Az Anyák napi szereplésekről, versekről egy nevelési tanácsadó szemével

Kedves Édesanyák! 40. esztendeje készülök május legszebb ünnepére az óvodásaimmal, ezért sok kisgyermek szemével, és szívével érzem ennek a napnak valamennyi titkos üzenetét.

Elmondom most Nektek, hogy milyen óriási erőfeszítés a kisgyermek számára verset tanulni, szavalni, saját érzéseit költők szavai mögé bújtatni, énekelni, ajándékot készíteni, valójában “idegenekkel”, egy ilyen páratlanul intim alkalomra.

Kiállni, mások előtt feltárni, és megmutatni azt, amit elmondani nincs szó, és nincs hang, csupán egy érzés van valahol mélyen, legbelül.

A kicsi szívük másként érez, azt mondja, hogy ANYA, és ÉN, egy csodálatos nagy titok, ami csak a miénk, mi vagyunk benne ketten, békés, láthatatlan sziget ebben a nagy Világban.

Ünnepeljük benne azt, amit csak mi tudunk igazán, a közös utunkat, a történetünket, a sírós-kacagós pillanatokat, azt, hogy kiválasztottuk egymást!

Ezt nem lehet mások előtt eljátszani, nem tartozik a külvilágra, mert akkor, és ott csak a egymás szívdobbanására lehet figyelni, nem a vers, vagy a dal ritmusára.

A köszöntés idejét nem jelölheti ki a naptár lapja, azt a pillanat színezheti ünneppé.

Édesanyaként sírni muszáj, hiszen az Ő csodája bárhogyan szép nekünk, ha feszeng, ha huncutkodik is előttünk állva.

Ám az igazi köszöntés mégis csak abban az útszélről letépett százszorszépben bújik meg, egy könnycseppen, egy ölelésben, egy morcos reggelben, és Őbenne.

Minden sejtjében, minden mosolyában, szavak nélkül, ajándék nélkül, mert Ő maga az ajándék!

Kedves Édesanyák! Ne bánjátok, hát, ha gyermekeitek nem “szerepelnek”, nem szólalnak meg, hiszen felnőttként sem szívesen állítanánk ki mindannyian legféltettebb érzéseinket a rivaldafénybe!

Ők talán valami másban csodálatosak, és megismételhetetlenek!

Emlékszem még, saját gyermekkorom óvodás ünnepeire.

A versek már elhalványodtak, a hangok elszálltak ugyan, de ami a szívnek fontos, az érzés megmaradt.

Alig vártam a közös, zajos ünnep után, hogy otthon, csak mi ketten, a nagy fotelban, egymáshoz bújva átöleljük egymást.

Valahogy úgy, mint amikor még “odabent voltam”.

Mert anya ma is úgy ölel át, mint akkor.

A testével, az érzéseivel, a gondolataival.

A része vagyok, és Ő betakar egy biztonságos burokkal.

Ketten vagyunk, együtt fontosak! Színpad nélkül, versek nélkül, ajándék nélkül, idegenek nélkül!

Kedves Édesanyák! Tudjátok, az Óvó nénik mindig veletek sírnak, mert tudják, hogy a versek elszállnak.

Ez a nap, csak kettőtökről szól, a Ti saját csodátokról, amit csupán szavak nélkül lehet elmondani, ott mélyen, legbelül, a szeretet születés illatú buborékjában, és így szól: ANYA SZERETLEK!

Forrás: Terényi Andrea, kapcsolatteremtő nevelési tanácsadó