Ezeket tudnod kell, ha kis korkülönbséggel vállalsz gyerekeket

Ezeket tudnod kell, ha kis korkülönbséggel vállalsz gyerekeket

A legtöbben eltervezzük, hogy körülbelül hány évesen alapítunk családot, aztán az élet vagy úgy alakul, vagy csak „nagyjából úgy”. De a második gyerkőc érkezését biztos, hogy még jobban megfontoljuk és megtervezzük. A túl nagy korkülönbséggel néha adódhatnak problémák…, ám olykor előfordul, hogy a túl kicsivel is.

Sokak szerint rengeteg előnnyel jár, ha csupán két vagy három év a különbség a két gyermek között, mert rengeteget tudnak tanulni egymástól, az idősebb „húzza magával” a fiatalabbat, nem beszélve a kinőtt ruhák tovább örökléséről.

Ám a gyakorlat olykor felülírja az összes elméletet és szakkönyvet, hiszen két tipegőst egyszerre kezelni nem egyszerű feladat. Egy kétgyermekes anyuka számol most be nekünk erről az élethelyzetről, és osztja meg velünk tapasztalatait a babanet.hu cikkében.

Kis korkülönbséggel összesűrűsödhetnek a dolgok

„Reggelente álmosan dörzsölöm a szemem, miközben a második csésze kávémat próbálom magamba tölteni; sikertelenül. Ez alatt az egyik fiam a másodperc töredéke alatt kaparintja meg a kést, amit a reggelihez készítettem elő, nagy kő esik le a szívemről, mikor az utolsó pillanatban kikapom a kezéből. Azt hiszem, a „világ legjobb anyukája díjra” való nevezésről végleg lemondok; feladom, nem érdekel, már nem akarok a legjobb lenni, nem érdekel, mit gondolnak mások, csak elég jó szeretnék lenni ahhoz, hogy egészséges és boldog gyermekeket neveljek. Már nem csak fáradt vagyok, hanem kimerült. Szörnyen kimerült, mind testileg, mind érzelmileg. De nem volt ez mindig így.

Amikor a második fiam csak pár hónapos volt, és a nap 95%- át átaludta, akkor még mondhatni könnyű volt a dolgom.

Néha azt érzem: megőrülök

Persze, a napi többszöri szoptatás és közben a nagyobbik gyerek hozzátáplálásának elkezdése együttesen nem egyszerű, de így utólag rájöttem, hogy az még igazán viselhető feladat, a mostani helyzethez képest. Most egy, illetve két és fél évesek a lurkók. Imádom őket, de néha azt érzem, megőrülök. Hogy miért? Íme, néhány ok, illetve néhány tény:

Hamarosan elkezdik a vitázást, verekedést, marakodást

A nagyobbik fiam pont abban a korban van, amikor a túl sok energiáját, vagy az esetleges sérelmeit nem tudja máshogy kezelni, mint agresszióval (persze folyamatosan tanítgatom arra, hogy mondja ki, mutogassa el, stb., mi az, ami nem tetszik neki, mi az, ami bántja). Már előre látom, hogy nagyjából egy éven belül elkezdődik a rivalizálás, hogy kinek van jobb játéka, ki kapott több epret, és a velük töltött időm 98%-a azzal fog telni, hogy azt mondogassam „ne bántsátok egymást”.

Valamelyiküknek mindig rossz napja van, egyikük állandóan nyűgös

Sosem tudom őket egyszerre elaltatni, egyikük mindig ébren van/felébred. Ha kis korkülönbséggel vállalsz gyerekeket, biztos lehetsz benne, hogy nem tudsz egy időben pelenkát cserélni rajtuk, nem tudod ugyanakkor etetni őket. Az éjszakák nem csak egyszeresen semmisülnek meg, hanem még a maradék pihenő fázisokat is megfelezi „valaki”.

Valamelyikük mindig épp egy tipikus korszakon megy keresztül

Mindig van egy újabb fázis: fogzás, szeparációs szorongás, stb. Mint egy végeláthatatlan körforgás.
Elintézni bármit is, a házon kívül; szinte lehetetlen. De legalábbis egy maratoni versenyfutás az idővel.

Természetesen az is igaz, hogy két gyerkőc dupla öröm, de érdemes fontolóra venni egy gyakorló anyuka sorait… – emlékeztet a babanet.hu szerzője…