“A legfontosabb dolgunk, hogy szintetizáljuk a gyerekek tudását.” – magyar felvételi előkészítő

“A legfontosabb dolgunk, hogy szintetizáljuk a gyerekek tudását.” – magyar felvételi előkészítő

A középiskolai felvételiről, a felkészülés menetéről és a jelenlegi iskolai kihívásokról beszélgetett Fehér Mariann Pontjókor! című műsorában a RádióCafé-n  Fülöp Bea újságíróval, aki 10 éve magyar tanár is. Rögtön az elején felmerült, hogy vajon milyen állapotban vannak a gyerekek a nyelv és irodalom tekintetében? Vannak-e hiányosságok például a szövegértés és szókincs területén, amelyeket legtöbbször a nagyfokú digitalizációra fogunk és vajon ezek pótolhatók-e?

„Ha a legelején kezdjük, hiába bizonyított tény, hogy a meseolvasás elengedhetetlen egy kisgyerek életében, mert például a szókincs mennyiségére, a szövegértés fejlődésére nagy hatással van, nem beszélve a fantázia, vagy éppen a lelki egészségre gyakorolt hatásáról, mégis egyre többször spóroljuk le egy-egy fárasztó nap végén. Helyette marad a tableten, esetleg telefonon fogyasztott kész mese, amely egyértelműen megzavarja a gyerekek nyugodt, életkornak megfelelő idegrendszeri fejlődését. Valahol itt kezdődik.” – kezdte a beszélgetést Fülöp Bea újságíró, magyar tanár.

 

 

Mitől nehéz a felvételi?

Immár tizedik éve készítem fel a nyolcadikosokat az iskolámban a felvételire és a legelején rájöttem, hogy bár minden évben megtanítjuk az aktuális tananyagot, de az utolsó évre az kell egy sikeres felvételihez, hogy ez a tananyag egy egész rendszerré álljon össze a fejükben. A hangtan, a szófajtan, alaktan, a mondattan egyszerre szerepelhet egy-egy összetett feladatban és tudni kell átkapcsolni egyikről a másikra. Emellett gyorsan és rutinszerűen kell megoldani a fogalmazási és szövegértési feladatokat is. Éppen ezért a napokban elinduló Magabiztos Felvételi kurzus során, – amelyet a Felelős Szülők Iskolája szervezésében hirdettünk – a legfontosabb dolgunk, hogy szintetizáljuk a gyerekek tudását, megmutassuk, mi az, amit tudnak, és azt, hogy tudják alkalmazni. Ahol hiányosság van a tananyagban, azt pótoljuk és folyamatosan gyakorlunk, hogy a rutinjuk is kialakuljon.  Olyan ez, mint egy verseny felkészülés, ahol van egy célunk, kinek-kinek más, hiszen van ahol 40 pont is kellhet, de lehet, hogy másnak a 25 pont is nagy eredmény. És ez teljesen jó is így.

Gyakoroljuk az olvasható írásképet, mert az iskolában a gyerekek nagy részének az írásképe olvashatatlan. Ez is többről szól, mint a ,,gyöngy” betűkről, hiszen az írás egy összetett művelet, az agy és a kéz közötti koordináció, finommotorika fejlesztéséről szól. Ennek az elromlásában biztosan nagy szerepe van az állandó billentyűhasználatnak, és a türelmetlenségnek. Felgyorsult a világ, ma már senki nem ír levelet a másiknak kézírással, mint a mi gyerekkorunkban.

A felvételi felkészülés része a fogalmazások írása és kijavítása, ahol átbeszéljük a hibákat és hétről-hétre csodálatos fejlődés figyelhető meg. A másik ilyen kritikus pont és hihetetlen változás akár az 5 évvel ezelőttihez viszonyítva, a szólások és közmondások használata. Szinte kivesznek a nyelvünkből, a gyerekeink már nem ismerik föl a nagy részüket.

 

 

Ennek mi az oka szerinted?

Valószínűleg nem hallják tőlünk, mi sem használjuk már őket. A Covid miatti online időszak sem tett jót nekik, hiszen a mostani nyolcadikosokat nagyon érzékeny korszakban érintette az, hogy nem volt jelenléti oktatás.

 

 

Mi a legfontosabb tanácsod a családoknak a felvételi kapcsán?

Próbáljunk meg megnyugodni, és a felvételit egy kihívásnak tekinteni. Egy feladatnak, amelyben találjuk ki, hogyan tudjuk jól támogatni a gyerekünket. Beszéljük át, milyen iskolákat jelölünk meg, és ott milyenek voltak a ponthatárok, mi kell a sikerhez. Állapodjunk meg a rendszeres felkészülésben, mert anélkül, hogy rendszeresen készüljön a gyerekünk, nem lesz eredmény. Kampányszerű feladatlap kitöltéssel csak a lelkiismeretünk nyugszik meg, de eredmény nem lesz. Már most foglalkozzunk a témával. Tisztázzuk, hogy hol és kivel készül a tanuló. Megoldják az iskolában, lesz magántanára, vagy egy tanfolyamra íratjuk be. Mihez van kedve, hol érzi jól magát. Támogassuk, ha elmarad a lelkesedése, de ne üldözzük a felvételivel. A szülő maradjon a biztos háttér, a tanítást, gyakorlást bízza a szakemberekre. Nincs szükség arra, hogy egy szülő belebetegedjen a felvételibe. Nem egy ilyet láttam már. Meg kell értetnünk a gyerekekkel, hogy ha a munkát beleteszik, akkor az kifizetődik. Még mindig lehet rossz napjuk, de kisebb eséllyel, ha felkészülnek. Amúgy akkor sem dől össze a világ.

 

 

Mostanában állandóan kritizáljuk a tizenéves korosztályt, ugyanakkor túlféltjük őket és ezzel az önállóságukat vesszük el. Létezik még a 7 perces család jelensége? Miért?

A gyerekek mintát követnek, azt utánozzák. Ha én állandóan telefonnal a kezemben létezem, akkor a gyerekem se teszi le azt, hiába vetem a szemére. Önmagunkban kell kezdeni a nagytakarítást, a rossz szokások befejezésével. Amikor elkezdem tanítani, érzelmi sokkot kaptam attól, amikor kiderült, hány családban nincs olyan alkalom, hogy a család megterített asztalhoz leül, együtt eszik és közben beszélgetnek. Sokszor hallom, hogy mikor meséljem el a szüleimnek, hiszen éppen csak összefutunk otthon. Egy kamasz nem fogja elmesélni a dolgait, amikor összefutunk reggel a konyhában. Ahhoz idő és alkalom kell és figyelem tőlem. Hiába cipelem el a suliba autóval és megyek érte minden nap, veszem meg a legújabb telefont, ha nem adok rendszeresen figyelmet neki. Mindig emlékeztetem a srácokat arra, hogy sosem tudhatjuk, ki honnan jön reggel az iskolába, mi történt vele otthon. Éppen ezért legyenek türelmesek és toleránsak egymással. Sokaknak ugyanis az iskola az a hely, ahol az érzelmeikről beszélhetnek. Nem gondolom, hogy sokat javult volna a helyzet, mert rohanunk, kapkodunk, a mókuskerék felőröl bennünket, pedig mindennek idő kell. A felkészülésnek és a családi életnek is. Ezt nem szabad megspórolni.