Indul a Kisgyermeknevelői Klub! – Bölcsődék Napja – 2023. április 21.

Kisgyermeknevelői Klub

Indul a Kisgyermeknevelői Klub! – Bölcsődék Napja – 2023. április 21.

Ki tanítja meg a gyerekeket cipőt kötni, kanállal enni, bilire szokni? Elsősorban otthon, a családokban kezdődik a tanulás, a nevelés, de sokszor a következő és az intézményi ellátás első állomása a BÖLCSI.

Igen, csupa nagybetűvel, mert ez egy hatalmas mérföldkő egy kisgyermek és egy család életében is.

 

Rendkívül fontos az együttműködés a bölcsőde és a család között, hogy a kisgyermek minél több és apróbb fejlődési lépését nyomon tudjuk kísérni, támogatni. Ebben hatalmas szerepet, feladatot és felelősséget visznek a kisgyermekgondozók, a bölcsiben dolgozó szakemberek.

Az Ő munkájuk fontosságára, a XXI. század megváltozott kihívásaira szeretnénk támaszt, támpontot adni a Felelős Szülők Iskolája Kisgyermeknevelői Klub keretében, mely 2023. április 21-től létezik, ezzel is megünnepelve a Bölcsődék Napját.

„Szakemberek – gyermekorvos, védőnő, neuropedagógus, óvodapedagógus, kommunikációs és generációs szakértők – bevonásával szeretnénk olyan tartalmakat, cikkeket, videókat gyártani, ami a kisgyermeknevelők, dadusok pályagondozását, szemléletét és innovatív tudását megtámogatja.” – fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapítója.

 

Szeretnénk jobban belelátni, érteni és kihangosítani a bölcsikben zajló folyamatokat, láttatni és megbeszélni a problémákat, kompetensé tenni a szülőt a feladataira, kereteket és határokat szabni, megtalálni a hatékony kommunikációs csatornákat úgy, hogy hidat építünk a gyerek érdekében a szereplők között. A siker alapja a gyerek-szülő-bölcsi hármasának működtetése, a megfelelő értékrend kialakítása és ebben csak összefogással lehet fejlődni. Ennek a modellje már a Felelős Szülők Iskolája Óvodapedagógus, Tanító és Tanár Klubban is beigazolódott, ahol több mint ezer pedagógus képzését végezzük már. Most eljött az idő, hogy a „legkisebbek nevelőivel” is foglalkozzunk.

 

„Nem tudunk olyan gyorsan reagálni a változásokra, mint ahogyan az érkezik hozzánk.  Hiányzik a családok életéből a többgenerációs minta, a családok igényei megváltoztak, sokszor a hangsúly eltolódik a kisgyermekek kognitív fejlesztése irányába és az érzelmi fejlesztés háttérbe szorul. Sajnos sok esetben a napi egyszerű dolgokról elkerül a fókusz, sokszor mi tanítjuk meg alap dolgokra, itt egyszerű dolgokra gondolok, mint például a kanállal evés, vagy épp bilire szokás. A szülők is változtak, a gyerekek is és mi is, de szinte mindent meg lehetne beszélni hatékony kommunikációval, ezért a titok talán épp ebben rejlik, az együttműködésben és a kommunikáció fejlesztésében.” – mondja Koppány Ivett, intézményvezető, bölcsődei szakértő, Gordon kommunikációs tréner.

„Az intézményi keretrendszer sokszor keménynek tűnhet, ami van, amikor hasznos, van, amikor régi, elavult. A szemléletváltás nálunk is elkezdődött, de a keretek meghatározása egy intézmény esetében egyrészt elengedhetetlen, másrészt kötelezettség. Múltkor beérkezett egy kisgyermek pizsamában a bölcsibe, mert a reggeli induláskor zaklatott volt a gyermek és a szülő csak így tudta elhozni… kérem csináljanak vele valamit – hangzott a kérés. Ez csak egy példa és vannak kivételek, de elengedhetetlen, hogy a szülők is kereteket, határokat alakítsanak ki a családban.” – fogalmaz Ivett.

 

A Kisgyermeknevelői Klub tagja bárki lehet, aki bölcsődei dolgozó vagy olyan szakterületen tanul, dolgozik, ami ehhez kapcsolódik.

A tartalmakat hírlevélben küldjük 1-2 heti rendszerességgel és terveink szerint több alkalommal személyes eseményeket is szervezünk majd a párbeszéd, szakmai diskurzus megvalósítása érdekében.

A közeljövőben tervezett tartalmak között szerepel az idegrendszeri érettség/éretlenség kérdése, a kisgyermekek és a digitális tér, a generációsan eltolódott életkorban való szülés hatásai, a figyelem változásai és nem utolsó sorban a kisgyermeknevelők saját erőforrásainak optimalizálása, kiégés prevenció.

A hírlevélben több esemény és tartalom is szerepel, ami az óvodai és iskolai távlatokhoz is kapcsolódik majd.

 

Videó a Bölcsődék Napja kapcsán ITT.

 

 

Jelentkezés:

 

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.