P/SZINTÉZIS – A 27. Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok egész napos kiemelt eseménye

Pszintézis

P/SZINTÉZIS – A 27. Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok egész napos kiemelt eseménye

Hogy mi a Pszinapszis?

Egyrészről egy majdnem három évtizedes múltra visszanyúló pszichológiai szervezet, amely újabb és újabb pszichológus-generációk felemelkedését kísérte végig és adott tagjainak
lehetőséget, hogy megismertessék magukat a szakma iránt érdeklődőknek. Egy szervezet, amely mindig nyitott volt az innovációk és neves hazai-, illetve külföldi szakemberek megismertetésére a nagyközönséggel. Egy szervezet, amely programjainak és presztízsének köszönhetően mára a legnagyobb pszichológiai rendezvénnyé nőtte ki magát egész Európában.

Másrészről a Pszinapszis ennél jóval több, egy lehetőség, nem csak már elismert szakembereknek, hanem azoknak az elhivatott egyetemi hallgatóknak is, akik tudják, hogy talán egyszer ők fognak ott állni és előadni az egyik színpadon. Ezek a hallgatók azok, akik az egész szervezet mozgatórugói, szervezői és koordinátorai.

 

 

Minden program, ami megvalósul, az lelkes önkéntesek fáradhatatlan munkájának az eredménye. Önkénteseké, akik stábokba szerveződnek annak az alapján, hogy kit melyik aspektus érdekel a legjobban a rendezvényszervezésből, és aztán abban a stábban bontakoztatják ki tehetségüket társaik és vezetőik segítségével. Így mindenki megtalálja (nem csak pszichológus hallgatóként) azt a fogaskereket ebben a rendszerben, amihez a legtöbb nyomatékot tudja hozzáadni.

Ezek az emberek a legváltozatosabb csapatot tudják létrehozni, amiben vannak művészi vénával rendelkezők, akik szeretnek plakátokat, kreatív online és offline megjelenési felületeket
létrehozni; social media és hirdetési menedzserek; technikai és logisztikai érdeklődésű projekt felelősök; illetve azok, akik kifejezetten a kulturális és szakmai programok résztvevőinek, fellépőinek a kapcsolattartói.

 

A szervezők ezzel a csapatszellemmel álltak neki megszervezni a P/SZINTÉZIS-t is 2024-ben. A szintézis a legtöbb tudományban olyan jelenség, melynek során különálló részek egésszé állnak össze, egy új, többlettel bíró egységet formálva. A rendezvényen  a látogatók nem csak neves pszichológusok előadásait hallgathatják végig, de részt vehetnek terápiás és kreatív workshopokon, megismerkedhetnek társszakmákkal, civil szervezetekkel, illetve olyan kulturális programokon vehetnek részt, amelyek egyedülállóak az országban.

Ez a rendezvény a Pszinapszis szervezésében egy kivételes program-palettát mutat fel, ahol a jegyárak (típustól függően) tartalmazzák az egész napos részvételt az eseményen és az utána következő after partin is, az amúgy csak online értékesített, házilag tervezett merch termékekhez való hozzájutást, teaházat, filmvetítést, pszichológiai könyvek dedikáltatását és még sok más meglepetést.

 

P/SZINTÉZIS - A 27. Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok egész napos kiemelt eseménye

 

További információk, jegyvásárlás: https://www.facebook.com/events/1060112395651355

 

A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.