„A gyermekvédelem fekete lyukként omlik magába és mi csendben nézzük ezt”

„A gyermekvédelem fekete lyukként omlik magába és mi csendben nézzük ezt”

Felelős Szülők Iskolája

2019. január 20. vasárnap

Dr. Gyurkó Szilvia 15 éve küzd a gyerekekért. A jogaikért, a családok boldogulásáért, a visszaélések megszüntetéséért. Ezekről, valamint az internetes veszélyekről, a családi mintákról, a gyerekekre leselkedő veszélyekről kérdezték őt egy interjúban.

Dr. Gyurkó Szilvia 15 éve küzd azokért, akik a legjobban megérdemlik a segítséget, de a legkevésbé tudnak tenni érte: a gyerekekért. Először az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatójaként, majd az Országos Kriminológiai Intézet kutatójaként mozgatott meg minden követ a gyermekjogokért, 2015-ben pedig megalapította a Hintalovon Alapítványt, amit azóta is vezet. Gyurkó Szilviával többek között az iskolai visszaélésekről, a szegénység miatt tönkretett családokról, a működésképtelen intézményrendszerről és a Családok Évéről beszélgetett a 24.hu.

A gyermekjogok szempontjából biztonságosabb az ország, mint 15 éve?

Kevésbé viseljük el a jogtiprást. 15 éve még őszintén és keményen kellett érvelni amellett, hogy a gyerekeket nem szabad megütni, de így is kevesen hallották meg ezeket a szavakat. Nem volt evidencia, hogy a gyerekverés tiltott. Ezen a területen óriási lépéseket tettünk: ma már sokkal kevesebben tolerálják a gyerek testi fenyítését. Mi itt az alapítványnál is látjuk, hogy rengeteget haladtunk, de úgy érezzük, hogy a globális gyermekjogok tekintetében sokkal előrébb kellene tartanunk.

A környezetemben a szülők leginkább az interneten leselkedő veszélyektől, a személyes adatok ellopásától, a zsarolástól, zaklatástól féltik a gyerekeiket. Okkal? 

A gyermek számára az elsődleges veszélyforrás még mindig a családja: a szülőnek kellene felelősséget vállalnia a gyerek védelméért, érdekeinek felismeréséért és az annak megfelelő nevelésért. Ha ez nem valósul meg, a rossz, bizonytalan alapra sok minden rárakódhat.

Például amikor egy gyerek internetes zaklatás áldozata lesz, az egy pillanatfelvétel: ha kinyitjuk a fókuszt és folyamatként értelmezzük a történteket, arra jutunk, hogy a szülők igenis sokat tehetnek a megelőzésért és azért, hogy ha megtörténik a baj akkor jól segítsenek a gyereknek. Ebbe lehet kapaszkodni.

A szülők előtt nincs minta, maguknak tapossák az utat. A nagymama ebben nem tud tanácsot adni.

Épp ez az egyik legnehezebb ebben a helyzetben. Arra van nagyszülői minta, hogy hogyan kell játszótérre menni, hogyan kell hazaindulni, ha a gyereknek még inkább játszani lenne kedve. De a digitalis eszközök használatáról nincs ilyen minta.

Ráadásul az internetes viselkedésről a szülők nem nagyon beszélnek még egymással sem, trauma esetén pedig gyakran úgy érzik, hogy ez csak az ő családjukkal fordul elő.

Az is probléma, hogy általában a gyerek 9-10 éves kora után kezdenek el aggódni a gyerek online jelenléte miatt, ekkora azonban ő már sok mindenen túl van. Már kapott mintákat a szülőktől, kialakult egy használati szokás a tévénézéssel és más képernyővel rendelkező eszköz használatával kapcsolatban. Aztán egy 9-10 éves már a kortárs csoportnak akar megfelelni, nem a szüleinek. Innen nem könnyű nyerni, ha változtatni akarok a gyerek magatartásán.  De nem vagyunk teljesen esélytelenek ilyenkor sem: a gyermek életének első három évében olyan szilárd alapot építhetünk, ami később védőhálóként funkcionál. Ez a három év rendkívül fontos: a szülő tulajdonképpen versenyhelyzet nélkül adhat át tudást, viszonyulást, érdeklődést. Érthető a szülők félelme: sokan úgy érzik, hogy ebben a nagyon gyorsan változó világban kevés információ mellett nagy elvárásokat támasztanak feléjük, magukra hagyták őket. A jó hír az, hogy ha mindent megteszünk azért, hogy a gyerek jól legyen az offline térben, akkor az online térben is jól lesz. Van pár dolog, amit a digitális szülőknek – és ma már minden szülő az – meg kell tanulniuk az adatvédelemről vagy arról, hogy  az internet nem felejt, és hogy mit jelent a netes zaklatás, de minden más, ami védi a gyereket az online térben is, az alapvető szülői működés: megfelelő kommunikáció, a bizalom, érdeklődés.

Nehéz a kütyük arányos használatára nevelni a gyereket, ha mi magunk is függők vagyunk. 

Sokan saját magukon nem veszik észre vagy nem ismerik be, hogy digitális függők, de a gyereken igen, neki szólnak. Ez így nem működik. Amikor egy családban felmerül, hogy a kamasz esetleg függő, az első lépés az, hogy a család minden tagja beállítja a képernyőidő mérését, és írják, hogy mennyit neteznek, telefonoznak. Nap végén mindenki megnézheti, mennyit áldozott a napjából képernyők bámulására, ez katarzisszerű felismerésekhez szokott vezetni. Jellemzően sokkal többet használjuk a képernyővel rendelkező eszközöket, mint aminek tudatában vagyunk. A gyerek pedig nem csak a cipőfűző megkötését lesi el a szüleitől: ha anyát és apát a telefon nyomogatása, bámulása nyugtatja meg, akkor később ő is ezzel vezeti majd le a feszültséget. Az egyik kollégánk úgy hívta ezt a jelenséget, hogy a telus. A kisgyereknek a textilpelenkája, a pelus az, amit mindenhová magával visz és komfortot ad neki, a szülőnek pedig a telefonja tölti be ezt a funkciót. A telus.

A 8-9 hónapos nem azért veszi ki a szülő kezéből a telefont, mert az izgalmasabb mint egy kulcscsomó, hanem mert mindig azt látja a szülő kezében és ha valami mindig ott van a szülőnél, akkor ez csak valami jó, fontos, izgalmas dolog lehet.

Van visszaút, ha abban a meghatározó időszakban nem figyeltünk eléggé?

Az egyik fő alapelvünk, hogy a szülőség tanulható, és minden ott kezdődik, hogy a saját szülői működésemmel tisztába jövök. Ebből a szempontból

kérdés, hogy vannak-e egyáltalán tisztán szülői “pillanataink”, vagy azt mondjuk mindig beárnyékolja valami más. Mondjuk a munka – és mi sem tudjuk a határainkat tiszteletben tartan, nem csak a gyereknek jelent ez kihívást.

Fontos, hogy szétválasszuk a szakmai és a magánéletet: ne engedjük, hogy a munkaidő után állandóan utánunk telefonáljanak, hogy elvárják az emailek non-stop figyelését, hogy szabadidőkben is céges levelezőlistákkal, csevegő csoportokkal érjenek el minket. Borzasztóan káros, hogy mindenhol mindent csinálunk, az életünk egy cseppfolyós, nehezen kezelhető masszává vált: az étkezőasztal mellől is csetelhetünk a főnökünkkel.

Nincs annál tisztább tükör, mint amit a gyerekünk tart elénk. Állandóan a telefonnal játszana? Te mit mutatsz neki, ő mit lát belőled? Hogy még a szülinapi torta felvágása közben is a Facebookot pörgeted?

A magyar intézményrendszerben mi a gyenge pont, ha a gyerekek jogairól van szó?

Az utóbbi időben az iskolákból hatványozottan több rossz visszajelzés érkezik, mint korábban. Rengetegen panaszkodnak az átszexualizált közegre, gyermekbántalmazásra, visszaélésekre és arra, hogy alkalmatlan tanárokat is foggal-körömmel a rendszerben tartanak, mert akkora a munkaerőhiány. Rosszul kezelik a tanár-diák kapcsolatokat, amit helytelenül, romanticizálva tanár-diák szerelemként emlegetnek. Az ilyen típusú szexuális visszaélésekből most sokkal több van, mint korábban bármikor. Talán a #metoo mozgalom hatását érezhetjük abban, hogy kevésbé tolerálják a diákok ha a tanár átlép egy bizonyos határt. De sajnos sokszor hiába van meg az érzékenység az egyik oldalon. A tanárhiány miatt mindenki kiszolgáltatott helyzetben van és sajnos az a ritkább eset, hogy az igazgató a gyerek jogait helyezi előtérbe.

Volt olyan intézményvezető, aki kerek-perec megmondta, hogy a településen ez az egyetlen tanár oktat egy bizonyos tárgyat, nem küldheti el. A gyerek a legkisebb ellenállás, rajtuk a legkönnyebb átlépni. Még akkor is inkább az intézményi érdeket nézik, amikor egy adott tanár évfolyamonként 60 tanulót szégyenít meg, traumatizál.

Amikor egy tanár évfolyamonként 60 gyereket sebez meg, a szülők már komoly erőt képviselve léphetnének fel az igazukért.

Éppen ez az egyik stratégiánk: a szülőknek nem szabad egyedül nekifutniuk egy ilyen ügynek, mert könnyen félreállíthatják azzal, hogy ez egy személyes, egyéni probléma. Azt javasoljuk, hogy ilyen esetben mindig több szülő álljon össze, de nagyon sok esetben már itt elvérzik a próbálkozás. Rengeteg szülő nem mer konfrontálódni az iskolával. Félnek a rossz osztályzatoktól vagy attól, hogy mi lesz, ha emiatt pikkelni fognak a tanárok gyerekre. Sokan úgy vannak vele, hogy már úgyis csak egy vagy két év van hátra, azt már fél lábon is kibírják. Azt hiszik, hogy azzal szolgálják a gyerek érdekeit, ha befogják a szájukat. Sokakhoz el sem jut az információ, hogy az ő gyerekük is érintett, ezért azt hiszik, hogy nekik ezzel nincs is dolguk. Gyakori, hogy elviszik a gyereket másik iskolába, így az alapprobléma konzerválódik és egy régóta fennálló konfliktust nehezebb kibogozni, helyre tenni.

A szülők joggal félnek?

A szülők döntően a saját beidegződéseik miatt félnek. Ami nagyban megvan a társadalom szintjén, az kicsiben ott van az iskolákban. Sok szülő a legnagyobb jószándékkal gondolja azt, hogy akkor tesz a legjobbat a gyerekének, ha érettségi előtt egy évvel már nem hívja ki maguk ellen a sorsot és nem kezdenek hadakozni az iskolával.

Ebben benne van, hogy mi, társadalmi szinten hogyan viszonyulunk a hatalomhoz, mennyire érezzük magunkat kiszolgáltatottnak, önvédelemre és érdekérvényesítésre képtelennek.

Az interjú folytatása a 24.hu oldalon olvasható.

• Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább