Elkényeztetett gyerekek, engedékeny szülők

Elkényeztetett gyerekek, engedékeny szülők

Engedékeny, határt szabni képtelen mai szülőkről divat írni, tele van vele a közösségi média. Csak két dolog marad ki ezekből a cikkekből: egyrészt, hogy mi az oka a nehézségeinknek, másrészt, hogy akkor hogyan is kell jól csinálni. Nem, nem elvek szintjén (hogy határozottan, de gyengéden), hanem a gyakorlatban: amikor a gyerek fetrengve visít, amiért eltört a banán, na olyankor.

 

Balogh Fruzsi, a Kapcsolódó Nevelés Egyesület oktatójának írása “az elkényeztetett gyerekek, engedékeny mai szülők” kép árnyalására a WMN-en.

Elkényeztetett gyermekistenségek

Mindent megkapó és mindenért hisztiző mai gyerekek és liberális (mint szitokszó) szülők – az internet tanúsága szerint ez az egyik nagy nehézsége ma a családoknak. Aki mindebben magára ismer, szégyenkezhet, a többiek meg szidhatják együtt a hanyatló, telefont nyomogató mai generációt (hogy ez miért nem segít a szülőség kőkemény feladatát abszolválni, sejtjük). Emellett sokat olvashatunk arról, mennyire kell a gyereknek a korlát, hogy a határszabás valójában biztonságot ad, hogy következetesség kell melegséggel, de határozottan történő fegyelmezés, satöbbi.

De amikor ott vagy, hogy a gyereked üvölt az utcán, hogy fagyit akar, te meg se szép szóval, se melegszívűen, se sehogyan nem bírod lebeszélni róla (se a fagyiról, se az üvöltésről), és a hidegről és torokfájásról és cukorfogyasztásról és fognyűvő manóról szóló huszadik körmondatodnak sincs semmi eredménye – na, arra bezzeg nem adnak választ ezek a posztok.

Van ugyanis a gyerekeinknek (és amúgy nekünk magunknak is) egy olyan része, amiről generációk óta nem hallunk, így alig ismerjük, és nem is tudunk vele mit kezdeni. Úgy hívják: érzelmek. A visító gyerekünkhöz meg a mi tehetetlenségünkhöz pedig épp ezeknek van némi közük.

Hogy is van ez: engedékeny nevelés – hiszti?

Sokan érezhetjük azt a babánk világra jövetelének első percétől kezdve: legfontosabb szülői feladatunk, hogy minden eszközzel elhallgattassuk. Ez azonban ellene megy annak a nagyon is alapvető működésnek, amitől emberek vagyunk: hogy az érzelmeinket lépten-nyomon erőteljes módon kifejezhessük. Érzelmi működésünk ugyanis nem sokban különbözik az anyagcserénktől. Ahogyan természetes az, hogy eszünk, és a táplálék egy része táplálja a testünket, más része pedig távozik belőlünk, ugyanígy természetes az is, hogy az élményeink egy része belülről táplál minket, de sok olyasmi is történik velünk (akár egészen csip-csupnak tűnő apróságok: hogy ingerülten szóltak hozzám vagy elvették a játékomat), amik bántanak, és kikívánkoznak.

És ahogyan a végtermékeink esetében is az a célravezető, ha minden felesleges bonyolítás nélkül hagyjuk távozni, úgy érdemes az érzelmeinkkel is eljárni: megélni őket, és hagyni, hogy távozzanak.

A gyerekek bölcsek

Pontosan tudják, mire van szükségük. Amikor feszültek, minden eszközzel azon vannak, hogy megszabaduljanak az őket nyomasztó érzésektől: nyafognak, hisztiznek, toporzékolnak, dühöngenek. A nagy hír ugyanis az: a sírás, a hiszti, a remegés, az izzadás mind-mind velünk született gyógyító, feszültségoldó folyamatok. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, ha a gyerekünkkel maradunk a viharban, és egész egyszerűen meghallgatjuk őket. Nem kell elmagyarázni, mennyi pénz van épp a pénztárcánkban, amiért nem tudjuk megvenni a Star Wars legót, nem kell megpróbálni összeragasztani a félbetört kekszet, nem kell ötödik szívószálat előkeresnünk, ami megfelelő árnyalatú lesz. Amire ilyenkor a gyerekünknek a leginkább szüksége van: hogy végre kiborulhasson! Hogy zöld jelzést kaphasson a sírás, a hiszti, a feszültségoldás, és hogy ott legyünk mellette melegséggel, biztonságban tartsuk, meghallgassuk őt.

A módszerünk egyszerű: fagyi/zöld szívószál/legó – nem. Érzelem – igen.

Lehetek együttérző és gyengéd, és közben mondhatok nemet – ez a nagy találmány. Mindez nem megy, ha közben az az üzenet fut a fejünkben: csak hallgasson már el! Viszont ha egyszer sikerül átállítanunk a kapcsolót, ha sikerül ráéreznünk, mennyire szeretné néha a gyerekünk, hogy nemet mondjunk neki, és ezzel alkalmat teremtsünk rá, hogy széteshessen, ha elengedjük azt a célt, hogy csend legyen, ha nem az az elvárásunk, hogy mielőbb megnyugodjon – akkor nyert ügyünk van. Nyugalom ugyanis akkor jön, ha a nehéz dolgok távozhatnak.

Olyan ez, mint amikor a számítógépünk már elfárad, túl sok a nyitott ablak meg a vírusfenyegetés, és igényli a frissítéseket. Amint a rendszer újraindul, minden flottabbul fog menni.

A teljes cikk a wmn.hu-n jelent meg.