Veszteségen innen és túl… – a sportszülőség margójára

Veszteségen innen és túl… – a sportszülőség margójára

Amikor sportoló gyereket nevelsz, akkor nagyon komoly önismereti úton is jársz.  A kiélezett helyzetek, a feszített időbeosztás sokkal jobban kimeríti a felnőtteket is. Sok a fent és a lent is, túl sok az izgalom és egyszerűen több az érzelmi hinta. Ezeket a gyerek éli át elsősorban, de a szülő is benne van ugyanabban a hajóban, ami a viharos sportélet tengerén hánykódik. De Te vagy a bázis. A szilárd támasz. Ezt nem szabad elfelejteni! Ez az ő sikere, az ő élete és gyakran az ő kudarca. Neked jól kell lenned, helyén kell kezelned a szituációt, mert Te vagy az origó. Tőled indult és hozzád tér vissza megpihenni, megnyugodni, feltöltődni. Éppen ezért nem áldozhatjuk be az egész életet a sportért. Beletesszük az időt, megteremtjük a lehetőséget, előteremtjük rá a forrást, de őrizzük meg a civil életünket is!

 

Ne szigetelődjünk el teljesen a barátoktól, a családtól. Legyenek megtartva a családi ünnepek, események, ha kicsit nehezebb is időpontot egyeztetni. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy maradjanak olyan alkalmak, amikor a gyerek ismét gyerek lehet. Ez fontos a lelkének, ebből tud erőt meríteni. Ne vegyük természetesnek, hogy ő állandóan jól teljesít és bírja. A gyerekek is változnak, igazodjunk az életkori sajátosságaikhoz. A kamaszoknak sokkal többet kell pihenniük, átalakul a napi rutinjuk.

Szervezzünk rendszeresen olyan programokat, amelyeknek nincs közük a sporthoz. Legyen színház, kirándulás, koncert, utazás. Bármi, ahol nem a sporté a főszerep. Élmények kellenek, az, hogy a fejük kiszellőzzön. Látniuk kell, mi van a sportpályán túl.

 

 

Az otthoni beszélgetések ne csak a sportról és az eredményekről szóljanak. Legyenek sportmentes délutánok, esték. A rohanó iskola-edzés-tanulás, majd újra ez minden nap, nagyon monoton tud lenni. A nyomás, a teljesítménykényszer bárkit agyon tud nyomni, persze hogy a gyerekek is szenvednek tőle. Csináljunk lazulós estéket, vasárnapokat, amikor van idő a megterített asztalhoz leülni, beszélgetni. Ez ma a legtöbb gyerek életéből kimarad, ami nagyon nagy veszteség. Ha ezek a kapcsolódások elmaradnak, hiányoznak egy család életéből, akkor nincs mihez visszanyúlni, amikor bekövetkezik a baj. Hiába akarunk akkor közel kerülni a gyerekekhez, amikor bekövetkezik egy sérülés, vagy éppen tartósabban nem sikerül úgy a sportkarrier és mélyponton van a fiatal sportoló, ha már évek óta nem beszélgettünk egy jót.  Éppen amikor kellene, akkor nem tudunk közel férkőzni hozzá. Nem tudjuk nyomon követni a saját gyerekünk lelkét, gondolatait. Mindez azért, mert az eredményekre fókuszáltunk csak, és mint egy sportológyár úgy működtünk. Tényleg lassítsunk! Pihenjünk meg néha és engedjük, hogy a lelkünk utolérjen bennünket.

 

 

Ha a fiatal sportoló veszít, nem jut ki egy versenyre, esetleg megsérül és egy ideig nem tud pályára lépni, a fentiek hiányában légüres térbe kerül. Mert eddig semmi nem létezett a sporton túl és burokban élt. Ráadásul, ha csupán a sportsikereivel azonosítja magát komoly nehézségei lesznek. Ha viszont ismeri a világ sporton kívüli részeit is, mert megmutattuk neki, akkor nem lesz teljesen tanácstalan. Ne várjuk el tőle, hogy racionálisan lássa a helyzetét. El lesz keseredve, dühös lesz és kétségbe lesz esve. Jó, ha ,,kitombolja” magát, kiadja a feszültséget, és ilyenkor mi kellünk, hogy higgadtak legyünk és racionálisak. Ha nagyon belemelegedne az önmarcangolásba, külső körülmények hibáztatásába egy-egy vereség után, akkor legyünk ott biztos támaszként és egyértelmű jelzőoszlopként. Biztosítsuk a szeretetünkről (ami ugye sosem a teljesítmény függvénye?!), de szabjunk egy határt az érzelmi kirohanásoknak. Kezeljük a kudarcokat, vereséget természetesen, mint a sportsikerek és a fejlődés fontos lépcsőfokai. A kudarc azt mutatja meg, miben kell még fejlődni. Rámutat a hibákra, amelyeket ki kell javítani, meg kell tanulni.

Ha úgy érezzük, kérjük szakember segítségét, támogatását. Lehet, hogy egy kisebb sérülés miatti megállás éppen arra lesz jó, hogy mentálisan fejlődjön a fiatal. Keressünk olyan szakembert, sportpszichológust, coach-ot (probléma nagyságát aránylag jól felmérve), aki végigvezeti ezen az úton. Ha nincs nagy baj, érdemes olyan sportolókról készült filmeket, könyveket nézni, amelyek inspirálnak, hiszen a legtöbből kiderül, hogy a legnagyobbak is hányszor buktak el, mielőtt sikeresek lettek.

 

képek forrása: sportorvos.hu