A gyerekek legfontosabb szükséglete: a pszichológiai biztonság!

A gyerekek legfontosabb szükséglete: a pszichológiai biztonság!

A Maslow-féle szükséglet piramisról szinte már mindenki hallott és tudja, hogy ennek legfőbb alapja a létfenntartáshoz szükséges alapvető dolgok – élelem, víz, menedék, szex, stb. – utána biztonság és a stabilitás. Mit jelent számunkra a biztonság? Zárt ajtókat, vagy olyan közösséget, ahol jól érzem magam? Miért teljesítünk sokkal rosszabbul egy szorongatott helyzetben, mint amikor szabadon, „pszichológiai biztonságban” vagyunk? A Google fejlesztő csapatainál mért kísérlet azt támasztotta alá, hogy toronymagasan azok tudnak a legkreatívabbak és leghatékonyabbak lenni, akik a team munkában jól és pszichológiai biztonságban érzik magukat.

Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója egy blogbejegyzésében gondolkodott a finn és a magyar oktatási gyakorlatról és a hátterében meghúzódó, vagy éppen hogy ki nem alakult, pszichológiai biztonság fontosságáról. Az apropó az Educatio Reloaded konferencia volt.

A finnek kollaboratív (együttműködő) tanulási modelljének zsenialitása abban rejlik, hogy senki nem kötődik a másikhoz, nincs alá-fölérendeltségi viszony, de mindenki mindenben segíthet a másiknak. A sokszínűség előnyeit keresi és a mindenki mindenkitől tanul elvét követi. A finn oktatás lényege az elfogadás.

Vajon hol marad Magyarországon az elfogadás, az odafordulás, a bizalom, a biztonság?

Miért évszámokra és képletekre tanítjuk a gyermekeinket, amikből a java része jól optimalizált keresés után kb. fél másodperc alatt elérhető az interneten. Az életre nevelés, ami az iskola és a család közös feladata olyan készségek fejlesztését igényli, mint a társas interakció, kooperáció és nem a tanár kérdez a diák válaszol elvét, hanem épp fordítva.

A finn nép 25 éves oktatási reformja vége felé jár, még nem végeztek saját bevallásuk szerint, de szeretném, ha nálunk is csak ennyire fejeződne be a munka. Nemzetközi szinten a második legboldogabb, megelégedettebb nemzet, ahol a diákok csoportban, projekteken dolgoznak, saját időbeosztással és motivációval.

Pekka Peura innovatív matek-fizika szakos finn oktatás kutató, startup-okat összefogó „megújító” új tanulási módszertanában a diákoknak nem egyik óráról a másikra adott házi feladatot, hanem 7 hétre. Ez inkább közös, órai munka és házi feladat keveréke volt. Arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek miként tudnak ezzel a nagy anyaggal és határidővel gazdálkodni, és kiderült, hogy sokkal jobban, mint a következő órára muszájból elkészített feladattal. Hiszen – ahogy Ő fogalmazott – a belső motiváció, a tanulás iránti vágy hajtja Őket, ha kellett hagyta, hogy segítsenek egymásnak, tulajdonképpen nem volt megkötés. Mindenki elkészítette a projektet és sokkal őszintébb odafordulással, érdeklődéssel, mint addig bármikor. Ja és nem félnek használni az okostelefonokat, tableteket, edukációs tudásmegosztó felületeket, sőt, közös munkában start upokat raknak össze már a tinédzser gyerekek is, mert szabadon szárnyalhatnak, álmodhatnak és ez ma már nem az Ő nyelvük lenne az online tér nélkül.

Miért is?

• Mert elfogadják, hogy tudnak egymástól tanulni (nem évszámokat), valamit, amiben Ő jobb, ez lehet, hogy a türelem, lehet, hogy a csapat lelkesítése, lehet, hogy egy képlet és csoportban dolgoznak.
• Mert a tanár segít, de a diákok kérdeznek, kérnek segítséget, ha kell.
• Mert megértik a kihívások lényegét, az időmenedzsmentet a kitolt határok okán.
  Mert komfortzónát lépnek, ahogy Vigotszkij fogalmazna: a legközelebbi fejlődési zónába helyezik a gyermeket, azaz a képességeihez mérten pont annyival adnak neki nehezebb feladatot, amit meg tud tenni, épp kilép a komfortzónájából, de nem szakad bele.
• Beindulnak az önszabályozó mechanizmusok, a belső motiváció és a tanár hagyja a szárnyalást, teret ad a gyereknek.

De mindezeket egy munkahelyi környezetre, egy családi környezetre is adaptálhatjuk

Mert a szemlélet a lényeg, hogy adunk teret, helyet és időt a másik kiteljesedéséhez – amennyiben ez számunkra elfogadható és másokat nem sértő – és azzal a hozzáállással élünk, hogy mindenkitől lehet valamit tanulni.

Ne fürkésszük a furcsaságot, a másságot, ne pletykálkodjunk, ne ártsunk, hanem a szavak és a szív erejével forduljunk egymáshoz, mert akkor elégedettek és boldogabbak leszünk. Persze ez a társadalmunkat és az oktatásunkat is felemelheti és remélem, fogja is.