egy darabig amíg megszabadultam a bűntudatom jórészétől. Például már lelkiismeretfurdalás nélkül élvezem a munkámat. Szinte mindannyian szikár, önmaga szükségleteit háttérbe szorító anya mellett nőttünk fel. Legalábbis én egyetlen eltérő példát sem ismerek. Nem lehet segítséget kérni, valamit egyszerűen félbehagyni, hibázni, és pláne nem lehet azt mondani: hogy figyi gyerekek, most én jövök. Az alaplapunkon ez van, és már a gondolat is bűnös, ha másra vágyunk. Pedig a család energetikai egyensúlya felborul, ha az anya kimerül érzelmileg, ugyanis ő az, aki emocionálisan „táplálja a családot.”

Az Anya Szervizbe milyen problémákkal jelentkeznek leginkább az édesanyák?

Jórészük, 80-90%-uk depresszív, vagy szorongásos tünetekkel érkezik. Vagy maga a gyermek születése indukálta ezeket, vagy régebbi tüneteik térnek vissza. Ez nem véletlen, az anyává válás előhozza megoldatlan problémáinkat, illetve azokat is, amelyekről azt hisszük, már régen túl vagyunk rajtuk. Elindul a felnőtté válási folyamat, amelyben újraértékelődik a szüleinkkel való kapcsolatunk, a gyerekkorunk, a kicsi pedig mintha pelenkába bújtatott Sigmund Freud lenne, folyamatosan figyelmeztet arra, hogy nem szeretjük magunkat, bizonytalanok vagyunk, vagy valaki más, például anyánk életét próbáljuk élni.

Mennyire meghatározóak a nők, anyák számára a társadalmi sztereotípiák, elvárások? Szoptatás, közösségbe szoktatás, tervezett életkornak megfelelő fejlődési mutatók, ha ezek az átlagtól eltérőek, akkor már bűntudatról számolnak be?

Az egyik legkomolyabb általam diagnosztizált női betegség az összehasonlítgatás. Véletlenszerűen kiválasztott csoportokkal mérjük össze magunkat, és ügyelünk arra, hogy biztosan alulmaradjunk. Ilyenkor még mindenki szoptat. Ilyenkor már minden anyuka rég visszament a munkahelyére. Mindegy, csak kiderüljön, hogy én nem csinálom jól.

Isten őrizz, hogy visszafelé haladjunk az időben, de a nagycsaládnak, vagy törzsi együttélésnek megvoltak a maga előnyei. Mire egy nő gyereket szült, addigra látott már 20 babát a világra jönni, látta, hogyan nevelik a gyerekeket, milyen problémák merülnek fel. Amikor ő került ebbe a helyzetbe, tapasztalt nők vették körül, és óriási erejű volt a női támogatás. Ma a kismama az internetről szerzi az információt, amitől jobbára méginkább elbizonytalanodik. Viszont az is igaz, hogy csinálhat a társadalmi sztereotípia és elvárás amit akar, ha a nők biztosabbak lennének magukban,  elmenne a fülük mellett. Azt tudnák mondani: megpróbálom így, ha nem sikerül, változtatok. Ér hibázni! De ehelyett azonnal tökéletesnek kell lennie mindennek. Ami bent, az kint! A társadalmi elvárások, az elbizonytalanító információ rárezonálnak a nők szorongásaira, és így célba is találnak. Ezekért az elvárásokért mi magunk is felelősek vagyunk. Egyébként rengeteg férfival találkoztam, aki már szinte könyörög a párjának, hogy menjen el a barátnőivel akár egy hétvégére, aki felajánlja, hogy vigyáz addig a gyerekekre. A korlátokat mi magunk állítjuk.

Milyen feltételeknek kell megfeleljek, hogy jó anya legyek? Ki állítja fel ezeket a kritériumokat?

Jó lenne már végre eltörölni az anyaság minősítését. Minden anyának  a maga önismereti útja a saját gyerekének a nevelése, nincs külső sztenderd. Ugyanolyan boldog lehet az a gyerek, akit sokáig szoptattak, és az is, aki tápszert evett. Ugyanezt gondolom a munka-nem munka, hordozás-babakocsi és az összes egyéb témáról is. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni (vagy inkább ettől lesz bonyolultabb?) a gyereknevelést, az a  dolgunk, hogy végre megtanuljuk saját magunkat szeretni, elfogadni, kisimulni abban, hogy ér hibázni – és ezt odaadni a gyerekeinknek. Ebben rengeteget segítenek a kicsik. Nem tesznek különbséget, nincsenek elvárásaik. Pont ez a kialvatlan, pongyolában és kócos hajjal mászkáló, néha feszült, mosogatni és porszívózni utáló ember kell nekik. Viszont egyik gyereknek sincs szüksége arra, hogy az anyja feláldozza magát érte.

Hogyan tudok az anyává válás után ismét megismerkedni önmagammal, a megváltozott igényekkel, lehetőségekkel? Mit szabad tenni egy anyának?

Ilyenkor sok anyának újra élő konfliktust jelent például a szüleivel való kapcsolata, olyan gyerekkori emlékek jutnak eszébe, amelyekről azt hitte, már rég elvesztek. Miután kiszomorkodtuk, kidühöngtük magunkat, érdemes belátni hogy nem kapjuk meg a szüleinktől azt, amire vágyunk. Ezt magunknak kell odaadni. A feltétel nélküli elfogadást, a szeretetet. Jó kiindulópontot jelenthetnek az önvizsgálatra a gyengéim, azok a pontok, ahol úgy érzem a legalacsonyabb az ingerküszöböm. Amit túlreagálok. Ami a leginkább idegesít a gyerekemben. Nem bírom, hogy ellenkezik? Nem bírom, hogy ügyetlenkedik? A gyerek elég tiszta tükör. Emellett rengeteget segít más nők, anyák támogató közössége. Az, ha nem bújunk maszkok mögé, nem versengünk és arcozunk egymásnak, hanem empátiával támogatjuk egymást. Ebben a nagyon jók a nők, ha hajlandóak használni ezt az erőt egymás érdekében. Én magam is vezetek ilyen anya csoportokat.

Milyen megoldásokat kínálsz?

Egyéni, vagy csoportos önismereti folyamatban lehet részt venni. Az egyéni előnye, hogy mélyebben tudunk keresgélni, jobban tudunk az egyéni problémákra koncentrálni. A csoportban pedig épp a nők egymásra gyakorolt gyógyító erejét aknázzuk ki.

Van-e olyan sikersztori, amit szívesen elmesélnél nekünk az Anya Szerviz kapcsán?

Szerencsére rengeteg, de egy viszonylag frisset osztok meg, ami arra is remek példa, hogy a gyerek hogyan válaszol az anya változására: Az édesanya második gyermekét várja, nemsokára szül. Majdnem hároméves kislánya óvodába jár, jól érzi ott magát, de nem hajlandó pisilni. Egész nap visszatartja, mire az anyukája jön, már majd bepisil. Hallani nem akar arról, hogy újra pelust hordjon, és elég látványos cirkuszt rendez minden egyes nap a hazafelé úton. A vizelet visszatartása nála a kontrollra való igényét jelzi. Sok minden történt egyszerre, kicsit szorong a kistesó miatt: vajon milyen lesz, hogy változik meg az életük, és az oviba járás miatt is kicsit kicsúszott alóla a talaj. Az édesanyának különböző játékokat javasoltam, amelyek a kontroll, a szorongás, a testvérféltékenység témájában segítenek a kislánynak kiadni a feszültséget. De az édesanya csak később jutott el oda, hogy felismerje – már most lelkiismeretfurdalása van a kistestvér miatt, és el sem tudja képzelni, hogy tud majd egy másik gyereket is szeretni. Amint felszínre került és oldódott a kételye, a kislány egyik napról a másikra már gond nélkül járt wc-re az oviban. Szóval szerelhetjük a gyereket, de nem érünk el sokat, amíg a szülők nem változnak.

Írta: Tibenszky Moni Lisa

Fotó: Pixabay.com