Útmutató a “jóízű” iskola fogyasztásához 12 pontban

Útmutató a “jóízű” iskola fogyasztásához 12 pontban

Csengetés. És a gyerek, mint a zabolázatlan kiscsikó rohan(na) a folyosóra.

Ne rohangálj! – hangzik a szigorú figyelmeztetés.

Az óvodában megszokott lazaság után a helyhez kötött, 45 percig tart(and)ó feszült figyelem következik. Legalábbis a tannéni, és apa-anya ezt várja el tőle. Aztán jönnek a panaszok: a gyerek izgága, “hiperaktív”, és ezt mostanában egyre többet hallom… Hogyan lehetne élvezni az iskolát, ezt szedtem össze 12 pontba és erről beszélünk majd a Taníts szabadon, tanulj szabadon! című eseményen is. No lássuk!

Hiperaktív… divatos szó lett. Egyről elfeledkeznek sokan: a hiperaktív nem szinonimája a “gyerek” szónak. A “játszanék még, de nem lehet! Miééééért??” segélykiáltás bújik meg a mozgolódás, fészkelődés mögött. A gyereknek egyszerűen csak játékra van szüksége. Kötetlen játékra, ahol a kreativitását kiélheti, élményre, nevetésre, és igen, sok-sok bolondozásra, amelyet a tanulás eszközeként használhat. Nyilvánvalóan a fegyelmet is meg kell tanulni, de nem CSAK azt. Meg kell tanulni közösségben dolgozni, kritikusan vitázni, csoportban tevékenykedni figyelembe véve a közösségi érdekeket. Ehhez pedig a gyereket hagyni kell GYEREKNEK lenni.

És olyan nagy baj, ha néha unatkozik? Biztosan be kell osztani minden egyes szabad percét csemeténknek? Nem lehet, hogy jót tenne neki egy kis üresjárat, amikor nem az okosketyeréket nyomkodná, hanem egyszerűen, mint nagyapáink a kemencesutban, saját maga találná ki, mivel űzze el unalmát? Nyafog egy kicsit? Nem baj, abbahagyja.

Hallgatom a gyereket, szülőket, és az a benyomásom, a felnőttek bizony túltolták a biciklit. Van, amikor túlságosan sajnálják őket, hogy szegény gyerek mennyire leterhelt, sok a házi feladat, hogy sok a különóra, hogy ki kell takarítania a szobáját, hogy az edzés mennyire fárasztó stb… Ilyenkor a gyerek attól válik stresszessé, hogy annyi mindent meg kell csinálnia. A másik „oldalon” viszont nem veszik észre, hogy ezeket a feladatokat éppen ők adják gyermekeiknek/tanítványaiknak.  A napi 7-8-9 óra tényleg őrülten sok. Az alsó tagozatos kisdiáknak délután 4 után még házi feladat!? Elképesztő! Mindent lehet, de mértékkel. Mivel a mi gyerekeink, tanítványaink, ismerjük a képességeiket, a határaikat. Nekünk is vannak. A gyerekek most is gyerekek, nem csak mi voltunk azok.

És egyáltalán: biztos az, hogy a pedagógusokat teljesítménykényszerrel kell sújtani, adminisztráció tömkelegével kell elárasztani? És ha mégis így van, akkor ebből hogyan lehet kilábalni, jó magyar szokás szerint elérni, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon? Persze, nem tudjuk azonnal a teljes rendszert megreformálni, nem is akarjuk (rögtön!), pusztán csak javasolni szeretnénk: mindezt lehet jól, okosan, lazán is csinálni. Ésszel, humorral. És nem utolsósorban: lélekkel. Megértő, empatikus, szeretetteljes, résztvevő lélekkel. És sok-sok tanulással, önmagunk fejlesztésével.

De hogyan?

Pontokba szedem:

1. A gyerek az gyerek. Nem kis felnőtt. De ha az lenne is: a felnőttek is szívesebben tanulnak akkor, ha ez mind lazán, humorral, kötetlenül történik. Játssz vele! Akár csapd le csacsit, vagy bármi mást, amihez nem kell eszköz, csak te. Ebből is tanul, és ez esetben nagyon is a cél szentesíti az eszközt. És ide tartozik a birkózás, fogócska is. Óra közben egy egyszerű, keresztbe tapsolós játék csodákat tehet…!

 

2. Ha érdeklődik, bújj ki a naplóból, az e-mailjeidből, telefonodból és a facebookból. Ilyenkor két lehetőség van: vagy válaszolsz neki (ha tudsz), vagy megmutatod, hol keresse a választ. Ezt a keresést a jelenléteddel nyomatékosítsd, ezzel jó eséllyel elkerülöd azt, hogy nem kívánatos oldalakra vetődjön. Ez jó módszer arra, hogy megtanítsd arra, hogy nem feltétlenül a lexikális tudás legfontosabb, hanem az, hogy tudja, hol keresse. Máris nem te vagy az informatikai antitálentum. Tisztelni fog ezért. Rájön arra, hogy a netet nem csak arra lehet használni, hogy tyúkokat és zombikat öldössön vele.

 

3. Hallgasd meg a véleményét akkor is, ha látszólag nagy hülyeséget mond. Utána észérvekkel győzd meg, ne a tekintélyeddel. Ha igaza van: fogadd el. Lehet tanulni tőle.

4. A gyereknevelés a szülő és a pedagógus részéről sem dogmatikus, kőbe vésett módszer. Nincs két egyforma gyerek, felnőtt sem, ezért a módszerek, reakciók is ahányan vagyunk, annyifélék. Ne indulatból, ne presztizsből reagálj, így megtanulja ő is, hogy a tapintatosan megfogalmazott kritikai észrevétel a gondolkodó ember sajátja. Ha olyan értékelést kap, amit nem ért, hát magyarázd el neki. Így motiváltabb lesz legközelebb.

 

5. Ha a gyerek igyekszik, a teljesítményét ne mérd a Pistikéhez, de még a tesójához se. Kedves Kolléga! Mivel (még) kötelező az osztályozás, az a te lelkiismeretedre van bízva, hogy az értékelést milyen elvek alapján végzed el. Pistikéhez méred, vagy önmagához, hogy a gyerek motiváltabb legyen? Ez utóbbi mindig a célszerű, és humánusabb.

 

6. A katedra szép, archaikus szó. Az osztálytermekben lebontották már. Lépj le erről a képletes pulpitusról, mert sokkal jobban fogod magad érezni te is, és a gyerekek is. A tekintélyt nem a „magasságkülönbséggel” szerzed meg.

 

7. Ha becsukod az ajtót, a te döntésed az is, mit kell megtanulnia a tanítványaidnak úgy, hogy ezzel egyetlen egy előírást ne szegj meg, úgy, hogy a diák a kellő megmérettetés során vegye az akadályokat. Van tapasztalatod. Dönts! A becsukott ajtót csak jóra használd! Adj élményt, vidámságot, humort nekik! Igen, nevessetek együtt!

 

8. Ide tartozik az is, hogy te vagy a szakember. Nem túl jó lépés kirívó módon a szakmaiságodat kétségbe vonni, értékelésedet megkérdőjelezni. Bosszantó, és megalázó, amikor kétségbe vonják a tudásodat, de erre kellő tapintattal mindenki ráébreszthető. Érdeklődni lehet, sőt kell is, mert onnan tudod meg, milyen fejlesztésre, segítségre szorul a gyerek. És ez oda-vissza igaz.

 

9. Amennyiben kudarc éri a nebulót, akár játék közben veszít, hagyd, hogy ezt valóban átélje. Az életben is fogják érni ilyen „atrocitások”, magyarázd el neki, hogy ebből is lehet, sőt kell tanulni. Keressétek meg együtt: mi a tapasztalat, mi lehet a tanulság? És bármennyire furcsa: mi a jó benne?

 

10. Törekedj arra, hogy minden, amit meg kell tanulnia, azt a lehető legélvezetesebb módon tegye. Igen, még tanulás közben is. Rappelje el a Nemzeti dalt, hallgasson Belgát (törihez, nyelvtanhoz is vannak nagyon jó számaik, de van még máshoz is). És persze emlékezz arra, amikor két perc alatt megtanultad a Füstbe ment terv paródiáját… vajon miért? Mert vicces volt, humoros. És a „hülyeséget egyből megjegyzed, ugye, fiam?!”.

 

11. Minél többet mozogjon, nem ördögtől való, ha tanulás közben ugrándozik pár percet. Verstanulás közben ide-oda mászkáljon! Ha ismétlős-gyakorlós (bal agyféltekés ) feladatot kap, ott van a segítség: a mobiltelefon hangjegyzete.

 

12. Hegyeket lehet megmozgatni dicsérettel. Ez nem azt jelenti, hogy a gyereket minden hülyeségért felmagasztalod, hanem azt, hogy elismered a munkáját, de felhívod a figyelmét a hiányosságokra. A jó szónak hihetetlen ereje van. A rossznak még inkább!

 

12. és fél 😊 A gyerkőcnek nem kell kiválóan dzsúdózni, fuvolázni, atlétikára, angolórára járni, és közben már az óvodában ismerkedni az urdu nyelvvel. Hagyd gyereknek lenni! Légy őszinte magadhoz! Te minden területen tökéletesen teljesítettél?

 

 

A sokat dicsért finn oktatási módszernek van egy nagyon nemes célja: olyan gyerekeket nevelni, akik megtanulják a különböző technológiákat kezelni, kritikusan gondolkodni, interaktívan közreműködni. Ha a fenti 12 és fél 😊 pontot megszívleled, akkor azon az úton haladsz,  amelyet a finnek már taposnak.

A célt  pedig most és azonnal – azt javaslom – vegyük át tőlük!

Szerző: Tihanyi Rita, pedagógus,  gyermekagykontroll oktató

A szerző tanulási stratégiát is tanít 9-17 éveseknek. További info: itt