Hogyan beszélsz azzal a gyerekkel?

Hogyan beszélsz azzal a gyerekkel?

Vida Agi –
Gyermeknevelés
2011. 09. 6. | www.kismamablog.hu

A szavaknak ereje van. A szülői szóhasználatban különösképpen nagy az ereje, hiszen minden nap többször újra meg újra ugyanazokat a fordulatokat, szavakat “vesszük elő” és dicsérünk vagy éppen korholunk vele. Gyermekünk pedig észrevétlenül magába szívja ezeket a szavakat: az önbecsülése, a világról és az abban betöltött szerepéről alkotott képe, a bizalma másokban, a kapcsolatokhoz való viszonya mind-mind attól fog függeni, milyen szavakkal és milyen tettekkel próbáljuk őt nevelgetni. Néhány tipikus szófordulatot és az érzelmi hátterét gyűjtöttem most össze.

1. “Drágaságom, nagyon sajnálom, anyának rengeteg dolga van, most nem tud veled játszani.”

“Tehát, ha nem lenne sok dolga, akkor tudna velem játszani.” – gondolja magában a kicsi.
“Olyan lelkiismeret-furdalásom van, amiért nem tudok mindig vele játszani, pedig ez lenne a dolgom: egy jó anya sokat játszik a gyerekeivel. Alig tudtam ma vele foglalkozni, nem is tudom mások, hogyan tudnak annyit együtt játszani a gyerekkel, ha nem vagyok ott vele, amikor kéri, nem fog szeretni.” – gondolja magában az anya.

A valóság az, hogy nem okozol neki csalódást azzal, ha nem tudsz mindig vele játszani és nem kell bocsánatot kérned tőle, hogy nem vagy szupermami, mert nem lehetsz tökéletes, de erre a gyereknek nincs is szüksége. Sok anyuka választja szét magában az unalmas házimunkát és a szuper játékot, és szeretnék megkímélni, távoltartani a kicsit a házimunkától, túlesni a házimunkán gyorsan, hogy aztán egész nap együtt játszhassanak. Csakhogy az élet nem csak játékból áll, a házimunka, a kerti munka ugyanúgy a része, ráadásul a gyermek számára ez is játék: miért ne vonhatnád be őt is? A főzés például kimondottan jó móka, az egészen kicsinek a közös főzés, az, hogy látják, mit csinálsz a konyhában, felkeltheti a figyelmét a hozzátáplálás iránt, a nagyobbaknak meghozhatja az étvágyát, szívesebben eszik azt az ételt, aminek az elkészítésében ők is segédkeztek. Az apró-cseprő önállóan végrehajtott feladatok növelik csak igazán az önbizalmát (“De jó, ki tudtam pakolni a mosógépből a ruhákat és anya megdicsért”) és az együttműködő készségét.

2. “Már késő van, le kell feküdnünk, rendben van? Gyere és mossunk fogat!”

Ez a mondat általában azért lesz ilyen, mert a szülő bizonytalan a dolgában, nem mer egyértelmű utasítást adni a gyereknek, nehogy megbántsa, ezért megpróbálja finomítva közölni a mondanivalóját. Persze nincs ezzel a mondattal semmi gond, ha tényleg együtt mossátok a fogatokat és együtt fekszetek le. Ha azonban azt szeretnéd elérni, hogy a kicsi magától menjen el fogat mosni, és egyedül aludjon el a saját ágyában, akkor egyes szám második személyben kell beszélned hozzá, ez számára is érthetőbb és egyértelműbb lesz majd: “Már késő van, le kell feküdnöd. Menj és mosd meg a fogadat” (vagy, ha kisebb gyermekről van szó: “Gyere és segítek megmosni a fogadat”)

3. “Megmondalak apának, meglátod majd, milyen mérges lesz”

Mások haragjával fenyegetőzni nem szerencsés a szülő részéről. Az ilyen mondatok, mint “Ha ilyen rossz leszel, a Mikulás nem hoz majd neked ajándékot”, “A doktor bácsi megmondta, hogy sálat kell felvenni, nehogy megfázz.” másokra tolják át a felelősséget. A fenyegetőzés önmagában sem jó nevelési eszköz, csínján kell bánni vele:
– a gyerekek 2 éves kor körül kezdik megérteni a “ha-akkor” összefüggéseket, addig hiába mondod, hogy “ha nem viselkedsz jól, bezárlak a szobádba”,
– a gyerek hamar megtapasztalja, hogy amivel fenyegetőztél, az nem válik valóra (Apa nem lesz mérges, a Mikulás mégis hoz ajándékot stb.), tehát a fenyegetés tárgya végül a legtöbbször elmarad,
– a tekintélyt ezzel mások kezébe adod (Apa, Mikulás, doktor bácsi), gyakorlatilag felteszed a kezed “Bocs, én ártatlan vagyok, ők tehetnek róla” és ezzel bizonytalanságot keltesz magad körül: neked, mint szülőnek az lenne a feladatod, hogy vezesd a kicsit, vezetni pedig az tud, akinek hatalma van, de hogy lehetne hatalma annak, aki másokra mutogat?

4. “Nem hallottad, mit mondtam?! Csináld, amit mondok és kész.”

Az ilyen típusú kommunikáció, amikor vitát nem tűrő módon parancsolsz a gyereknek, kétféle hatást válthat ki benne:
– vagy magában szorong és befelé fordítja az indulatait (ami esetleg később úgy jön ki rajta, hogy a többi gyereket agyabugyálja majd el a játszótéren),
– vagy pedig nyíltan lázadni kezd és direkt rosszalkodik.

Ahhoz, hogy a gyerek együttműködő legyen veled, azaz megtegye, amire kéred, arra van szükség, hogy elfogadjon téged “vezetőnek”, de ne azért, mert fél tőled (“Büntetést kapok, ha nem csinálom”) vagy mert érzelmileg labilisnak érzi magát (“Anya nem fog szeretni, ha nem csinálom meg”), hanem azért, mert ez a természetes a számára. Az együttműködésre való készség egyensúly, amit fenn kell tartani: a gyermek néha lázad ellene, nem akarja csinálni, amit mondasz, mert éppen fontosabb elfoglaltsága van stb. Ilyenkor nem az az út, hogy “akkor is úgy van, mert azt mondtam”, hanem teret kell engedni neki is (“Ezt a mesét még végignézheted, de ha vége van, lekapcsoljuk a tévét és elpakolod az autóidat”) és egyértelművé kell tenni azt is, hogy bizonyos dolgokat igenis meg kell tenni, akkor is, ha fárasztóak, kényelmetlenek stb.

5. “Feküdj le szépen és aludj el!”

A legtöbb szülőnek (még nekem is) önkéntelenül is kicsúszik a száján ez a mondat. De hogyan kell “elaludni”? A gyerekek nem tudják ezt, mert maga az “elalvás” komplex fogalom. Van, amelyik gyerek még ki is mondja: “Nem tudok elaludni”. Éppen ezért nem arra kell kérni őket, hogy aludjanak el, inkább arra, hogy “Feküdj le szépen az ágyba, maradj nyugton, hunyd be a szemed és egyszercsak elérkezik az álom” Ez már számára is megvalósítható dolog, tudja mit kell tennie és ha határozottan kéred, meg is teszi.