Tari Annamária: a mai szülőknek egyszerre engedni és következetesen határokat felállítani is tudni kell

Tari Annamária: a mai szülőknek egyszerre engedni és következetesen határokat felállítani is tudni kell

Ma meglehetősen nehéz szülőnek lenni, de mindig arra kell gondolni, hogy a gyerekek sokkal nagyobb pácban vannak, mint gondolnánk sokszor. Nekik kell segíteni – mondja Tari Annamária klinikai szakpszichológus, akivel a Felelős Szülők Iskolája és a Családbarát Újbuda Program apasorozatának utolsó, május 4-i Elengedés online, offline című előadása kapcsán beszélgettünk.

Az elengedés valamikor elsősorban az anyák dolga volt. Miért lett fontos ebben az apák szerepe?

A XXI. század elején a férfiak szerepe is változóban van, megjelent egy új trendcsoport, a Super Daddy, aki mindent megtesz felelősségteljes munkája mellett, hogy tökéletes apuka legyen. Az új szerep új nehézségeket is jelent, de látjuk az online és print médiában is, hogy szívesen fogadnak tanácsokat más apáktól, létrejöttek apablogok is már. Nyilván ez szorosan összefügg az anyaszerep változásaival is, sok családban már egyenrangúak a felek egy kis csecsemő érkezésekor is.

Hogyan tud jól elengedni ma egy XXI. századi szülő? Egyáltalán mikor kezdődik az elengedés?

Ha a klasszikus fejlődéslélektani téziseket nézzük, akkor az első „tegyél le” időszak kisgyerekkorban kezdődik, és folytatódik kamaszkorban és tinédzserkorban, ugyan változó feltételekkel, de hasonlóan fontos korszakként. A kamaszkori elengedés hagyományos kérdései, a bulik és kimaradások, a szexualitás és intimitás, a barátok és modellek, most is megvannak. Ezen nagy kérdések mentén kell ma egy szülőnek úgy XXI. századinak lennie, hogy egyszerre enged és következetesen határokat állít fel.

A következetes határokat különösen fontosnak tartod a gyerekek online életét illetően. Miért?

A 10-12 évesek már olyan mértékű online életet élnek, ami a kutatók szerint komoly veszélyeket is rejt. Tudjuk már, hogy a közösségi média az agy dopaminlöketére épít, ily módon válik addiktívvá, és hozza a gyerekeket olyan érzelmi állapotba, amihez a biológiai életkorhoz kötött érzelmi apparátusuk még éretlen. Szorongásokat élnek át, alkalmatlanságérzéssel küzdenek, mindez hatással van a személyiségfejlődésükre egy olyan életkorban, amikor még „árnyékra” lenne szükségük, nem a folyamatos kitettségre az online térben.

Új típusú apai hitelességre van szükség – mondtad az elengedéssel kapcsolatban nemrég. Nincs ez ellentmondásban az előbb említett erős szülői kontrollal?

Szerintem nincs ellentmondás abban, ha egy apa jófej és humoros, ugyanakkor képes kézben tartani a helyzetek feletti kontrollt és kijelölni a határokat a gyerekének. Bár sokszor azt gondoljuk, a jófej szülő az, aki mindent megenged, de valójában az ilyen szülő tudattalan szorongásokat kelt a gyerekében, mert a gyerek azt érzi, hogy nincsenek határok, amit pedig a szülőnek kellene tartani. De akkor hogyan védi meg, ha bármi baj lenne?

És tényleg: hogyan védi meg, ha bármi baj lenne? Szükséges például ehhez az, hogy a szülő lássa a gyermeke okostelefonjának (FB oldalának, Instagramjának, stb.) tartalmát?

Nagyon sok olyan applikáció van ma már, amelyik segít a szülőnek akár abban is, hogy távolról vezérelje gyereke telefonját. De nyilván a legjobb helyzet az, ha van köztük olyan bizalommal teli kapcsolat, hogy egy héten egyszer legalább megnézheti például egy tízéves „termését”. Nagyobb életkorban nyilván még több bizalom kell és az, hogy a gyerek tudja, ez nem olyan ellenőrzés, amit szankció követ, hanem védő-óvó.

Mi mindentől kell védeni-óvni őket? Akár a saját közösségüktől is?

Az online térben – bármennyire is egymást ismerő gyerekek azok – olyan dehumanizált keretek között történik az agresszió áramlása, amit a kamaszok nem tudnak kezelni. A közösségi média felületein öt perc használat után már oldódik az önkontroll és mindenki írja és posztolja, ami éppen „jön”. Ez nem épp az átgondolt és a másik felet érzelmileg is odaképzelő kommunikáció, sokkal inkább olyan énes élmény, amiben csak nárcisztikus érzelmek jöhetnek elő és az indulatok.

Ezért nem tudja a közösségi online tér a valódi közösségi élményeket helyettesíteni?

A virtuális tér csoportjai nem beszélgetnek, hanem írnak és olvasnak. A közöttük lévő érzelmi tér sem érzékelhető úgy, mint a realitásban megélt. Az ember személyisége még múlt századi módon van bekötve, azon csoportélményeket igényelné, amikben valódi a közösségi élmény.

A mai szülők is többnyire már online élnek, de nekik még voltak valódi gyermekkori és közösségi élményeik – ellentétben a mai fiatalokkal. Velük mi lesz majd szülőként?

Az Y generációnak szerencsére van mihez nyúlnia még, mert ők még kamaszok, amikor megérkezik az Információs Kor. Az ebbe beleszülető Z és alfa generációnál abban lehet reménykedni, hogy előbb-utóbb kritikai szűrő és szabályozás is lesz az online térben, amint azt látjuk a most egyre nagyobb számban megjelenő döntéseket illetően. Az angol egészségügyi miniszter épp nemrég jelentette be, hogy intézkedéseket kell sürgetni, mert a gyerekek érzelmi állapota romlik. Sok múlik majd a mindig idősebb generációkon az elkövetkezendő időszakban, mert azért annyi törvényszerűség még az Információs Korban is létezik, hogy a negyedik X után, mindenkinek a személyisége egy másik munkamódba vált. Csak az nem mindegy, hogy addigra milyen állapotban lesz.

Nagyon súlyosan fogalmaztál a közösségi média identitásformáló szerepével kapcsolatban nemrég: „a legerősebb kémiai függőséget okozhatja, ami az alkoholhoz, a droghoz vagy bármely más szerhasználathoz hasonlít”. Hogy látod: a mai (magyar) szülők érzékelik már, hogy mennyire komoly kárt okoznak azzal, hogy kütyüket adnak a gyerekeik kezébe, akár már egészen kis kortól?

Olykor elkeserítő, hogy mennyire nem érzékelik, máskor meg látszik és megfogalmazódik minden szülői félelem. A legnehezebb nyilván az, hogy egy szülőnek akkor kell már súlyos veszélyekkel szembenéznie, amikor még kicsi a gyereke, miközben eredetileg ez még egy nyugodt és jó időszak volt, amikor a kiskamasszal nagyokat lehet játszani és kirándulni… Ma meglehetősen nehéz szülőnek lenni, ez tény. De mindig arra kell gondolni, hogy a gyerekek sokkal nagyobb pácban vannak, mint gondolnánk sokszor. Nekik kell segíteni.

Információk: felelosszulokiskolaja.hu/apasorozat

(Szerző: Antal-Ferencz Ildikó)