Intimitás, nemiség a gyerekek körében – beszéljünk a punciról és a fütyiről is!

Intimitás, nemiség a gyerekek körében – beszéljünk a punciról és a fütyiről is!

Interjú Gyurkó Szilviával, a gyermekvédelem és szexedukáció nagykövetével

Anyu, a fiúk miért a popsijuk sarkával pisilnek? – kérdezte egy cuki óvodás kislány a szüleit, mikor a közös mosdóban észrevette a fiúk és lányok közötti nemi különbséget.

A kérdés sokszor hosszú évekig valóban megválaszolatlan marad, mert szülőként nem tudunk, nem merünk vagy épp nem akarunk válaszolni. Sok szülő hebeg-habog, amikor a gyerek közösségbe járásakor felmerülnek a kérdések, majd később a tinivé érés időszakában, akár a testi, akár az érzelmi változásokról beszélünk, illetve nem beszélünk. Szüleinktől hozott mintáink, a társadalmi sztereotípiák sokszor komoly ellenségek abban, hogy felvilágosítsuk gyermekünket, elmagyarázzuk neki, hogy a leselkedés, a néha viccesnek tűnő, valóban megalázó játékos gatyalerángatás, szoknyafelrántás a másik intim területére való behatolás. Mostanában az óvodáskori és iskolai zaklatások is egyre erősebben jelen vannak, ahogy társadalmunkban több az agresszió, amit a szexedukációval lehet és kell megelőzni, kezelni. A Hintalovon Alapítvány vezetőjét, Gyurkó Szilviát, gyermekjogászt kérdeztük missziójukról.

Gyermekvédelemmel, gyermekjogokkal és akár gyermekközpontú válással is foglalkoztál már. Mi késztetett arra, hogy most a szexedukáció került előtérbe? Mi a Hintalovon Alapítvány célja?

A gyerekjogok alapvető gyereki szükségletekről szólnak, és nem elvont jogi normák vagy elméleti rendelkezések. Ezért is drámai tudni, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) milyen keveset tudnak minderről és mennyire félnek a gyerekjogoktól. Leginkább azért, mert azt gondolják, ha a gyerekek többet tudnak a jogaikról, akkor még követelőzőbbek lesznek, és nem lehet őket majd kordában tartani. Ezzel szemben az a helyzet, hogy ha egy gyerek úgy nő fel, hogy az alapvető jogait (tehát az alapvető szükségleteit) tiszteletben tartják, akkor sokkal könnyebb számára határokat kijelölni, a szabályokat betartani, mások szükségleteit is figyelembe venni. Egy gyerek első tapasztalása a saját jogairól, szükségleteiről, a saját testével kapcsolatosak. Ki érhet hozzám, mikor szólnak rám, hogy ide vagy oda nem nyúlhatok, hol vannak a határaim, mit gondolok magamról. Ez fejlődik oda idővel, hogy a testkép, énkép kialakul, az önbizalom, az érzelmi biztonság megszilárdul, kialakulnak az alapvető kapcsolati mintázatok – hogyan tudok másokhoz kötődni, stb. A mi megközelítésünkben ezt jelenti a szexedukáció: segíteni a gyerekeket abban, hogy tudatosak legyenek és egészségesen fejlődhessenek. Nem arra edukáljuk a gyerekeket hogyan szexeljenek, hanem hogy kik ők, hol vannak a határaik, mi a különbség barátság, szerelem, intimitás, szexualitás, pornográfia között.

Ha a 21. század kihívásait nézem, az online világ (és annak részeként pl. a netes pornó) elég meghatározó feladatot ró ránk, ha az egészséges gyerekkorért akarunk tenni. A célom ezzel a projekttel is ugyanaz volt, mint a gyerekközpontú válással foglalkozó könyvvel. Olyan területen segítséget adni gyerekeknek és felnőtteknek, ami nagyon sokukat érinti, ahol szükség van információra, és ahol szinte észrevétlenül lehet a gyerekjogok ismertségéért, elfogadottságért tenni. Ez az alapítvány szexedukációs programjának, a Yelonnak a célja: Testről, lélekről, szexualitásról őszintén beszélni. Tabuk nélkül.

Milyen korosztálynak és milyen programokkal tudtok segíteni? Mi a cél?

A  yelon.hu oldalon a 10-18 éves gyerekek tájékozódhatnak, míg a yelon.hu/szülőknek oldalon azok a felelős felnőttek, akik hisznek abban, hogy a szülőség tanulható, és akik a gyerek egészséges énképe, testképe, szexuális fejlődése területén többet szeretnének tudni. A gyerekek weboldalán chat szolgáltatás is működik, ahol anonim módon lehet kérdezni, amire az Alapítvány által kiképzett önkéntesek válaszolnak. Így az általános információk mellett személyre szabott segítséget is tudunk nyújtani a gyerekeknek.

Több interjúdban nyilatkoztad már, hogy nagyon fontos, hogy gyermekeinknek megtanítsuk a szabad döntés lehetőséget, megtanítsuk Őket NEM-et mondani is, mert ez  akár nem kívánt attrocitásoktól is megvédheti Őket?  Milyen esetekre gondolsz és milyen felkészítésre?

Mielőtt a Hintalovon Alapítvány elindult volna, hosszú évekig dolgoztam Magyarország egyetlen olyan civil szervezeténél, ahol szexuális erőszak áldozatai kaphatnak pszichológiai, lelki támogatást illetve jogi segítséget (ez utóbbiért voltam felelős én). Az ESZTER Alapítványnál szerzett tapasztalataim egyértelműen abba az irányba mutattak, hogy azok a gyerekek vannak kitéve fokozottan a szexuális erőszaknak, visszaélésnek, akik úgy nőnek fel, hogy semmiféle információjuk nincs arról, hogy mi az, amit egy felnőtt megtehet velük, vagy hogy egyáltalán hogyan működik a testük, és mik azok az intim testrészek. Azokkal a gyerekekkel szemben akár éveken keresztül rejtve, titokban lehetett zaklatást, abúzust elkövetni, akiknek szavaik sem voltak arra, hogy leírják ki, mit, hova rakott, hova nyúlt, mit csinált. Sokszor drámai volt látni, hogy a szülők pont azért “árnyékolták” le a testiséggel kapcsolatos információkat, mert azt gondolták, ezzel védik meg a gyerekeiket, miközben ezzel tulajdonképpen tabusították a kérdést, ami miatt fokozták az áldozattá válás kockázatát.

Információra, tudásra, olyan “nyelvre” van szükség, amin gyerek és szülő, vagy más felnőttek jól tudnak beszélni arról, ami egyébként az élet: pl. hogy mit tegyünk akkor, ha valaki akar valamit, de mi azt nem szeretnénk; vagy hogyan reagáljunk, ha azt érezzük, nem komfortos nekünk egy helyzet.

A nemet mondás képessége ebből a szempontból kulcsfontosságú. Nehéz helyzetben van az a gyerek, akinek 14 évesen mondják először, hogy mondjon nemet, ha droggal kínálják vagy utasítsa el azt, aki be akar nyúlni a bugyijába. Hiszen, ha soha korábban nem engedték neki, hogy maga húzza meg a saját határait, hogy nemet mondjon (biztonságosan, egy elfogadó közegben, a szüleinek), akkor igazából nem nagyon van olyan tapasztalás, amihez vissza tud nyúlni, amiből erőt merítve egy éles helyzetben jól tudna nemet mondani.

A szülők és a pedagógusok edukálása, szemléletváltása miként zajlik?

Ez egy remek kérdés, amire vagy nagyon röviden válaszolok azzal, hogy kb. sehogy, vagy belemegyünk egy olyan beszélgetésbe, amiben végigvesszük, hogy milyen hatalmas probléma, hogy az oktatási rendszerünk figyelmen kívül hagy olyan elementáris erejű tényeket, mint pl. a gyerekek alapvető szükségleteinek (jogainak) tiszteletben tartása, vagy az érzelmi intelligencia fejlesztésének fontossága. Amíg a szülők és tanárok hierarchiában gondolkoznak, és nem tekintik a gyerekeket kompetensnek a saját ügyeikben, amíg csak a kognitív tudás fontos, addig nagyon nehéz olyan “puha témákat”, mint énkép, testi integritás, társas kapcsolatok, bevinni az oktatási intézményekbe. Miközben, azért azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a totális “vakfolt képzés” is tanítja a gyereket: arra tanítja, hogy ezekről a témákról nem lehet, nem szabad beszélni. A Yelon programot is azért indítottuk az interneten, meg azért fejlesztettünk okostelefon alkalmazást, mert azt láttuk, hogy képtelenség meghackelni a jelenlegi oktatási rendszert. Az internet viszont demokratikus, és ezen keresztül jobb eséllyel jutunk el azokhoz a gyerekekhez, akik a legkiszolgáltatottabb, legmagányosabb helyzetben vannak.

A szülők részére igazából egy nagyon fontos üzenetünk van, amit ahol csak lehet elmondunk: a szülőség tanulható. Abban a pillanatban, ahogy valaki meg tudja fogalmazni magának, hogy másként szeretné a gyerekét nevelni, mint amilyen mintái vannak, vagy felismeri, hogy tabuk között nőtt fel, és vannak dolgok, amikről egyszerűen nem megy könnyen a kommunikáció, akkor emelt fővel lehet, sőt kell is segítséget kérni. Sajnos drámaian kevés olyan hely van, ahova lehet ilyenkor fordulni. Mi most a Yelon szülői oldalával ezen próbálunk meg egy picit segíteni – legalább a szexualitással, testtel, lélekkel összefüggő kérdésekben.

Milyen mintákat látsz külföldön? Mely országokban, miként foglalkoznak a nemi szerepekkel kapcsolatos felvilágosítással? Mi a követendő példa?

Nagyon eltérő nemzetközi minták vannak. Az Egyesült Államokban például a Bush adminisztráció idején az abszcinencia volt a fő irány (tehát, hogy ne szexelj 18 éves korodig), ami egy szép gondolat, de ennek mentén azt hirdették, hogy mivel nem szexelsz, ezért tudnod sem kell róla semmit, úgyhogy szépen el is kezdtek felfele szökni a tinédzser terhességi statisztikák, meg a nemi úton terjedő betegségek aránya, és a kortárs szexuális visszaéléseké. Az Obama érában, ezt megpróbálták visszafejteni, és új irányként a szexedukáció fontossága is megjelent.

Európában az örök minta skandinávok meg hollandok állnak első helyen, ha hivatkozási pontokat keresünk: már óvodás korban oktatott testtudatossággal, minőségi szexedukációval, szülőiskola hálózatokkal, stb.

Sajnos azonban hiába van sok jó példa, a szexualitás kérdése nagyon mélyen beágyazott a társadalomban. Amíg Magyarországon a szexről a felnőttek sem tudnak tabuk nélkül beszélni, addig a gyerekeknek sem fog ez könnyen menni. De például a szexuális visszaélésekkel szemben sem fogunk tudni addig határozottabban, hatékonyabban fellépni, amíg ezt az egész szex, beleegyezés, párkapcsolat, erőszak dinamikát nem beszéljük végig, és nem csupaszítjuk le azoktól a társadalmi konvencióktól, rögzült ősi narratíváktól amik jelenleg blokkolják a gondolkodást. Úgyhogy nem tudunk igazából most még mást csinálni, minthogy annyit beszélünk ezekről a kérdésekről amennyit csak lehet. Elkezdünk használni olyan szavakat a közbeszédben, amik korábban nem voltak elfogadottak (testkép, jóllét, gyerekjog, punci), és ezzel próbáljuk áttörni azokat a falakat, amik mögött jó eséllyel ott van a kíváncsiság, meg a jobb élet, a jobb gyerekkor, a harmonikusabb párkapcsolat, az egészségesebb énkép, a pozitív testkép iránti vágy.

Írta: Tibenszky Moni Lisa