Mi tartozik az alapműveltségbe?

Mi tartozik az alapműveltségbe?

Szerinted mit kell tudnia egy érettségizettnek? Egy nyolcadikosnak? Egy hatodikos diáknak? Mitől tartjuk műveltnek, tájékozottnak egymást? És mi értelme van annak, ha kívülről fújom az Árpád-házi uralkodók listáját?

Az iskola feladata az írás olvasás elsajátításától napjainkig elég nagy átalakuláson ment keresztül. Míg néhány száz évvel ezelőtt arra tettek kísérletet a gondolkodók, hogy minél több embert az írás és olvasás adta kedvezőbb boldogulás esélyével gazdagítsák, ma egy beláthatatlan versenyfutásban kergetjük az információk rögzítését. Azaz ezt kergeti az iskolarendszerünk. Ezzel találkozunk az órákon, a tantervekben, a felvételikor, a vizsgákon.

A megtanulandó vagy megtanulható ismeret- és tudásmennyiség olyan nagyságúvá dagadt, hogy lényegében az élethosszig tartó tanulás sem lenne elég ahhoz, hogy minden fontos és érdekes tudást beszerezzünk és rögzítsünk a fejünkben.

Mindenféle alapműveltség létezik. Humán, pénzügyi, természettudományos, matematikai, kulturális és művészeti, filmes, zenei, digitális, és sorolhatnám a végtelenségig. Kinek-kinek érdeklődése és életvitele szempontjából a legfontosabb tudások alapműveltségnek számít. Hiszen olyan ismeretekről, tájékozottságról szól ez, amit elengedhetetlenül szükségesnek tartunk a boldogulásunkhoz. Vagy, mert praktikus és fontos tudások ezek az élethez, vagy, mert kulturális közegünk elvárása, mintegy minőségünk jelzése, hogy tisztában vagyunk-e bizonyos adatokkal, tartalmakkal.

Van egy olyan általánosan meghatározott halmaz, amit az iskolák különböző fokain tanítunk, azt tartalmazzák a tantervek, és azt feltételezzük, hogy van egy olyan általános minimum, amelyre mindenkinek szüksége van. Ez a tartalom viszont évek óta csak dagad, és nem alkalmazkodik a közben megváltozott életvitelhez.

Ahogy megváltozott az életvitelünk, megváltozott az ismeretek és információk befogadása és feldolgozása is. Ahogy nő a tudáshalmaz, úgy nyílnak meg előttünk hatalmas tudásbázisok, amelyek tartalmazzák ezeket az ismereteket, és egyetlen valódi tudásra van szükségünk: arra a praktikára, ami hozzásegít bennünket, hogy ezekben a bázisokban eligazodjunk, hogy válogatni tudjunk bennük, ezeket értelmezzük, feldolgozzuk, elemezzük.

Ma már nincs arra szükségünk, hogy évszámokat, irodalmi adatokat, kémiai képleteket jegyezzünk meg, sőt, akár a szorzótábla ismerete nélkül is jól tudunk boldogulni, hiszen olyan készségeink vannak, lehetnek, amelyek hozzásegítenek minket ahhoz, hogy ezeket a szükséges információkat lényegében azonnal beszerezzük. Kezünkben az okostelefon a korlátlan internettel, kalkulátorokkal, applikációkkal, amelyek mind ezeket az ismereteket hordozzák és bocsátják rendelkezésünkre, amikor csak akarjuk. Azaz, ott van a zsebünkben a világ összes tudása, néhány kattintás választ csak el attól, hogy kérdéseinkre választ kapjunk.

Mit kezdünk hát az iskolával, és az ott megtanulandó tartalommal? Ez egy nagy kérdés! Mindannyian látjuk, hogy ott a sok adat, a tananyag és senki sem gyomlálja ki. Erre épül az egész iskolarendszer, a felvételi, a továbbtanulás, az érvényesülés. Nem azt vizsgálja a középiskola, a felsőoktatás, hogy a tanuló milyen módon és hatékonysággal boldogul, hanem azt, hogy a megtanulandó tényanyagból mennyit gyömöszölt a fejébe.

Miközben minden csapból az folyik, hogy a 21. században, a jövő generációjának másfajta tudásokra van szüksége, másképpen fognak majd boldogulni, más készségekre lesz szüksége, épp az iskolák nem készítik fel őket arra, hogy ennek megfeleljenek. Maradnak hát a bátor vagy bátortalan kezdeményezések, amelyek szemben a gőgös kultúrsoviniszta véleményvezérekkel, beleállnak a szerintük helyes csapásba, mennek előre, gyerekeiket, tanítványaikat másféle elvárások elé állítják. Kompetenciát fejlesztenek, (amelyben persze jelentős teret kapnak bizonyos ismeretek is) arra törekszenek, hogy praktikus, alkalmazható tudásokat, készségeket alakítsanak ki, jártasak legyenek a digitális technológiák, az idegennyelvek területén, rugalmasan tudjanak gondolkodni és a változásra való nyitottsággal és együttműködő képességükkel a közvetlen környezetük, a közösségük érdekeit szolgálják.

Mindezek nem mások, mint a megváltozott alapműveltségek. Amelyek ma már nem évszámokat, kötelező olvasmányokat, hagyományőrzést jelent, hanem speciális, szintetizáló képességet, és jártasságot az információ beszerzésében, feldolgozásában.

És hogy mi lesz a Kincskereső Kisködmönnel és a Shakespeare összessel? Megmaradnak, és majd más fórumokon, egyéb feldolgozásokban megismerkednek vele azok, akiket egyéni érdeklődésük odavezeti. Mert lássuk be, meghatározó olvasmányaink leginkább nem az iskolai kötelező olvasmányokból tevődnek össze, hanem felnőtt életünk kifürkészhetetlen találkozásai során kerültek kezünkbe.

A cikk forrása a Szülő 2.0 oldal, kattints IDE.