Győzhet a könyv a kütyük világában

Győzhet a könyv a kütyük világában

A tévé és a számítógép egyetlen ellensége a könyv. Csak a betűk tudják legyőzni a mozgó képet. És hiába a borús jóslatok, az aggodalmak, hogy elvész az irodalom, az olvasás, a mi kezünkben van a varázsolaj, amivel beindíthatjuk a betűk hadjáratát.

Mint a mesében, egymás mellé állnak a betűk, szavak, és megindulnak a felületesség, a mozgó kép, az olcsó és könnyű szórakozás ellen. Mint a mesében, olyan varázserővel bírnak, amelyeket senki sem hisz el, és mégis győzni fognak. Mert olyan erővel bírnak a történetek, az olvasott vagy hallgatott irodalom, amivel senki és semmi sem tudja felvenni a versenyt. Ha szomorú, vagy kétségbeesett, ha fáradt, ha kipihent, ha boldog, ha energikus, ha kicsi vagy nagy, a történet, a szavak az igazi valóságba röpítenek. És sehol máshol, semmi más nem hoz ehhez közelebb – írta a Szülő 2.0 szerzője.

Menekülünk, csak másképp

Mielőtt mindenki teljesen hülyének néz, valóban úgy tűnik, épp most nem kedveznek a körülmények annak, hogy az olvasás divattá, megszokássá, hétköznapi életünk részévé, a mindennapi betevővé váljon. Látszólag. Miközben a mostaninál nincsen ideálisabb közeg arra, hogy a könyvek közé meneküljünk. Olyan erővel keresi mindenki a menekülő utakat az információk, a képek, a digitalizáció, a személytelenségtől a lassú, nyugodt, belső élet felé, hogy ennél jobban azt már nem lehet. Annyira, hogy ezt a nagy menekülést észre sem vesszük. Ez a nagy népvándorlás, nem a menekültügy.

Menekülőutakat keresnek a gyerekek, és ez a részképesség zavarokban, a pszichés nehézségekben, a devianciában, az arroganciában találják meg. Menekülőutakat keresnek a szülők, akik a technológia hajszolásában, a közösségi oldalakon, a válásokban, a fanatikus munkavégzésben vagy munkakerülésben, a gyerekek leterhelésében élik ki a menekülési vágyaikat. És minél inkább droidokká válunk, annál inkább erősebb a vágy, hogy mindennek véget vessünk.

Az a bizonyos kapcsolat

A kisgyerek, a négyéves, a hatéves, a kilencéves, a tizenkét éves sokkal inkább választja az édesanyja vagy édesapja meséjét, történetét, mint a tv-t, a számítógépet, a telefont. A „legelvetemültebb” is megszelídül, révetegen néz maga elé és hallgatja a történetet, amikor mesélünk neki. Mert végre befelé kell csak figyelnie. Végre nincs más dolga, mint végigizgulni, érzelmeket átélni, belső képeket teremteni, belefeledkezni. Semmi másra nincs szüksége egy nyugtalan, izgő-mozgó kisgyereknek, mint sok-sok történetre, mesére, regényre, versre, lehetőleg a szüleitől felolvasva.

A cikk folytatása a Szülő 2.0 oldalon olvasható.